Tűzszentelés Jeruzsálemben fegyvert rántó rendőrrel

Avi/ujkelet.live

A háború 562. napja: Keresztény hívek érkeztek szombaton Jeruzsálem óvárosába és a Szent Sír-templomba, hogy részt vegyenek a tűzszentelési szertartáson.

  • Minden évben több ezer hívő érkezik Jeruzsálem óvárosába, és tölti meg a Szent Sír templomot. A szentélyről úgy vélik, magában foglalja Jézus Krisztus keresztre feszítésének és egyben közeli sírjának és feltámadásának helyét.
  • Amikor az ortodox pátriárka egyedül imádkozik a Szent Sír-kápolna sötétjében Krisztus sírjánál, a kövön, amelyre a hagyomány szerint Jézus testét fektették, fellobban egy láng, amellyel a pátriárka meggyújtja a templom bejáratánál elhelyezett két gyertyát a hívők jelenlétében. A láng forrása szorosan őrzött titok. A szent tüzet a templomban és a környező utcákon összegyűltek a kezükben tartott gyertyákat, fáklyákat meggyújtva adják tovább egymásnak.

Az izraeli rendőrség minden évben szigorúan kontrollálja a templomba beengedett hívek számát. Katonák és rendőrök vannak mindenhol, gyakran elzárják az útvonalakat, megnehezítve a hívők szabad mozgását.

1834-ben az eseményen kitört pánik több száz emberéletet követelt. 2021-ben a Lag Ba’Omer ünnep alkalmából tartott tömeggyűlésen a Meron-hegyen, a háredi imádkozó tömeg fogságába szorulva 45 személy meghalt, és több mint 150 megsebesült.

Idén egy határrendész és az egyik keresztény cserkész közötti vita komoly incidenssé fejlődött, amikor a rendőr fegyvert rántott az egyik cserkészvezetőre, jelentette az Israel Hayom.

A rendőrség szerint egy tartalékosról van szó, akit a Tűzszentelésre toboroztak be biztonsági küldetésekre, és az eset után eltávolították az egységből.

Több tucat görög ortodox hívő érkezett a bejárathoz, akiknek karkötője volt, amit az izraeli rendőrséggel egyeztetve kaptak, és órákig feltartották őket az ellenőrző ponton, amíg feladták és hazaindultak. Az egyik ellenőrzőponton a rendőrök rátámadtak egy 16 éves lányra, aki megkérdezte, mikor engedik be.

A nagypénteki ima alkalmával egy izraeli rendőrtisztet filmre vettek, amint egy szabadtéri misén a hívők mellett áll, és elektromos cigarettát szív, amelynek füstje minden irányba terjedt. A hívők arra kérték, hogy hagyja abba, de továbbra is dohányzott az esemény alatt, amely 2 milliárd keresztény számára szent és a világ egyik legnézettebb eseménye.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Tűzszentelés Jeruzsálemben fegyvert rántó rendőrrel” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva