Véres jom kippur, rakéták Gázából és Greta nem járt sikerrel

Avi/ujkelet.live

A háború 727. napja, terror: Két személy meghalt, három súlyosan megsérült reggel Manchesterben, amikor egy terrorista gyalogosok közé hajtott majd késelésbe kezdett egy ortodox zsinagógánál, a zsidó naptár legszentebb napján, közölte a brit rendőrség.

A manchesteri rendőrség szerint a támadót, aki egy robbanóeszköznek tűnő mellényt viselt, lelőtték, miután a rendőrök a város Crumpsall kerületében lévő helyszínre siettek.

A rendőrség közlése szerint a zsinagógában nagyszámú ember imádkozott az incidens idején, ezért az épületet ezt követően kiürítették.

Keir Starmer miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a támadás miatt. Korán haza repült az európai vezetők koppenhágai csúcstalálkozójáról, hogy elnököljön a kormány vészhelyzeti bizottságának ülésén.

„Az a tény, hogy ez Jom Kippurkor, a zsidó naptár legszentebb napján történt, még borzalmasabbá teszi az egészet” – mondta Starmer.


Júdea és Szamária: Az Izraeli Védelmi Erők este bejelentette, hogy két palesztin terrorista kombinált terrortámadást kísérelt meg egy ellenőrzőponton Binjáminban.

A terroristák először járművükkel próbáltak belehajtani az ellenőrzőponton lévő katonákba, majd az egyikük lőfegyverrel kiszállt és megpróbált tüzet nyitni rájuk. A katonák viszonozták a tüzet, megölve a fegyveres terroristát. A másikat őrizetbe vették.

Az izraeli erők körében nem történt sérülés.


Gáza: A Hamász terrorszervezet tegnap este, jom kippur bejövetele után, öt rakétát lőtt ki a Gázai övezet északi részéről Asdod felé. Négyet elfogott a légvédelem, egy pedig nyílt területen landolt. Sérülés nem történt.

A Hamász katonai szárnyának közleménye azt állítja, hogy Asdodot vette célba „válaszul a civilek elleni támadásokra”.


Sérülések: A nap folyamán egy izraeli tiszt súlyosan megsebesült, két másik katona, köztük egy tartalékos, pedig könnyebben egy tűzharcban a Gázai övezet középső részén.

Egy terroristának sikerült betörnie egy katonai posztra pufferzónában, és tüzet nyitott a csapatokra. A katonákkal vívott tűzharc során megölték.

A 414. Harci Hírszerző Gyűjtő Egységnél szolgáló tisztet és a másik két katonát kórházba szállították, családtagjaikat értesítették.


Gretának most sem sikerült: Egy nagy aktivista flottilla kísérlete az izraeli tengeri blokád áttörésére a Gázai övezetben komolyabb incidens nélkül ért véget az éjszaka.

Az izraeli külügyminisztérium szerint a Global Sumud Flottilla „provokációjának vége” van.

„A Hamász-Sumud provokáló jachtok egyikének sem sikerült belépnie aktív harci övezetbe, vagy megtörnie a törvényes tengeri blokádot” – áll a közleményben.

A minisztérium szerint „minden utas biztonságban van és jó egészségnek örvend. Biztonságban úton vannak Izraelbe, ahonnan Európába toloncolják ki őket.”

Egy hajó, amely valószínűleg mechanikai problémákkal küzd, továbbra is a tengeren van, távol Gázától. A minisztérium szerint ha közelebb merészkedik, a haditengerészet szintén meg fogja akadályozni, hogy megtörje a blokádot.

A flottila a haditengerészet kíséretében megérkezik az asdodi bázisra:

A hadsereg közlése szerint 12 óra leforgása alatt a haditengerészet 41 hajót vett az irányítása alá.

A Sajetet 13 haditengerészeti kommandós egység, a Rakétahajó Flotta és a Snapir kikötői biztonsági egység, valamint más haditengerészeti erők vettek részt a flottilla elfogásában.

Először a flottilla hat legnagyobb hajóját vették át, majd a kisebbeket.

Mintegy 400 aktivistát őrizetbe vettek és Asdod kikötőjébe szállítottak, hogy kiutasítsák őket Izraelből.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Véres jom kippur, rakéták Gázából és Greta nem járt sikerrel” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva