Likvidálás Khan Juneszben és a Hezbollah elutasítja a lefegyverezést

Avi/ujkelet.live

A háború 679. napja: Az izraeli hadsereg reggel bejelentette, hogy a múlt héten a dél-gázai Khan Juneszben légicsapással likvidálta a Hamász terrorszervezet Rafah Dandárjának egyik „kulcsfontosságú terroristáját”.

Az augusztus 9-i csapás célpontja Nasszer Musza, „a dandár terroristáinak félkészültségéért és gyakorlatoztatásáért” volt felelős. Ezen felül többek között az egység hírszerző és megfigyelő erőinél is szerepet kapott

A hadsereg szerint Musza közeli barátja volt Muhammad Sabanának, a Rafah Dandár parancsnokának, akit májusban likvidáltak a Hamász vezetőjével, Mohammed Szinwarral együtt.

Folytatódnak a szárazföldi hadműveletek Gázában. A hadsereg tájékoztatása szerint a 36. hadosztály megölt egy terrorsejtet Khan Juneszben; a Gáza Hadosztály több tucat katonai infrastruktúrát rombolt le és csapásokat mért terroristákra a dél-gázai Rafahban; a 99. hadosztály pedig folytatta a védelmi műveleteket az övezet északi részén, terroristákat ölve meg és alagútaknákat semmisítve meg.

Vadászgépek tegnap egy épületet támadtak Khan Juneszben, amelyet terrorszervezetek rakéták tárolására használtak.


Libanon: Naim Qasszem, a Hezbollah vezetője ma a libanoni kormány lefegyverzési szándékairól beszélt, és a következő fenyegetéssel élt: „Az ellenállást nem fogják lefegyverezni. Készen állunk a harcra – bármi legyen is az ára.”

Qasszem az Arbaeen zarándoklat tiszteletére mondott beszédében azt állította, hogy nincs libanoni szuverenitás ellenállás nélkül, és a Hezbollah megakadályozta Libanon megszállását: „Meg kell kérdezni azokat, akik nem voltak részesei az ellenállásnak – hol voltatok? Mit tettetek?”

Qasszem később azt mondta, hogy „a kormánynak alkalmaznia kell szuverenitását, de a kormány Izrael érdekeit szolgálja. Vigyék ki az izraelieket Libanonból, és akkor együttműködhetünk.” Azt is állította, hogy a libanoni kormány külső nyomásra cselekszik.

Qasszem élesen támadta a kormányt: „Mit gondoltok arról, hogy az izraeli vezérkari főnök a katonáival sétálgat Libanonban, mi a véleményetek?” Szerinte a kormány döntése, hogy intézkedik a terrorszervezet lefegyverzésére, „nagyon veszélyes”, és válságba sodorja Libanont: „A kormánynak nincs joga megtagadni a libanoni ellenállás legitimitását.” Hangsúlyozta továbbá, hogy a libanoni kormányt terheli minden felelősség azért, ami történik, legyen szó akár belső válságról, akár bármi másról.

A közelmúltbeli, főként Bejrútban zajló tüntetésekkel kapcsolatban Qasszem kijelentette, hogy jelenleg nem várhatók további tüntetések, „hogy újabb lehetőséget teremtsenek” a párbeszédre. Ugyanakkor azzal fenyegetőzött, hogy a következő tüntetések „elérhetik az amerikai nagykövetséget is”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Likvidálás Khan Juneszben és a Hezbollah elutasítja a lefegyverezést” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva