1 éve likvidálták Jechíje Szinwart, 39 éve esett fogságba Ron Arad

Avi/ujkelet.live

A háború 741. napja: Ma egy éve, hogy az Izraeli Védelmi Erők likvidálta Jechíje Szinwart, a Hamász terrorszervezet vezetőjét.

„Az (Al-Aksza) özönvíz lángja nem alszik ki, és a mártírhalált halt vezetők vére megerősíti az ellenállás útját a jövő generációi számára, és az áldozataikhoz való hűséget – a föld és a szent helyek felszabadításáig” – áll a Hamász terrorszervezet évforduló kapcsán kiadott közleményében.

Szinwar 2023 október 7-én, szukkot utolsó napján indította el a dél-izraeli falvak lerohanását, mely 1158 civil és katona lemészárlásával és 251 személy elrablásával végződött. Tíz nappal a mészárlások első évforduló után, szukkot első napján, már nem volt az élők között.

Az izraeli csapatok 2024. október 16-án azonosítottak egy terrorsejtet egy épületbe bemenekülni a dél-gázai Rafah térségében. Az erők tüzet nyitottak az épületre, tankkal is, melynek következtében a szerkezet összeomlott.

Szinwar életének utolsó pillanatai:

A terroristák holtteste a romok alatt rekedt. Az összeomlást követően az erők technológia eszközöket vetettek be a hely átvizsgálására, ahol több holttestet találtak, melyek közül az egyik hasonlított Szinwarra.

Egy csapat érkezett a helyszínre, hogy DNS-mintát vegyenek, melyet Izraelben teszteltek, megerősítve, hogy Szinwaré a holttest. Szinwar izraeli börtönben volt, Izrael rendelkezett a DNS-ével és ujjlenyomatával.

A 2023. október 7-i támadás héber naptár szerinti második évfordulója alkalmából az Izraeli Védelmi Erők egy új képet tett közzé, amelyen magas rangú parancsnokok láthatók Szinwar holtteste felett állva.

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Egy másik évforduló: Ron Arad navigátor 1986. október 16-án tűnt el, miután ő és Jisáj Aviram pilóta katapultált repülőjükből Dél-Libanon felett.

Aviramot nem sokkal később kimentették, de Aradot nem találták meg.

Fogsága első két évében több életjel is érkezett róla, köztük fényképek és levelek, de az utolsót 1988. május 5-én küldték.

Egy 2004-es katonai bizottság megállapította, hogy Arad az 1990-es években halt meg, miután súlyos betegsége alatt megtagadták tőle az orvosi ellátást, és a Beka-völgyben temették el.

2006-ban a Hezbollah vezetője, Hasszán Naszralla azt mondta, a csoport úgy véli, Arad meghalt, és temetkezési helye ismeretlen; 2008-ban Gerhard Konrad német tárgyaló azt mondta Izraelnek, hogy a Hezbollah szerint Arad 1988-ban halt meg egy szökési kísérlet közben.

Ennek ellenére Izrael vezetése 2009-ben azt mondta, hogy azzal a feltételezéssel dolgoznak, hogy Arad életben van.

2016-ban a Moszad kémügynökség és az Izraeli Védelmi Erők Katonai Hírszerzési Igazgatóságának közös jelentése arra a következtetésre jutott, hogy Arad valószínűleg 1988-ban már halott volt, korábban, mint hitték.

Az információk nagy részét továbbra is titokban tartják.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt