Még legalább 2 év Gázában, a helyzet a régióban és a katari pénzek útja

Avi/ujkelet.live

A háború 583. napja: A Gázai övezetben elmélyülő harcok, valamint Donald Trump elnök régióba érkezése miatt a következő napokban a tárgyalásokon várhatóan bekövetkező fejlemények hátterében egy biztonsági forrás tegnap világossá tette, hogy a Hamász legyőzhető, de ez hosszú időbe telik: „Legalább két év intenzív harcra lesz szükség a Hamász legyőzéséhez – ez lehetséges” – mondta a 12-es csatorna szerint.

Ugyanezen forrás szerint a terrorszervezet legyőzéséhez két kulcsfontosságú dologra van szükség:

  1. Célként kell meghatározni, és minden erőforrást meg kell adni hozzá – ezt teszi a politikai kör.
  2. Annak megértése, hogy ez egy hosszú út – a forrás becslése szerint körülbelül két évig fog tartani.

Ezzel egy időben Izrael a humanitárius segélyek elosztására készül, amely valószínűleg a következő két hétben indul meg. A segélyt egy amerikai cég osztja szét izraeli biztonsági intézkedések mellett, és minden család öt napra vagy egy hétre elengendő élelmet kap. Mindez összhangban van az Izraeli Védelmi Erők azon értékelésével, hogy a raktárakban lévő humanitárius segély két héten belül elfogy.

Mike Huckabee, az Egyesült Államok izraeli nagykövete tegnap azt nyilatkozta, hogy Trump terve a segélyek bejuttatására a lehető leghamarabb megkezdődik. Izraeli becslések szerint a tervet körülbelül két héten belül valóban végrehajtják. A különféle jelentésekkel ellentétben azonban az elmúlt héten nem ment be üzemanyag a Gázai övezetbe.

Izraelben úgy vélik, hogy két lépés – a Gázai övezetben a szárazföldi katonai tevékenység elmélyítése, valamint a humanitárius segélyek ellenőrzött, nem a Hamászon keresztüli elosztása – kombinációja olyan együttes hatást válthat ki, amely hozzájárul a háború céljainak előmozdításához. Ez azon a felfogáson alapul, hogy a Hamász katonai képességeinek károsítása, valamint a közte és a civil lakosság közötti kapcsolatok megszakítása gyengíteni fogja az övezet feletti uralmát.


Ellenállás: Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke határozottan elutasítja egy amerikai felügyeletű átmeneti kormány Gázában való létrehozására irányuló javaslatot.

Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott találkozóját követő moszkvai sajtótájékoztatón Abbász hozzátette: „Tájékoztattuk az amerikaiakat, hogy határozottan ellenezzük ezt. Sem az amerikaiaknak, sem más félnek nincs joga a Gázai övezetben tartózkodni. Nekünk (a Palesztin Hatóságnak) kell visszamennünk a Gázai övezetbe, vissza kell térnünk oda, és képesek vagyunk igazságos, tisztességes és szeretetteljes módon kormányozni ezt a régiót”.


Egyiptom: A kataribarát Al-Araby Al-Dzsadid újság reggel arról számolt be, hogy Egyiptom úgy döntött, elhalasztja új izraeli nagykövete kinevezését, és megtagadta Uri Rotman kinevezését Jeruzsálem új kairói nagykövetévé Amira Oron nagykövet helyére, akinek mandátuma 2024 telén járt le. Ez a lépés jól tükrözi az Egyiptom és Izrael közötti kapcsolatokban a 2023 októberében kitört háború óta kialakult patthelyzet mélységét.

Egyiptomi diplomáciai források megjegyezték, hogy az új nagykövetük kinevezésének befagyasztásáról szóló döntés összefügg ,,Izrael agresszív politikájának folytatásával a Gázai övezetben, az Egyiptom és Izrael közötti háborús kérdésekben folytatott viták elmérgesedésével, a Rafahban zajló eszkalációval, amelyet az egyiptomi nemzetbiztonság szempontjából legérzékenyebb kérdésnek tekintenek, Izrael kilépésével az Egyiptom és Katar égisze alatt aláírt tűzszüneti megállapodásból, valamint az izraeli kormány ragaszkodásával a palesztinok Gázai övezetből való széles körű kitelepítési tervének végrehajtásához”.

Egyiptomi források hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti a két ország közötti diplomáciai képviselet szintjének csökkentését, hanem inkább egyiptomi szuverén pozíciót tükröz, amelynek politikai és szimbolikus következményei vannak.


Libanon: Érdekes riport jelent meg tegnap az amerikai Wall Street Journalban. Több tucat alkalmazottat bocsátottak el a Bejrúti Nemzetközi Repülőtéren – azzal a gyanúval, hogy a Hezbollahhoz tartoznak, és együttműködnek a terrorszervezettel a csempészmechanizmusában.

Libanoni tisztviselők a következőket mondták az újságnak: Libanon történetében először a libanoni kormány jó eredményeket könyvel el a csempészet elleni küzdelemben.

Egy egy újabb jelentés, amely azt mutatja, hogy valami komoly változás történt Libanonban az Izrael elleni háború után. A libanoni kormány évtizedek óta először kezd jelentős kormányzási jeleket mutatni, és olyan módon ártani a Hezbollahnak, ahogyan korábban nem merte. Nemcsak a tűzszünet megállapodás szerinti érvényesítése, a szervezet fegyvereinek elkobzása és katonai állásainak átvétele, hanem a megállapodáson túlmutató intézkedések is – mint például a terrorszervezettel együttműködő alkalmazottak elbocsátása a bejrúti repülőtéren.

Libanon lépésről lépésre halad a felszabadulás felé annak a terrorszervezetnek a béklyói alól, amely az 1980-as évek óta fojtogatja és torkánál fogva szorongatja az országot.


Irak: Az iraki belügyminisztérium rendeletet adott ki, amely betiltja a tüntetéseket országszerte mától május 20-ig. Az ok: A jövő héten Bagdadban megrendezésre kerülő Arab Liga-csúcstalálkozó, amelyen Ahmed as-Saraa szíriai elnök is részt vesz. Részvétele várhatóan nagy indulatokat és ellenállást vált ki.


Tunézia: A tunéziai hatóságok úgy döntöttek, hogy zsinórban második éve lemondják a Simon Bar Jocháj rabbi tiszteletére tartott tradicionális zarándoklati eseményeket, amelyeket Dzserba szigetén rendeznek, ahol mintegy 1500 zsidó él, és a ma kezdődő és egy hétig tartó szertartásokat a sziget ősi zsinagógájára és a tunéziai zsidó közösség tagjaira korlátozzák (és nem engedik meg külföldi zsidók részvételét).

A háttérben a tunéziai zsidó közösség tagjai ellen a közelmúltban történt incidensek és a gázai háború folytatása is áll. Két évvel ezelőtt a tunéziai nemzeti gárda haditengerészeti központjához kötődő tiszt agyonlőtt két őrt illetve két hívőt, és további tíz személyt megsebesített a Dzserba szigetén található El Ghriba antik zsinagóga közelében.


A pénz útja: A gyanúsítottak bankszámláinak, telefonjaikból kinyert információinak, tanúvallomásainak és egyéb bizonyítékainak elemzése alapján a nyomozócsoport feltérképezte a Katarból a miniszterelnök szóvivőihez vezető pénzútvonalakat.

A KAN közszolgálati műsorszolgáltató által bemutatott két pénzútvonal közül az egyik a katari kormánytól Jay Footlik katari lobbistán és Gil Birger üzletemberen keresztül jut el Eli Feldsteinhez, Binjámin Netanjahu miniszterelnök háború alatti katonai szóvivőjéhez.

A második, egyben régebbi pénzút, amely 2022-ben kezdődött és 2024-ben is folytatódott a háború alatt, a katari kormánytól egy másik cégen keresztül jutott el a volt Moszad-ügynökhöz és más partnerekhez, majd onnan Netanjahu volt médiatanácsadója, Iszrael Einhorn Perception cégéhez, amelynek vezető tanácsadója Jonatán Urich, Netanjahu közeli bizalmasa és szóvivője.

Az első projekt, amelyre átutalták a pénzt, a Lighthouse Project volt, amelynek célja Katar megítélésének javítása a világbajnokság előtt. A Haaretz újságban megjelent információk szerint Ella Tkach-Dreazen és Ory Szegev, a Koios nevű cég vezetői a Perception céggel dolgoztak együtt ezen a projekten.

Tkach-Dreazen korábban tagadta, hogy Urichhal és Einhornnal közös projektekben vett volna részt, még a KAN megkeresésekor is. A bizonyítékok azonban mást mutatnak. A Katar megítélésének javítására irányuló tevékenység a háború alatt is folytatódott, akárcsak több százezer dollár átutalása.

Mivel az Urichnak utalt pénz több kézen keresztül ment át, a gyanúsítottaknak nagy teret ad a tagadásra. Amikor valaki közvetlenül kap pénzt, nagyon nehéz letagadnia, de mivel ebben az esetben több cégen keresztül átment, megpróbálhatja eltüntetni a nyomokat. De ma a rendőrségnek elég sok bizonyítéka van a pénz útvonaláról, és a nyomozás erre összpontosít.

Urichot szerdán ismét letartóztatták a kihallgatása után, miután új információk érkeztek a Katar-gate ügyben érintett további személyekről. Két érintettet kihallgattak – egyikük egykori Moszad-tiszt, a másik pedig közel áll egy visszavonult vezérőrnagyhoz, akinek a nevét Katarral folytatott üzleti ügyekhez kötik. Urich fogva tartását hétfőig meghosszabbították.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Még legalább 2 év Gázában, a helyzet a régióban és a katari pénzek útja” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva