Az iráni fenyegetés

Avi/ujkelet.live

A háború 807. napja: A nemzetközi médiában hétvégén megjelent beszámolók nyomán az izraeli védelmi vezetés minden bizonnyal aggódik az iráni ballisztikus rakéta fegyverzet újjáépítésének üteme miatt. Aggodalommal követik Irán lépéseit a föld-föld rakéták nagymértékű gyártásának újraindítására, valamint a júniusi hadművelet során súlyosan megrongálódott légvédelmi rendszerek helyreállítására.

„Aggódunk a rakétarendszerek helyreállítása miatt – de nem lepődünk meg. A Felkelő Oroszlán utáni első hónapokban Iránban viszonylag alacsony volt a motiváció ezen rendszerek helyreállítására, most pedig növekvő motivációt látunk náluk. Egyetértés van abban, hogy a következő forduló Irán ellen nehezebb és összetettebb lesz,” – nyilatkozták izraeli biztonsági tisztviselők a katonai rádiónak.

Az NBC-n jelentett számokkal – a havi 3000 rakéta gyártásáról – kapcsolatban Izrael tisztázza, hogy ezek nem a hírszerző ügynökségek által ismert számok –, melyek sokkal alacsonyabbak. És mégis, még jóval alacsonyabb számok esetén sem szabad félvállról venni a dolgokat.

Izrael komolyan veszi a ballisztikus rakéták jelentette fenyegetést, amelyet maga Ejal Zamir vezérkari főnök „szuperkonvencionális” vagy „szubnukleáris” fenyegetésként határozott meg (ami nem kisebb egzisztenciális fenyegetést jelent, mint a nukleáris fenyegetés) – egy néhány évvel ezelőtt az iráni fenyegetésről írt cikkében.

Tekintettel arra, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök a jövő heti találkozójuk során egy „lehetséges Irán elleni támadási tervet” fog bemutatni Donald Trump elnöknek, sokan felteszik a kérdés: Vajon Trump zöld utat ad?

A Felkelő Oroszlán hadművelet előestéjén, körülbelül hat hónappal ezelőtt, Netanjahu és Trump közötti beszélgetés során az amerikai elnök a következőket mondta a miniszterelnöknek:

„Jobb, ha sikerül, mert ha nem, és azt mondják, hogy Bibi hív, akkor megkérdezem: ‘Ki az a Bibi?'”

A Felkelő Oroszlánhoz Izrael egyértelmű amerikai zöld utat kapott – egyetlen feltétellel, egy kacsintással: „Jobb, ha sikerül.”

Egyébként ezeket a Trump-idézeteket Iszrael Katz védelmi miniszter katonai újságíróknak tartott tájékoztatóján hozták nyilvánosságra röviddel az iráni hadművelet befejezése után. Akkoriban a kijelentések közlése tilos volt, de most már szabad.

Zamir altábornagy vasárnap figyelmeztetett, hogy a hadsereg csapást fog mérni Izrael ellenségeire, ,,bárhol, ahol szükséges, közeli és távoli frontokon egyaránt”, nyilvánvalóan arra utalva, hogy Izraelnek ismét csapást kell mérnie Iránra.

„Izrael történelmének leghosszabb és legösszetettebb háborújának középpontjában az Irán elleni hadjárat áll. Irán finanszírozta és fegyverezte fel az Izraelt körülvevő fojtogató gyűrűt, és az elpusztítására irányuló tervek mögött állt” – mondta a Tervezési Igazgatóság vezetőjének beiktatási ünnepségén.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt