Likvidálások és megadás Gázában, elstartolt az új haredi dandár

Avi/ujkelet.live

A háború 457. napja, Észak-Gáza: A héten a Givati-dandár csapatai a 162. hadosztály parancsnoksága alatt Dzsabaliában közelharcban megölték Szaad Szaid Zaki Dahnont, a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik századparancsnokát és a terrorszervezet észak-gázai rakétaegységének helyettes parancsnokát.

A terrorista 2023. október 7-én betört Izraelbe és részt vett a mészárlásokban. Emellett számos támadást tervezett és vezetett az izraeli erők ellen Beit Lahija térségében.

A Givati harcosok akció közben:

A hadereg műveleteit rögzítő alábbi videón látható az azonosítása két terroristának, köztük Szaadnak, akik pokrócokba burkolóztak, miközben az eső és a sötétség leple alatt az erők felé haladtak. A dandár erői rövid időn belül megölték Szaadot. Likvidálása után látható, hogy a vele előretörő másik terrorista megadja magát az őt körülvevő harcosoknak.

Mint kiderült, robbanóeszköz volt nála. A letartóztatását követően Izraelbe szállították kihallgatásra.


Terroristák a humanitárius zónákban: A hadsereg vasárnap a hírszerző szolgálatok és a Déli Parancsnokság irányításával drónnal célzott csapást hajtott végre terroristák ellen, akik egy parancsnoki helységből tevékenykedtek a humanitárius zóna térségében, a dél-gázai Khan Juneszben.

A Hamász terroristái a létesítményt terrorcselekmények tervezésére és végrehajtására használták az izraeli erők és Izrael Állam ellen.

Szintén ma és szintén drónnal a hadsereg célba vette a Palesztin Iszlám Dzsihád terroristáját, aki korábban terrorcselekményeket hajtott végre a humanitárius zóna térségében, Deir al-Balachban.

A hadsereg a légicsapások előtt számos intézkedést tett, hogy csökkentse a civilek bántódásának kockázatát, beleértve a precíziós lőszerek használatát és a légi megfigyelést.


Sérülés: A Givati-dandár Tzabar zászlóaljának egyik harcosa vasárnap súlyosan megsérült a Gázai övezet északi részén.

A hadsereg vizsgálata szerint a hadműveleti tevékenység során egy tégla esett a katona fejére. Kórházba szállították, családját értesítették.


Hasmoneus: Besorozták az első 50 ultraortodox férfit az Izraeli Védelmi Erők új ultraortodox dandárjába, mely Hasmoneus néven ismert. A frissen besorozott katonák a dandár első századának tagjai lesznek.

Eközben további 100 idősebb ultraortodox férfit soroznak be a dandár első tartalékos századába.

A tartalékos századot a tervek szerint azok alkotják, akik már teljesítették az úgynevezett Slav Bet opciót, amely az idősebb jelentkezők számára kéthetes alapképzést takar, mielőtt nem harci szerepekre osztják be őket. A hadsereg szerint a tartalékosok ezentúl további hat hónapos harci kiképzésen vesznek részt, mielőtt a Hasmoneus tartalékos századához kerülnek.

A következő hónapban további katonák besorozása várható, akik csatlakoznak azokhoz, akik ma kezdik kiképzésüket.

A hadsereg szerint a 150 katona besorozása „jelentős mérföldkő” a Hasmoneus-dandár létrehozásában és „az ultraortodox közösség tagjainak [számbeli] bővítési folyamatában, különösen a háború miatt felmerülő hadműveleti igények fényében.”

A besorozást megelőzően a hadsereg „széles körű felkészülési folyamatot hajtott végre”, beleértve a dandár személyzetének felvételét, egy régi kiképzőbázis felújítását és „az ultraortodox életmódhoz való igazítását”.

A Haredi-dandár első parancsnoka Avinoam Emunah ezredes, egy ortodox magas rangú tiszt.

Tavaly mintegy 70 000 ultraortodox férfit jelöltek meg katonai szolgálatra alkalmasként, de a hadsereg szerint nem lehet mindet egyszerre besorozni, mivel integrációjuk időigényes folyamat.

A nyár folyamán a hadsereg Állomány Igazgatósága 3000 behívót küldött ki 18-26 év közötti ultraortodox férfiaknak. A 3000-nek csak körülbelül 10%-át sorozták be a hadseregbe. Ez még így is azt jelentette, hogy 85%-kal nőtt a hadsereghez csatlakozott ultraortodox katonák száma a korábbi évekhez képest.

A hadsereg szerint a fő kihívás nem a behívók kiküldése, hanem az ultraortodoxok hadseregbe való besorozásának és integrálásának menedzselése.

Hogy növelje a besorozásukat, a hadsereg a meglévők mellett új egységeket – és esetleg egy külön besorozó központot is – nyitna az ultraortodox férfiak számára.

Ultraortodox katonák számára még elérhető egységek közé tartozik a Netzach Jehuda zászlóalj a Kfír-dandárban, a Tomer-század a Givati-dandár Rotem-zászlóaljánál, a Hetz-század az Ejtőernyős-dandár 202. zászlóaljánál és a Nevatim légibázis szárazföldi védelmi egysége, valamint számos egyéb nem-harci szerepkör.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Likvidálások és megadás Gázában, elstartolt az új haredi dandár” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva