484 nap után szabadulás a pokolból

Avi/ujkelet.live

A háború 484. napja: A Hamász terrorszervezet szombaton korán reggel megkezdte az előkészületeket három izraeli túsz átadására a Vöröskeresztnek.

A két találkozási pontnak a terrorszervezet a dél-gázai Khan Juneszt és az északi Gázaváros kikötőjét jelölte ki. A szabadulók: Jarden Bibasz, 35, Ofer Calderon, 54, és Keith Siegel, 65.

A Vöröskereszt járművei helyi idő szerint röviddel fél 9-kor megérkeztek Khan Juneszbe, hogy átvegyék Jardent és Ofert.

A környéken egyáltalán nem volt gyülekezés. Csak néhány tucat Hamász fegyveres állt szervezett formációban, és média is csak egy volt a helyszínen. Bevált az izraeli nyomás, hogy ne ismétlődjenek meg a csütörtökön látottak.

  • Katar határozott üzenetet küldött a Hamásznak, kifejezve dühét, hogy kínos helyzetbe hozta mint közvetítőt.
  • Válaszul a gyilkos terrorszervezet vállalta, hogy gondoskodik a túszok biztonságáról, amíg át nem adják őket a Vöröskeresztnek.

Jardent és Ofert külön-külön színpadra állították fegyveres terroristák közé, majd átadták őket a Vöröskeresztnek. Nagyon gyorsan lezavarták az átadást.

A Vöröskereszt ezt követően a két férfit az övezeten belül lévő izraeli különleges erőkhöz szállította. Az átadásra 9-kor került sor.

Röviddel később a csapatok elindultak velük a hadsereg egyik határ melletti fogadó komplexumába. 9:10-kor lépték át az izraeli határt.

Mindeközben Gázavárosban Keith szabadon engedésére is felkészültek, szintén színpaddal. A héber felirat: ,,A cionizmus nem fog győzni.” A Fox news is közvetíti az eseményeket, mivel Keith amerikai állampolgársággal is rendelkezik.

Egy gázai nő konfettivel dobálta a Hamász terroristáit, akik rendezett sorokban állomásoznak a gázai kikötőben. A Hamász az eseményt a levegőből, drónnal is rögzíti.

A terroristák mesterlövész fegyverekkel és RPG kilövőkkel pózolnak. A Hamász megpróbálja bebizonyítani: talpon vagyunk, nem csak Kalasnyikovokkal.

Először a Hamász színpadán: Képek a Hamász vezérkari fórumának magas rangú tagjairól, akiket a háború alatt Izrael likvidált, középen Mohamed Deiffel. Deif halálát csak a héten ismerte el a Hamász.

A Hamász azt állította, Haitham Hawadzsri, a Sati zászlóalj parancsnoka volt adta át Keith-t a Vöröskeresztnek, akiről Izrael 2023. decemberében bejelentette, hogy likvidálta.

Az izraeli hadsereg délután elismerte, hogy Hawadzsri likvidálása sikertelen volt. Ez a harmadik eset, amikor kiderül, hogy Izrael nem iktatta ki azokat, akiknek bejelentette a likvidálását.

Keith-t fél 11 körül adták át a színpadon a Vöröskeresztnek, kezében látható a Hamásztól kapott két zacskó az „ajándékokkal”, a feleségének, Avivának is küldtek, aki 2023 novemberében szabadult a fogságból.

A Vöröskereszt 11:04-kor érkezett Keith-szel a találkozási pontra az izraeli biztonsági erőkkel. 11:25-kor lépték át a határt.

Jardent családja a határ melletti katonai létesítményben várta.

Ofer a kórházban találkozik családjával. A találkozó helyszínéről a családokkal együttműködve döntöttek.

Ofer megérkezik a Siba Orvosi Központba:

Az izraeli légierő helikopterei készenlétben állnak, hogy a frissen szabadultakat kórházba szállítsák a helyszínen végzett első fizikai és mentális vizsgálat után.

A 12-es csatorna szerint a hadsereg képviselői megkérdezték Jardent, mit szeretne enni, amikor megérkezik a kórházba, mire ő: Csak sört és Bambát.

Tel Avivban a Túszok terén figyelik Keith szabadulását:


A szabadulók története:

Jardent Nahal Oz kibucból hurcolták Gázába 2023. október 7-én. Feleségét, Sirit valamint két gyermeküket, az akkor 10 hónapos Kfírt és a négyéves Arielt, a vörös hajú testvérpárt, szintén elrabolták, de apjuktól külön tartották fogva őket. 

Jarden Gázába hurcolása:

A Hamász 2023 decemberében azt állította, hogy Siri és a gyerekek meghaltak egy izraeli támadásban.

  • A túszalku szerint a Hamásznak először az életben lévő civil nőket kell szabadon engednie és utána a katonanőket. 
  • Csütörtökön szabadult az első férfi túsz.
  • Ez elvileg azt jelenti, hogy a listán lévő Siri és két kisfia, már nem élnek. Izrael a héten tisztázást követelt a Hamásztól Bibaszék sorsát illetően.

A Hamász 2023. decemberében közzétett egy videót Jardenről, bizonyítékul, hogy él. Jarden, a nyilván szájába adott üzenetben, családja többi tagját halottként említi, a Hamász pszichológiai terrorjának folytatásaként. Jarden arra kérte Binjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy intézkedjen, hogy hazatérhessen felesége és két gyermeke holttestével.

Ofert két gyermekével, Erezzel (12) és Szaharral (16) rabolták el Nir Ozból. Bár a mészárlás alatt sikerült megszökniük a házukból a védett szoba ablakán keresztül, a mezőn elfogták őket.

Szahar és Erez Calderon 2023. november 27-én szabadult az első túszalku során.

  • A Hamász fogságából az első túszalku során szabadult Adina Mose tavaly szeptemberben elmesélte, hogy látta Ofert és Jarden Bibaszt ketrecben tartva abban az alagútban, ahol fogva tartották.
  • ,,Héber beszédet hallottam, de nem ismertem fel őket. Ahhoz, hogy lássam, kik azok, meg kellett volna fordulnom, ami tilos volt” – mondta Mose a katonai rádiónak adott interjújában, hozzátéve, hogy egy alkalommal sikerült anélkül odanéznie, hogy az őrei észrevették volna.
  • ,,Voltak ketrecek, teljesen sötét volt, aztán hallottam, hogy Ofer Calderon és Jarden Bibasz hív. Megkérdeztem: ‘Miért vagytok ketrecben?’, és érdeklődtem, hogy összecsaptak-e a Hamásszal. Kiderült, hogy a túszejtés során ellenálltak.”
  • Ezt követően felkereste az őt őrző parancsnokot, és megkérte, hogy vigye Calderonékat hozzájuk, mert ők is Nir Ozból valók. ,,Két nappal később egy órára kihozta mindkettőt, majd visszavitte őket a ketrecbe. Másnap ismét kihozta őket két órára.”
  • Elmondása szerint Jarden Bibasz mesélt neki az elrablásáról, és arról, hogy nem tudja, mi történt feleségével, Sirivel és gyermekeivel.
  • ,,Egy ponton elmentem ellenőrizni a Hamásznál, hogy Siri és a gyerekek velük vannak-e, és azt mondták, hogy időbe telik, amíg kiderítik”.

Az amerikai izraeli Keith-t és feleségét, Avivát Kfar Azzában lévő otthonukból rabolták el.

A házaspárt saját autójukkal, benne egy szomszéddal és annak két gyermekével vitték Gázába. Aviva 2023. november 26-án szabadult.

Keith édesanyja, Gladys tavaly decemberben 97 éves korában elhunyt.

Keith szerepel a Hamász tavaly április végén közzétett videójában. Elsírta magát, miközben a rokonaihoz szólt: ,,Szeretném elmondani a családomnak, hogy nagyon szeretlek titeket. Fontos számomra, hogy tudjátok, hogy jól vagyok, és nagyon remélem, hogy ti is. Viszontlátásra, és remélhetőleg ez hamarosan megtörténik.”

Emily Damari, akit a Hamász két hete szabadon engedett, arra kérte fogvatartóit, hogy először bocsássák szabadon Keith Siegelt, közeli barátja, Sir apját, de a terroristák nem egyeztek bele.


A megállapodás másik fele: Izrael ma 183 terroristát enged szabadon a börtönökből a három túszért cserébe. 18 életfogytiglani börtönre ítéltet, 54 hosszú börtönre ítélt rabot, valamint 111 gázai foglyot, akiket 2023. október 7. után tartóztattak le.

Mint ismert, a Hamász „szuvenírrel” ajándékozta meg a szabadulásra jelölt túszokat. Az izraeli Büntetés-végrehajtási Szolgálat a szabaduló raboknak pedig izraeli zászlós karszalagot adott, rajta egy idézettel héberül és arabul: ,,Üldözöm ellenségeimet és utolérem, vissza se térek, míg el nem pusztítottam őket.” (Zsoltárok könyve 18:38) Ugyanez az idézet olvasható három nyelven a börtön falán, ahol összegyűjtik a szabadulandó foglyokat.


A megállapodás 1. szakasza: A Hamásszal kötött tűzszüneti és túszalku első szakaszában Izrael várhatóan összesen 1904 palesztin foglyot fog szabadon engedni. A szabadulók között többszörös életfogytiglanra ítélt gyilkos terroristák is vannak.

A megállapodás részeként 33 túsz szabadul. A Hamász szerint nyolc közülük már nem él.

A listán szereplő további 30 túszból a 42 napos megállapodás lejártáig minden szombaton szabadon engednek néhányat.

Minden élő nő, gyermek és idős után 30 palesztin foglyot engednek szabadon; mind a kilenc beteg túsz után 110 foglyot engednek szabadon; az izraeli hadsereg minden női katonája után 50 foglyot engednek szabadon; Avera Mengisztu és Hisam al-Szajed túszok esetében, akik önszántukból mentek be egy évtizede Gázába és azóta foglyok, mindegyikükért 30 foglyot engednek szabadon, a 2011-es Salit-alkuban szabadult és újra letartóztatott 47 palesztin mellett; és az első szakaszban a túszok holttestéért Izrael szabadon engedi az 1000+ gázai foglyot.

79 túsz maradt Gázában.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt