A Hezbollah kivizsgálja az Izrael elleni hadjárat kudarcát

Avi/ujkelet.live

A háború 464. napja: Miközben Izrael és a Hezbollah között kitart a törékeny tűzszünet, a libanoni terrorszervezet még mindig próbálja megérteni, mi történt velük, és mi nem működött az Izrael elleni hadjáratban. A háború utáni helyzet felmérésére és a tanulságok levonására a Hezbollah nyomozóbizottságot hozott létre, jelentette a KAN közszolgálati műsorszolgáltató tegnap este.

A vizsgálat részeként a Hezbollah feltérképezi a hiányosságokat, és egyúttal betölti a megüresedett pozíciókat is. Ebben a folyamatban és a Hezbollah erejének újbói kiépítésében Irán nagymértékben részt vesz.

Az iráni szerepvállalás abban is megmutatkozik, hogy Libanonban vannak iráni tisztviselők, akik kapcsolatban állnak a Hezbollah vezetésével a nyomozás miatt.

Azt is feltételezik, hogy Libanonban vannak iráni tisztviselők, akik beszélnek a Hezbollah parancsnokaival a terepen, hogy kivizsgálják a történteket.

Ennek részeként a Hezbollah vezetője, Naim Qasszem a közelmúltban egyik beszédében kijelentette: ,,Levonjuk a tanulságokat a történtekből annak érdekében, hogy minden területen fejlődhessünk”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A Hezbollah kivizsgálja az Izrael elleni hadjárat kudarcát” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások lezárva