Kombinált terrortámadás északon: 2 halott

Avi/ujkelet.live

A háború 812. napja: Késes-gázolásos terrortámadásra került sor kora délután északon, melyekben egy 19 éves nőt és egy 68 éves férfit megöltek.

A katonai rádió szerint a terrorista egy palesztin, akinek sikerült a Dzsenin melletti Qabatijából eljutnia a 20 kilométerre lévő Beit Seanig. A terrorista napok óta illegálisan tartózkodott izraeli területen.

12:17-kor elütött és halálosan megsebesített egy 68 éves gyalogost, Simson Mordechai illetve könnyebben megsebesített egy 16 éves fiút Beit Seanban.

A terrorista elmenekült és a 71-es úton ütközött azzal a járművel, amelyben a fiatal nő, Aviv Maor utazott.

„A terrorista beléjük hajtott, amikor a kibuc járművében voltak. Összeütközött velük, kiszálltak és elfutottak, a terrorista pedig üldözőbe, és egy árokban leszúrta” – mondta a meggyilkolt nő apja a Ynet szerint.

A terroristát ártalmatlanították, miközben Afula felé tartott. Kórházba szállították, állapota közepesen súlyos.

Az izraeli hadsereg további csapatokkal erősíti meg a varrat vonalat, a biztonsági fal izraeli oldalán található területet, és arra készül, hogy operatív tevékenység céljából behatoljon a terrorista falujába, követve Iszrael Katz védelmi miniszter utasítását, miszerint „erőteljesen és azonnal” kell fellépni a falu ellen.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Kombinált terrortámadás északon: 2 halott” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva