Izrael légicsapást hajtott végre Jemenben

Avi/ujkelet.live

A háború 359. napja: Az izraeli légierő vasárnap este támadást hajtott végre az Irán támogatását élvező hútik ellen Jemenben.

Az izraeli támadásban vadászgépek, légi utántöltők és felderítő gépek vettek részt csapást mérve a zsidó államtól 1800 kilométerre fekvő célpontokra.

A Walla hírportál riportere szerint Izrael értesítette az Egyesült Államok Központi Parancsnokságát (CENTCOM) a jemeni csapás előtt.

Az izraeli légierő a húti rezsim katonai célokra használt helyszíneit vette célba Hodeidahban és a közeli Rasz Isza kikötőben, Nyugat-Jemenben.

,,Az Izraeli Védelmi Erők erőműveket és egy kikötőt támadott, amelyeket olajimportra használnak. A célzott infrastruktúrán és kikötőkön keresztül a húti rezsim iráni fegyvereket szállít a régióba, és ellátmányt katonai célokra, beleértve olajat is” – olvasható ahadsereg közleményében.

A csapásokat az Izrael elleni közelmúltbeli ballisztikusrakéta-támadásokra válaszul hajtották végre.

Tegnap este a húti lázadók Jemenből indított föld-föld rakétájat fogta el az ország határain kívül a Nyíl rakétavédelmi rendszer. A támadás miatt aktivalódtak a rakétára figyelmeztető szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén, Sfela régióban és Szamáriában.

A rakéta darabjai Tzur Hadassza közösség közelében landoltak, Jeruzsálem térségében. A repeszek kisebb károkat okoztak.

Szeptember 15-én szintén ballisztikus rakétát lőttek ki Jemenből Izraelre. Legalább egy elfogó eltalálta a rakétát, de nem semmisítette meg teljesen. Ehelyett a rakéta szétesett, és a robbanófej valamint más részek a földön landoltak. Az incidens közepette több kísérletet is tettek a rakéta nagy darabjainak elfogására, beleértve a nagy hatótávolságú Nyíllal és a Vaskupolával.

A becsapódások – feltehetően az elfogó rakéták repeszei – tüzet okoztak a Ben Semen erdőben, Kfar Daniel közelében nyílt területeken. A húti rakéta egy darabja a Modi’in közelében lévő vasútállomáson landolt.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt