A Hamász hajlandó elengedni Edan Alexandert és kiadni 4 holttestet

Avi/ujkelet.live

A háború 525. napja: A Hamász terrorszervezet kora délután bejelentette, hogy elfogadja a közvetítők javaslatát a tűzszüneti tárgyalások megújítására, melynek részeként szabadon engedi Edan Alexander katonát, aki amerikai állampolgár is, valamint kiadja négy megölt túsz holttestét, akik szintén kettős állampolgárok.

A Hamász hangsúlyozta, készen áll a tárgyalások megkezdésére, hogy átfogó megállapodás szülessen a második szakaszról, és felszólította Izraelt, hogy hajtsa végre kötelezettségvállalásait.

  • A Hamász nyilatkozata azt sugallja, hogy elfogadta azt a javaslatot, amelyet Donald Trump amerikai elnök túszügyi megbízottja, Adam Boehler vetett fel a múlt héten az Egyesült Államok és a terrorszervezet közötti közvetlen megbeszéléseken Dohában.
  • A javaslat középpontjában az amerikai túszok szabadon bocsátása állt, mint egy szélesebb körű megállapodás nyitó lépése az összes többi túsz szabadon bocsátásáról és egy olyan hosszú távú fegyverszünet megkötéséről, amely gyakorlatilag véget vet a gázai háborúnak.
  • Izrael elutasította ezt a javaslatot.

Az izraeli Miniszterelnöki Hivatal ,,manipulációnak és pszichológiai hadviselésnek” nevezte a Hamász nyilatkozatát: ,,Bár Izrael elfogadta Witkoff javaslatát, a Hamász kitart annak elutasítása mellett, és egy millimétert sem mozdult”.

Binjámin Netanjahu miniszterelnök délután rendkívüli helyzetértékelést tart. Az izraeli tárgyalópartnerek pénteken távoznak Dohából, ötnapos tárgyalás után hazatérnek Izraelbe. Netanjahu holnap este minisztériumi csoportot hív össze, hogy megvitassák a túszhelyzetet, részletes jelentést kapjanak az izraeli tárgyalócsoporttól, és döntsenek a további lépésekről.

Egy izraeli tisztviselő a Walla hírportál riporének azt nyilatkozta, hogy a Hamász ,,állítólagos ajánlata” amerikai túszok szabadon bocsátására a tárgyalások szabotálása. ,,A Hamász egy milliméternyit sem változtatott álláspontján az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom erőfeszítései ellenére, és Izrael rugalmasságra való hajlandósága ellenére” – mondta a tisztviselő.

Izraelben nagy az ellenszenv azzal kapcsolatban, hogy külföldi állampolgárokat sorolnak előre a szabadon bocsátási listán. A Trump-kormány az izraeli ellenállás ellenére Alexander szabadon bocsátását szorgalmazta, aki a jelek szerint az utolsónak kellene szabadulnia a többi katonával.

Megjegyzendő, hogy a Hamász azt mondja, hogy elfogadja a javaslatot és elengedi Alexandert és kiad négy holttestet, de a szabadon bocsátás feltételeit nem határozza meg.


Háttér: A 20 éves Alexander a Golani-dandár 51. zászlóaljának harcosaként a Gázai övezet közelében állomásozott 2023. október 7-én reggel, amikor a Hamász terroristái fogságba ejtették.

Négy amerikai állampolgár holtteste van még a Hamász terrorszervezet birtokában a Gázai övezetben: Omer Neutra tankparancsnok, halálakor 21 éves volt, a New York állambeli Long Islandben nőtt fel; Itai Hen a páncéloshadtestnél szolgált, halálakor 19 éves volt; a 70 éves Judy Weinstein-Haggai és 73 éves férje, Gad Haggai civilek Nir Ozból.

Alexandert éheztetik, kihallgatják és megkínozzák a fogságban, mondták családjának a közelmúltban szabadult túszok a 12-es csatorna múlt heti briportja szerint.

Alexandert katonaként, az izraeli hadsereg egyenruhájában ejtették túszul, fogvatartói ezért sokkal keményebben bánnak vele, mint a civil túszokkal.

A jelentés szerint a kiszabadult túszok, akik Alexander családjával beszéltek, hosszú ideig vele voltak a fogságban. Alexandert állítólag több mint 500 napja tartják fogva egy alagútban napfény nélkül, és hosszabb ideig megláncolva tartották. Alexander lélekben erős maradt, és gondoskodott a mellette lévő túszokról.

A Hamász terrorszervezet tavaly november végén a pszichológia hadviselés részeként közzétett egy videót Alexanderről, melyben felszólítja az izraeli kormányt, hogy gondoskodjon a szabadulásáról. A videó második felében angolul beszél, és felszólítja az elnöki választásokat megnyerő Donald Trumpot, hogy szorgalmazza a szabadon bocsátását lehetővé tevő megállapodást.


Emlékeztető: A Fehér Ház közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff frissített javaslatot terjesztett elő a gázai tűzszüneti megállapodás több héttel való meghosszabbítására vonatkozóan, idézett tegnap négy közvetlen ismeretekkel rendelkező forrást a Walla hírportál.

A javaslat a Trump-kormány erőfeszítése, hogy több időt nyerjen a tárgyalásokra, és megakadályozza a háború újraindítását a ramadán muszlim szent hónap és a zsidó pészach a idején, mondta két forrás.

  • A tűzszünet március 1-jén járt le, és bár a harcok nem folytatódtak, Izrael megszakította a Gázának nyújtott humanitárius segélynyújtást, hogy nyomást gyakoroljon a Hamászra, hogy belemenjen további túszok szabadon bocsátásába.
  • 59 túsz van még mindig a Hamász fogságában Gázában. Izraeli és amerikai tisztviselők úgy vélik, 22 még életben van.

Witkoff kedd este érkezett Dohába, és megbeszélést folytatott a katari és egyiptomi közvetítőkkel, valamint a katari fővárosban tartózkodó izraeli tárgyalókkal.

  • Witkoff Katar miniszterelnökével, valamint Egyiptom, Jordánia és Szaúd-Arábia külügyminiszterével is tárgyalt. Az Egyesült Arab Emírségek egyik magas rangú tisztviselője és a palesztin elnök egyik vezető tanácsadója is részt vett azon a találkozón, amely a háború utáni Gáza egyiptomi tervére összpontosított.
  • Witkoff egy héttel azután utazott Dohába, hogy közvetlen tárgyalások zajlottak Trump túszügyi megbízottja, Adam Boehler és a Hamász főtárgyalója, Khalil al-Hajja között.
  • Witkoff nem találkozott egyetlen Hamász-tisztviselővel sem Dohában.

Witkoff szerdán frissített javaslattal állt elő, amely magában foglalja a gázai tűzszünet meghosszabbítását a ramadán és a pészach utáni időszakig, amely április 20-án ér véget, valamint a humanitárius segélyek Gázába beengedésének újraindítását – közölték a források.

  • A javaslat szerint a Hamász elenged legalább öt élő túszt és kiadja körülbelül kilenc megölt túsz földi maradványait a meghosszabbított tűzszünet első napján, mondta egy közvetlen ismeretekkel rendelkező forrás.
  • A Witkoff által két héttel ezelőtt előterjesztett eredeti amerikai javaslat körülbelül 10 élő túszra és körülbelül 18 megölt túszra vonatkozott.

A frissített javaslat szerint Izrael és a Hamász a tűzszünet meghosszabbítását arra használná fel, hogy tárgyaljanak egy hosszú távú fegyverszünetről.

  • Ha megállapodásra jutnak, a megmaradt túszokat a meghosszabbított tűzszünet utolsó napján, a hosszú távú fegyverszünetet megelőzően szabadon engednék.

A tárgyalásokat ismerő forrás szerint Izrael pozitív választ adott Witkoffnak.

  • A forrás szerint katari és egyiptomi közvetítők szerda este Dohában találkoztak a Hamász illetékeseivel, és bemutatták nekik a frissített javaslatot.
  • Három forrás szerint a közvetítők most a Hamász válaszára várnak.
  • ,,A Hamász korábban elutasította a hasonló javaslatokat, de azt is el akarják kerülni, hogy visszatérjenek a harcokhoz a ramadán idején” – mondta az egyik forrás.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli hírek legfontosabb és legmeghatóbb háttereit hozzuk el nektek. Szó lesz a tragédiák utáni újjáépítésről, a magánházakat érintő energetikai forradalomról, egy szokatlan miniszteri WhatsApp-üzenetről és a Kneszet folyosóin elszabadult indulatokról. Szigorúan a tények, sallangok nélkül.Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A Hamász hajlandó elengedni Edan Alexandert és kiadni 4 holttestet” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva