Avi/ujkelet.live
A háború 650. napja, Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők reggel bejelentette, hogy az Ejtőernyős Dandár 202. zászlóaljának két katonája súlyosan, két tiszt pedig közepesen súlyosan és könnyűen megsebesült tegnap este a Gázai övezet északi részén zajló harcokban.
A hadsereg első vizsgálata szerint a négy harcos Gázaváros Szedzsaijja negyedében a Hamász terroristáinak lövései következtében sérült meg.
Diplomácia: A Ynet hírportál a palesztin Sehab híroldalra hivatkozva arról számolt be, hogy ma reggel ketten meghaltak, többen pedig megsebesültek az övezet egyetlen katolikus temploma, a Gázaváros keleti részén található Szent Család elleni izraeli támadásban. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök a jelentésekre reagálva „elfogadhatatlannak” nevezte a szokatlan támadásokat.
Az olasz ANSA hírügynökség jelentése szerint nyolc sérült van. A plébános, Gabriel Romanelli, aki rendszeresen tájékoztatta a néhai Ferenc pápát a háború helyzetéről, könnyebben megsérült a lábán. A jeruzsálemi latin pátriárkához közeli forrás megerősítette, hogy többen megsérültek, köztük Romanelli is.
Izrael „mély sajnálatát fejezi ki a [templomban] okozott károk és a civil áldozatok miatt” – közölte a Külügyminisztérium délután. „Izrael soha nem vesz célba templomokat vagy vallási helyszíneket, és sajnálja a vallási helyszíneket vagy a támadásban részt nem vevő civileket ért károkat”.
„Az Izraeli Védelmi Erők vizsgálja az incidenst, amelynek körülményei még nem tisztázottak, és a vizsgálat eredményeit átláthatóan közzéteszik” – tette hozzá a minisztérium.
Tárgyalások: Egy kabinetforrás tegnap este azt nyilatkozta a Ynetnek, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök úgy döntött, ismét rugalmas lesz az Izraeli Védelmi Erők Gázai övezetből való kivonásának térképeit illetően. „Ez nagyon közel visz minket a megállapodáshoz” – mondta a forrás, azt állítva, hogy „hamarosan” megállapodás születhet a Hamász terrorszervezettel. A katari Al-Arabi csatorna tegnap egy „újabb tárgyalási fordulóról” számolt be, mondván, „Izrael új térképeket nyújt be a közvetítőknek a Gázai övezetből való kivonulásról”.
A túszok családjainak képviselői ma reggel akadályozták a forgalmat Tel Avivban. Az aktivisták két molinót tartottak a következő szövegekkel: „Netanjahu megtorpedózza a nép akaratát – hozzatok haza mindenkit, távozzatok Gázából!”, valamint ,,Trump elnök, mentsd meg mindannyiukat a pokoltól.”
Libanon: A libanoni média délelőtt arról számolt be, hogy izraeli dróntámadás célpontja volt egy jármű Kfur és Tul közösségek között, Nabatieh közelében.
Egy órával később újabb támadásról számoltak be Naqura határ közösségben, mely egy teherautót célzott.
Az izraeli hadsereg még nem nyilatkozott egyik incidenssel kapcsolatban sem.
Nyíl: Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy nagyszabású megrendelést írt alá a Nyíl légvédelmi rendszer elfogóira.
A megállapodás értelmében az Israel Aerospace Industries (IAI) „jelentős mennyiségű további Nyíl elfogó rakétát” szállít majd – közölte a minisztérium, hozzátéve, hogy az IAI „jelentősen felgyorsítja a sorozatgyártást”.
A rendelés azután érkezett, hogy a Nyíl 2 és 3 nagy hatótávolságú rakétavédelmi rendszereket széles körben bevetették Izrael 12 napos iráni háborúja során a múlt hónapban, valamint a jemeni hútik támadásainak közepette.
“Katolikus templom támadása Gázában, likvidálások Libanonban és a Nyíl” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások lezárva