Elhunyt a terrortámadásban megölt Tzeela Gez babája

Avi/ujkelet.live

A háború 601. napja: A Szamáriai Regionális Tanács bejelentése szerint a két hete egy terrortámadásban halálosan megsebesített Tzeela Gez babája ma reggel elhunyt a kórházban.

Gezt május 14-én este a férjével a kórházba tartott szülni, amikor lövéseket adtak le rájuk. A terrortámadás után a Petach Tikva-i Beilinson Kórházba szállították, és sürgősségi császármetszéssel világra hozták gyermekét.

A baba, akit apja a múlt héten felesége kívánságának megfelelően Ravid Haimnak nevezett el, születése óta súlyos állapotban volt, és ma reggel a kórházban elhunyt az őt kezelő orvosi csapat erőfeszítései ellenére.

Meital Ben Joszef, a Gez családnak otthont adó Bruchin telep vezetője azt mondta, a közösség „fájdalomban és gyászban” van a baba halála miatt.

,,Apa karjaiban, édesanyja mellé temették”:


Gáza: Az Izraeli Védelmi Erők délelőtt bejelentette, hogy a közelmúltban leromboltak egy Hamász támadó alagutat a Gáza Hadosztály és a Jahalom elit harcmérnöki egység műveletei során a Gázai övezet déli részén.

Az alagút több száz méter hosszú volt több kijárattal, némelyik bombákkal becsapdázva.

Az alagút feltárására és lebontására irányuló erőfeszítések során az izraeli csapatok azonosítottak egy terrorsejtet, amint előbújt az egyik aknából. A harcosok likvidálták a sejtet.


Segélyek: A közösségi médiában keringő felvételeken több száz gázai látható, amint megérkeznek az elmúlt néhány órában egy újonnan megnyílt segélyközpontba az övezet középső részén, a Netzarim-folyosó közelében.

Az új elosztóközpont, a délen már megnyílt kettőhöz hasonlóan, hetente 300 000 gázai lakosnak tud majd élelmiszert és humanitárius segélyt biztosítani. Elsősorban az övezet középső részén élő lakosságnak szánják, amely az Izraeli Védelmi Erők becslései szerint jelenleg körülbelül 500 000 főt számlál.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a központ a Netzarim-folyosótól délre történő elhelyezkedése Gázaváros és az övezet északi részén élő gázai lakosság déli irányú evakuálását is ösztönzi.‏

Az elmúlt 24 órában a Rafahban felállított két elosztóközpont a szokásos módon, szokatlan incidensek nélkül működött. A Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) tisztviselői a katonai rádiónak azt nyilatkozták, hogy tegnap összesen 387 000 adag ételt osztottak szét.

Biztonsági tisztviselők szerint: ,,A küldetés – lerombolni a félelem gátját. Már most látjuk a Hamász hanyatlásának és a lakosság feletti kontrollja elvesztésének kezdetét. Amikor a lakosság megengedi magának, hogy kifosszon egy Hamász-raktárat, idő kérdése, hogy mikor teszik meg újra, de még túl korai lenne megmondani, hogy ez egy széles körű felkelés és tendencia-e.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Elhunyt a terrortámadásban megölt Tzeela Gez babája” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva