Hazatért egy Libanonban bebörtönzött izraeli és fejlemények Szíriában

Avi/ujkelet.live

A háború 685. napja: Egy izraeli civilt, aki az elmúlt évet bebörtönözve töltötte Libanonban, ma visszaszállítottak Izraelbe, közölte Gal Hirsch, a túszok és eltűnt személyek koordinátora.

Hirsch szerint az elmúlt hónapokban a Vöröskereszt segítségével folytatott tárgyalásokat követően a libanoni hatóságok visszaszállították Szalah Abu Husszeint Izraelbe a Ros Hanikra átkelőhelyen keresztül.

„Az első kihallgatás és orvosi vizsgálat után” Abu Husszeint az izraeli erők kórházba szállították, ahol további vizsgálatokon és kezelésen esik át, „ezután találkozhat a családjával” – áll a közleményben.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató szerint egy olyan izraeli állampolgárról van szó, akit 2024 júliusában Libanonban bebörtönöztek, a Hezbollah terrorszervezettel folytatott heves harcok során Dél-Libanonban, hónapokkal a tűzszünet előtt. Biztonsági források szerint „letartóztatásának körülményeit vizsgálják”, és „senkit sem engedtek szabadon cserébe érte”.

A biztonsági szervek többek között azt vizsgálják, hogy mikor lépett át libanoni területre, hogyan lépte át a határt, és mik voltak az indítékai.


Szíria: Az izraeli erők egy tegnapi razzia során Dél-Szíriában letartóztattak és kihallgattak számos gyanúsítottat, akik fegyverek Szíriából Libanonba történő csempészetében és kereskedelmében vettek részt. A csempészett fegyvereket pedig elkobozták.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a 810. Hegyek Regionális Dandár csapatai razziát tartottak Bassár el-Aszad rezsimjének több korábbi kommandós állásában a Hermon-hegy térségében.

A kommandós posztok elleni razzia során több mint 300 fegyvert foglaltak le.

Tegnap négy katona könnyebben megsérült egy robbanásban, amelyet valószínűleg egy régi szíriai gránát okozott a hadművelet során.


Közel a megállapodás: Ron Dermer stratégiaügyi miniszter tegnap Párizsban találkozott Aszad al-Sajbani szíriai külügyminiszterrel és Tom Barrack amerikai megbízottal. A három fél megvitatta az Izrael és Szíria között kialakulóban lévő diplomáciai megállapodást, valamint a humanitárius folyosó kérdését, amelyet Izrael akar a drúz Szweidával.

Az Al-Arabiya csatorna jelentése szerint a Szíria és Izrael közötti dél-szíriai megállapodásokról szóló keretek ,,szinte teljesek”, és ,,a részletek mintegy 80%-ában” egyetértés van. Azt is közölték, hogy megállapodás született a felek közötti biztonsági tárgyalások folytatásáról Párizsban és Bakuban.

A források szerint Szíria és az Egyesült Államok ellenzi egy humanitárius folyosó létrehozását Izrael és Szweida között, mivel azt „a szélsőségesek jutalmazásának” tekintik – utalva a régió drúz közösségében élő keményvonalas elemekre –, és a szíriai rezsim csak akkor kész megnyitni a humanitárius csatornát, ha a jelenlegi feszültségek közte és a drúzok között megszűnnek.

Egy szíriai kormányzati forrás azt nyilatkozta a SANA szíriai hírügynökségnek, hogy „nem lesz humanitárius folyosó a határon. A humanitárius segélyek elosztása kizárólag a damaszkuszi állami intézményekkel közvetlen együttműködésben történik, ügyelve arra, hogy a segély biztonságos és szervezett módon eljusson mindenkihez, aki jogosult rá, beleértve Szweida tartományt és más tartományokat is”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Hazatért egy Libanonban bebörtönzött izraeli és fejlemények Szíriában” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva