Avi/ujkelet.live
A háború 627. napja: Az izraeli kormány a miniszterelnöki hivatal által kiadott közleményben reggel bejelentette, hogy „a művelet céljainak elérésére való tekintettel, és Trump elnökkel teljes mértékben együttműködve, Izrael beleegyezett az elnök kétoldalú tűzszüneti javaslatába”.
- Donald Trump elnök hirtelen bejelentése az Izrael és Irán közötti tűzszüneti megállapodásról részben a katari emer közreműködésének volt köszönhető, mondta egy névtelenül nyilatkozó magas rangú fehér házi tisztviselő a The New York Timesnak.
- A tisztviselő hozzátette, hogy Trump beszélt Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel és magas rangú iráni tisztviselőkkel, és saját adminisztrációja számos tagját meglepte a lépés.
- Trump elnök a Truth Socialon reggel azt írta, hogy az Irán és Izrael közötti tűzszünet érvénybe lépett, hozzátéve: „Kérjük, ne sértsék meg.”
„Izrael megszüntetett egy közvetlen kettős egzisztenciális fenyegetést, mind a nukleáris, mind a ballisztikus rakéták területén. Ezenkívül az Izraeli Védelmi Erők teljes légi fölényt ért el Teherán felett, súlyos csapást mért a katonai vezetésre, és megsemmisített több tucat kulcsfontosságú kormányzati célpontot Iránban” – áll a közleményben.
„Még az elmúlt napban is az Izraeli Védelmi Erők súlyos csapásokat mért a rezsim célpontjaira Teherán szívében, likvidált több száz Basij-operatívot – a terror rezsim elnyomó apparátusa -, és likvidált egy másik magas rangú atomtudóst”.
„Izrael köszönetet mond Trump elnöknek és az Egyesült Államoknak a védelemben nyújtott támogatásukért és az iráni nukleáris fenyegetés elhárításában játszott szerepükért.”
„Izrael erőteljesen fog reagálni a tűzszünet bármilyen megsértésére” – hangsúlyozta a közlemény, megjegyezve, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök később nyilatkozatot tesz.
Ennek ellenére fél 11-kor a Polgárvédelmi Parancsnokság jelezte, hogy rakétaindítást azonosított Iránból, majd pár perccel később aktiválódtak a szirénák Izrael északi részén.
A becslések szerint a két rakétát elfogta a légvédelem. Sérülésről nem érkezett jelentés.
Iszrael Katz védelmi miniszter bejelentette, hogy utasította az izraeli hadsereget, hogy „erőteljesen válaszoljon Irán tűzszünet-megsértésére intenzív légicsapásokkal a Teherán szívében lévő rezsimcélpontok ellen”.
Ejal Zamir vezérkari főnök egy helyzetértékelésen kijelentette, hogy „az iráni rezsim által elkövetett tűzszüneti megállapodás súlyos megsértésére tekintettel erőteljes csapást fogunk végrehajtani”.
Az iráni tévé mindeközben tagadta, hogy rakétákat indítottak volna Izrael felé a tűzszüneti megállapodás hatálybalépése után. Irán Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsa hivatalos közleménye megerősítette a tűzszünetet, fenyegetéssel: „Nincs nyoma a bizalomnak az ellenségben. Ujjunk a ravaszon, határozottan fogunk válaszolni minden agresszióra.”
Hangsúlyozni kell, hogy Iránban nincsenek „lázadók” vagy frakciók, különösen nem akkor, ha ballisztikus rakétát akarnak kilőni Iránból Izrael felé, 1500 km távolságból. A rakéták és drónok kilövéséért a Forradalmi Gárda, azaz az iráni rezsim a felelős.
Emlékeztető: Ezt megelőzően Irán hat körben rákétámadasokat hajtott végre Izrael ellen, hajnali 5 órától kezdve 20-30 perces időközönként a tűzszünet életbe lépésé után is. A támadások után Irán bejelentette a tűzszünet életbe lépését.
Támadásban: Az izraeli légierő keddre fordulóra csapást mért több iráni ballisztikusrakéta-indítóra Nyugat-Iránban, amelyeket a ma reggeli Izrael elleni támadásokra készítettek elő.
Az Izrael és Irán közötti tűzszünet hatálybalépésével – és a megsértése előtt – a katonai szóvivő, Effie Defrin dandártábornok reggeli sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ,,az izraeli hadsereg teljes mértékben teljesítette” a háború előtt meghatározot összes célt.
„A vezérkari főnök utasította az Izraeli Védelmi Erőket, hogy továbbra is maradjon fokozott készültségben, és készüljön fel a tűzszünet bármilyen megsértése esetén adandó erőteljes válaszra”.
Izraeli légierő vadászgépei éjszaka több tucat iráni katonai célpontot támadtak Teheránban, több mint 100 lőszert dobva le, közölte Defrin.
A csapások ismét az „SPND nukleáris projekt központját” és az iráni fővárosban található fegyvergyártó telephelyeket vették célba.
„Nyugat-Iránban Izrael elleni rakétatámadás előkészületeit észleltük, és azon dolgoztunk, hogy elhárítsuk és megzavarjuk a fenyegetést” – mondta Defrin, hozzátéve, hogy a légicsapások nyolc ballisztikusrakéta-indítót semmisítettek meg, „amelyek készen álltak az azonnali bevetésre”.
Jelenleg nincsenek változások a civilekre vonatkozó irányelvekben az Izrael és Irán közötti tűzszünet hatályba lépése óta, hangsúlyozta a katonai szóvivő. „Továbbra is be kell tartani az irányelveket, továbbra is fennáll a veszély”.
“Miután Izrael hivatalosan bejelentette a tűzszünetet, Irán rakétatámadást indított” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások lezárva