Az első légicsapás Libanonban a tűzszünet után

Avi/ujkelet.live

A háború 419. napja, Libanon: Az Izraeli Védelmi Erők megerősítette, hogy ma reggel csapást mért Dél-Libanonban, amit figyelmeztető lövésnek szánt.

,,Gyanúsítottak – némelyik járművel – érkezését azonosították több dél-libanoni területre, ami [a tűzszünet] megsértésének minősül” – közölte a hadsereg, hozzátéve, hogy tüzet nyitottak a gyanúsítottakra.

A Markaba térségében jelentett dróntámadás egy jármű közelében leadott figyelmeztető lövés volt, és nem az volt a célja, hogy megölje a benne tartózkodókat.

,,Az Izraeli Védelmi Erők Dél-Libanonban van bevetve, és fellép a tűzszüneti megállapodás megsértésével szemben” – tette hozzá a hadsereg.

Kora délután egy elfogót lőttek ki Nyugat-Galilea térségében egy Libanonban azonosított gyanús légi célpont miatt. A hadsereg szerint téves azonosítás történt, az incidensnek vége.

A légierő délután csapást mért a Hezbollah terrorszervezet egyik dél-libanoni létesítményére, miután tevékenységet észlelt a helyszínen, ezzel elhárítva a fenyegetést. A létesítményt közepes hatótávolságú rakéták tárolására használták.

A Walla hírportál szerint Izrael előzetesen értesítette az Egyesült Államokat a Szidon melletti légicsapásról.

  • Az izraeli hadseregnek 60 napja van, hogy kivonuljon a tűzszüneti megállapodás értelmében. Ezalatt a libanoni hadsereg fokozatosan átveszi a felelősséget Dél-Libanonért, és létrejön egy amerikai vezetésű bizottság, amely elbírálja a tűzszünet esetleges megsértésével kapcsolatos panaszokat.

A libanoni hadsereg azzal vádolta csütörtökön Izraelt, hogy „többször” megsértette a tűzszünetet, mely tegnap lépett életbe.

„Az izraeli ellenség többször megsértette a megállapodást” – mondta a hadsereg, hivatkozva a légicsapásokra libanoni területen és a „különféle fegyverekkel” végrehajtott támadásokra.


Enyhítés: A Polgárvédelmi Parancsnokság este feloldotta a gyülekezési korlátozásokat Közép-Izraelben, Wadi Ara térségében, Karmelben és a Jezréel-völgyben.

A beltéri és kültéri összejöveteleken engedélyezett személyek számának korlátozását a Hezbollah rakétatámadásai közepette léptették életbe.

Észak-Izrael különböző területein továbbra is érvényben vannak a korlátozások. Az iskolák zárva maradnak az északi határ menti közösségekben és a Golán-fennsíkon.


Adatok: Az izraeli hadsereg becslése szerint a harcok 14 hónapja során mintegy 3500 Hezbollah-operatívot likvidáltak, többségüket a szeptember végén indított dél-libanoni szárazföldi offenzíva során. Legalább kétszer ennyi súlyos és közepesen súlyos sebesült – mintegy 7000 – van, akik harcképtelenek.

A hadsereg szerint a Hezbollah jelentősen meggyengült, de nem semmisült meg, még mindig rendelkezik alapvető képességeinek mintegy felével.

A hadsereg most a tűzszünet agresszív érvényesítésén dolgozik, és megakadályozza, hogy a Hezbollah újra felfegyverezze magát és megvesse a lábát katonailag Dél-Libanonban.


Déli front: A 401. dandár folytatja műveleteit az észak-gázai Dzsabaliában a 162. hadosztály parancsnoksága alatt.

A héten zajló műveletek során a csapatok azonosítottak és dokumentáltak egy hamászos terroristát, amint rakétákat próbált indítani Izrael területe felé egy olyan épületből, mely egy fegyverraktár mellett volt, ahol terroristák barikádozták el magukat. Az erők a tüzérséggel közösen likvidálták a terroristákat és megsemmisítették a fegyverraktárat és a rakétákat.

Az erők beépített, sűrű és komplex területen vannak bevetve, terror-infrastruktúrákat semmisítenek meg és robbanóeszközöket hatástalanítanak. A hadművelet kezdetétől fogva az erők közelharcokat vívva és légicsapások irányításával terroristákat likvidálnak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Az első légicsapás Libanonban a tűzszünet után” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva