Izraeli légicsapások Jemenben

Avi/ujkelet.live

A háború 588. napja: Az Izraeli Védelmi Erők péntek este a Vörös naplementék hadművelet részeként megtámadta Jemenben a Hodeidah és Szalif kikötőket.

Ezek azok a helyszínek, amelyeknek a hadsereg a hét folyamán az evakuálására szólított. Egy biztonsági forrás a katonai rádiónak azt nyilatkozta, hogy Izrael megvárta Donald Trump amerikai elnök közel-keleti látogatásának végét, mielőtt megtámadta volna Jement.

A támadást figyelemmel kísérte Binjámin Netanjahu miniszterelnök, Iszrael Katz védelmi miniszter és Ejal Zamir vezérkari főnök a légierő földalatti irányító központjában.

Az izraeli hadsereg becslése szerint a hútiknak körülbelül egy hónapba telik, mire helyreállítják a nyugat-jemeni kikötőket. A támadás válaszul érkezett az Irán által támogatott csoport Izrael elleni rakéta- és dróntámadásaira. A hadsereg szerint a légvédelmi rendszerek erősek, több mint 90 százalékos sikeraránnyal működnek.

Tizenöt vadászgép vett részt a jemeni műveletben, és mintegy 35 lőszert dobtak le a két kikötőre. Az izraeli légierő üzemanyagtöltői és kémgépei is részt vettek a támadásban.

A hadsereg szerint a cél a kikötők „semlegesítése” volt, hogy megakadályozzák a további iráni fegyverek behozatalát a hútiknak valamint, hogy gazdaságilag is csapást mérjenek a terrorcsoportra.

  • A 80 méternél hosszabb hajók nem tudnak majd kikötni a két helyszínen, ami károsan hat a hútik hadianyag behozatalára.

Katz védelmi miniszter azzal fenyegetőzött, hogy Izrael likvidálni fogja Abdul-Malik al-Húti húti vezetőt, ha a lázadók folytatják támadásaikat Izrael ellen.

„Az izraeli hadsereg csapásokat mért és súlyosan megrongálta a húti terrorszervezet ellenőrzése alatt álló jemeni kikötőket. A repülőtér Szaanában továbbra is romos” – írta Katz X-en.

„Ahogy megmondtuk, ha a hútik folytatják a rakéták kilövését Izraelre, fájdalmas csapásokat fognak elszenvedni, és a terror fejeit is le fogjuk csapni, ahogyan Deiffel és a Szinwarokkal Gázában, Naszrallahhal Bejrútban és Hanijével Teheránban tettük” – mondta, utalva a Hamász és a Hezbollah terrorszervezet vezetőire, akiket Izrael likvidált és megkísérelt likvidálni.

„Levadásszuk és likvidáljuk Abdul-Malik al-Hútit is Jemenben. Saját erőnkkel fogjuk megvédeni magunkat minden ellenséggel szemben” – tette hozzá Katz.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt