Gyász és lefegyverezési vágyak

Avi/ujkelet.live

A háború 637. napja: Az Izraeli Védelmi Erők pénteken bejelentette, hogy egyik harcosa elesett a Gázai övezet északi részén.

A 19 éves Jair Elijahu őrmester Ezerből a hadsereg Északi Dandárjának harcmérnöke volt.

A hadsereg vizsgálata szerint az eset hajnali 3 óra körül történt, egy mérnöki eszköz, egy kotrógép, egy nagyon mély gödörbe zuhant, ami a sötétség miatt nem volt látható. A zuhanást követően a kotrógép egy másik, a közelben működő mérnöki eszköznek ütközött, melyet Jair Elijahu őrmester vezetett.

A Gázai övezetben történt hadműveleti balesetekben 72-en vesztették életüket a manőver 440 áldozatából – ez azt jelenti, hogy az elesett katonák 16%-a hadműveleti balesetekben halt meg.

A Gázai övezetben a harcok újrakezdése óta:

  • A 32 halottból kettő, azaz körülbelül 6% vesztette életét hadműveleti balesetekben.
  • A gázai manőver kezdete óta bekövetkezett összes hadműveleti balesetből öten haltak meg különféle mérnöki eszközökkel végzett munka közben, valamint a magasból való leesés következtében.
  • 31 halottja volt a baráti tűz incidenseknek.
  • Hét halottja volt páncélos jármű általi gázolás és légicsapások következtében.

Libanon: Miközben a Hezbollah terrorszervezet fegyvereinek kérdése a tét, a szervezettel kapcsolatban álló libanoni Al-Akhbar újság ma reggel egy nem túl hízelgő cikket közölt Joseph Aoun libanoni elnökről, amelyben kijelentette, hogy népszerűsége a libanoni közvélemény körében csökkent a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint.


Irak: A neves iraki síita hitszónok, Muktada asz-Szadr ma az iraki milíciák feloszlatására és fegyvereik államnak való átadására szólított fel. Kijelentette, hogy a milíciák fegyverleadása megerősítené Irak hadseregét, rendőrségét és függetlenségét, függetlenné téve azt bárkitől. Asz-Szadr nyilatkozatában azt is jelezte, hogy bojkottálni fogja a közelgő iraki parlamenti választásokat.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Gyász és lefegyverezési vágyak” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva