A Sabak vezetője elárulta, mik vezettek a kirúgásához

Avi/ujkelet.live

A háború 546. napja: A Sabak belbiztonsági szolgálat menesztése alatt álló igazgatója, Ronen Bar Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott levelében azt mondta, hogy hivatalából való elmozdítását azután kezdeményezték, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök többször is nyomást gyakorolt rá, adjon ki véleményt arról, hogy biztonsági okokból nem tanúskodhat folyamatban lévő korrupciós perében.

Bar szerint ez az elutasítása vezetett Netanjahu ,,bizalomhiányához”. Ezzel a kijelentésével Bar megerősítette a Haaretz novemberi jelentését, miszerint a Miniszterelnöki Hivatal olyan biztonsági értékelést kért a Sabaktól, amely lehetővé tenné Netanjahu számára, hogy késleltesse a tanúvallomását a bíróság előtt.

Bar a levélben hozzátette, hogy ragaszkodnia kellett szakmai függetlenségéhez a Sabak hatalmának izraeli állampolgárokkal szembeni felhasználásával kapcsolatban, és kérte, hogy a részleteket zárt ajtók mögött prezentálhassa a bíráknak.

Májusban a Haaretz felfedte, hogy Bart arra kérték, hogy szigorítsa a kormányellenes tüntetők megfigyelését, mire ő ezt válaszolta: ,,A Sabak nem lesz titkosrendőrség”.

Gali Baharav-Miara főügyész szintén ma benyújtotta álláspontját a Legfelsőbb Bírósághoz a Bar elbocsátására vonatkozó kormányhatározat ellen benyújtott petíciókkal kapcsolatban.

Megjegyzendő, hogy a Miniszterelnöki Hivatal és a Hamász terrorszervezet fő finanszírozója, Katar kapcsolatának ügyében folyó vizsgálatot (Katar-gate) a Sabak végzi a Lahav 433 egységgel.

A főügyész szerint Bar elbocsátását ,,személyes összeférhetetlenség szennyezi” Netanjahu miniszterelnök részéről, mivel közeli tanácsadói gyanúsítottak az ügyben. Továbbá figyelmeztetett, hogy a döntés fenntartása aláásná a Sabak jövőbeli vezetőinek független működési képességét.

Baharav-Miara szintén menesztés alatt áll.


Emlékeztető: Netanjahu miniszterelnök szerda reggel bejelentette, hogy a Sabak belbiztonsági szolgálat igazgatóhelyettese lesz ideiglenesen az ügynökség élén, amíg végleges vezetőt nem talál a posztra.

A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Netanjahu folytatja a Bar leváltására irányuló potenciális jelöltek interjúztatását, akinek megbízatása április 10-én ér véget, miután a kormány megszüntette.

A nyilatkozat kifejtette, hogy a Sabak vezetőjének végleges kinevezését a Vezetői Kinevezésket Vizsgáló Bizottságnál nem lehet jóváhagyni Bar megbízatásának végéig. Ezért helyettesét nevezik ki megbízott vezetőnek.

Április 8-án vitatják meg a Bar kirúgása ellen benyújtott petíciókat a Legfelsőbb Bíróságon. A meghallgatásig Bar menesztését felfüggesztették, és bár Netanjahu lehetőséget kapott, hogy potenciális jelölteket keressen, kinevezésre egyelőre nem kerülhetne sor.

A Sabak igazgatóhelyettesét, akire csak héber neve kezdőbetűjével, mint ‘Sin’ lehet utalni, tavaly októberben nevezték ki a posztra. 1995-ben kezdett dolgozni a szolgálatnál hírszerzési koordinátorként, és számos vezető szerepet töltött be a Sabakban. Mielőtt helyettesnek nevezték volna ki, Sin az ügynökség humánerőforrás-osztályának vezetőjeként dolgozott, és felügyelte a toborzást.

Netanjahu miniszterelnök kedden, 24 órával a kinevezés bejelentése után, visszavonta Eli Sarvit tartalékos altengernagy kinevezését a Sabak élére.

A miniszterelnök közleménye szerint, közölte Sarvittal, hogy más jelölteket vesz fontolóra a posztra.

Daphne Liel, a 12-es csatorna jobbra húzó riportere megjegyezte: ,,Bohózatnak mondanám, de ez ennél sokkal aggasztóbb és nyugtalanítóbb esemény.”

A média szerint Netanjahu a családja nyomására táncolt vissza, mert Sarvit részt vett a kormány igazságügyi reformja elleni tüntetésen 2023. márciusában.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A Sabak vezetője elárulta, mik vezettek a kirúgásához” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Hozzászólások lezárva