Rakétatámadás Iránból – 2 súlyos sérült

Avi/ujkelet.live

A háború 623. napja: Helyi idő szerint délután 4 óra körül rakétákat lőttek ki Iránból Izraelre. A szirénák először északon majd délen aktiválódtak, ezt követően rendhagyó módon a Polgárvédelmi Parancsnokság országszerte az óvóhelyekre küldte a lakosságot.

A becslések szerint mintegy 20-25 rakétát lőttek ki, becsapódásokról számoltak be az ország különböző pontjain.

Az egyik becsapódási helyszín északon:

A Magen David mentőszolgálat szerint egy 16 éves fiú és egy 40-es éveiben járó férfi súlyosan megsérült Haifán. Összesen 17 sérültről tudni: két súlyos, két közepesen súlyos és 13 könnyű.

Az elfogott rakéták repeszdarabjai többek között Tel-Aviv, Bnei Brak, Givatajim, Szahnin és Beerseva térségében landoltak.

Az Iráni Forradalmi Gárda a legutóbbi támadásról a következőt nyilatkozta: „Rakéták és drónok kilövéséből álló kombinált műveletet hajtottunk végre, nagy hatótávolságú és rendkívül nehéz rakétákat használva”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt