A hadsereg új felvételei a mészárlás napjáról

Avi/ujkelet.live

A háború 366. napja: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy este közölte, hogy az interneten keringő állítások túszok kimentéséről nem igazak. ,,Csak a hivatalos hatóságok közleményeire figyeljetek, és kerüljétek a hamis pletykák terjesztését, amelyek fájdalmat okoznak a túszok családjainak és a nyilvánosságnak”.


Szárazföldi manőver: A 188. dandár csapatai a 36. hadosztály parancsnoksága alatt fegyverraktárakat és földalatti infrastruktúrákat lokalizáltak és semmisítettek meg, valamint likvidálták a Radwan Erő páncéltörő rakétákért felelős terrorsejteit Dél-Libanonban, jelentette a hadsereg este.

Az elmúlt néhány napban az erők megtalálták és megsemmisítették a Hezbollah terrorszervezet parancsnoki központját, ahonnan az elmúlt hónapokban számos rakétaindítási tervet készítettek és hajtottak végre a kerítés melletti északi települések ellen. Ezen kívül fegyverraktárakat is találtak a létesítmény területén.

Egy épületben talált alagút:

A dél-libanoni falvakban a harcokban részt vevő tisztek azt mondják, hogy a Hezbollah szinte minden otthonban fegyvereket helyezett el.

„Az elmúlt napokban a föld feletti és a földalatti infrastruktúra lebontására koncentrálunk, és addig folytatjuk, amíg kell, amíg nem garantáljuk az északi lakosok teljes biztonságban való visszatérését” – mondta a 188. dandár parancsnoka, Or Vollozinsky ezredes.

A parancsnoki központ és egy becsapdázott gödör megsemmítése:


10/7: ,,2023. október 7-én reggel a Hamász gyilkos támadást vezett Izrael Állam ellen. A biztonsági erőket az ország déli részére riasztották, és bátran, vállvetve harcoltak a települések védelmi erőivel a támadás megállítása, a határ melletti területek lakóinak és az egész ország védelme érdekében” – közölte a hadsereg este, az egyéves évforduló alkalmából korábban nem látott felvételeket téve közzé.

Az első felvételen az elit Szellem Egység (888) csapatai láthatók, akik október 7-én reggel Re’im kibucban voltak bevetve. A több tucat Hamász terrorista elleni harc során az egység parancsnoka, a 44 éves Roi Levy ezredes, egy másik tiszttel, a 24 éves Jotam Ben Basszat századossal együtt elesett.

A második videó a szderoti rendőrőrsön zajló csata helyszínét mutatja, miután a Hamász terroristái átvették az irányítást az épület felett, több tisztet megölve.

A videót a 401. páncélosdandár akkori parancsnokának, Beni Aharon ezredesnek a harckocsijából forgatták.


Felfüggesztések: A hadsereg felfüggesztett egy tartalékos katonát, miután lefilmezték, amint úgy tesz, mintha Talmud-előadást tartana legalább három megkötözött és bekötött szemű palesztinnak.

A közösségi oldalakon széles körben terjesztett jelenetet leforgató katonát is felfüggesztették.

„A videón látható katona viselkedése súlyos, és nem felel meg az Izraeli Védelmi Erők értékeinek, vagy az Izraeli Védelmi Erők katonáitól elvártaknak. Az érintett katonákat felfüggesztették szolgálatukból, és fegyelmi eljárás indul ellenük” – közölte a hadsereg.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A hadsereg új felvételei a mészárlás napjáról” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva