Északi front, menekülési kísérlet és szaúdi ígéret

Avi/ujkelet.live

A háború 336. napja: Izraeli vadászgépek az éjszaka a Hezbollah terrorszervezet fegyverraktárát támadták a dél-libanoni Blidában, míg Ajta as-Sabban és Jarine-ban katonai épületeket.

A tüzérség pedig területeket ágyúzott Dél-Libanonban.

A Felső-Galilea Regionális Tanács reggel közölte, hogy a kiürített településeken tartózkodó lakosokat arra kérik, hogy kerüljék a gyülekezést, és csökkentsék a forgalmat a területen.


Támadás: Izrael állítólag tegnap célba vett egy hűtőkamiont a szír-iraki határon. Az eset tegnap délben történt al-Bukamal térségében, amikor a teherautó belépett az „iraki Hezbollah” milícia irányítása alatt álló területre, és egy drón megtámadta.

A teherautó megsemmisült, a sofőr meghalt, a közeli benzinkút nyolc dolgozója pedig megsérült a támadásban. Szíriai ellenzéki források azt nyilatkozták a KAN közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a teherautó drónokat és precíziós rakétaalkatrészeket szállított.

Az Aszad-rezsim eddig nem nevezett meg felelőst a támadásért, de a teherautó tartalmára való tekintettel és a jelentések szerint Izrael állt mögötte. Izrael nem kommentálta az incidenst.

A háború kezdete óta több támadást is Izraelnek tulajdonítottak a szír-iraki határon, amelyek célja az volt, hogy meghiúsítsák a fegyverek Iránból megbízottjaihoz való eljutását, különös tekintettel a libanoni Hezbollahra.


Júdea és Szamária: Palesztin források szerint a Ramallah körzetében található Abu Falah palesztin faluban az éjszaka felgyújtottak egy autót, és az egyik falra egy Dávid csillag mellé héberül ráfújták a „bosszú” szót.


Déli front: Egy másik prominens gázai újságíró is azt tervezte, hogy Mutana Nadzsarral Egyiptomba menekül, miután dokumentálta az október 7-i mészárlásokat és rájött, hogy Izrael célba vette, jelentette tegnap a KAN közszolgálati műsorszolgáltató.

Hasszán Eszliah, aki Izraelbe behatolva dokumentálta ahogy a terroristák katonákat és holttesteket rabolnak el, megpróbált segítséget kérni a Hamásztól, hogy a Rafah átkelőn keresztül Egyiptomba menekülhessen, de Nadzsarral ellentétben nem sikerült engedélyt kapnia Egyiptomtól.

Eszliah Nadzsarral együtt elbújt, és a háború nagy részében Rafahban, az átkelő közelében tartózkodtak. Gázai palesztin források a KAN-nak azt nyilatkozták, hogy Eszliah várja a Rafah-átkelő újranyitását, hogy Gázából Törökországba menekülhessen.

Nadzsar és Eszliah házát is lerombolta az izraeli hadsereg a háború elején.

Nadzsar a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád terroristáival együtt betört Nir Oz kibucba, és dokumentálta az ottani mészárlást.

Nadzsar nem sokkal azelőtt menekült el Gázából, hogy Izrael átvette az irányítást a Philadelphi-folyosó felett. Ő volt az, aki élőben közvetítette a gázai lakosoknak, amint Siri Bibaszt gyermekeivel, Kfírrel és Ariellel elrabolják a kibuc területéről és Gázába hurcolják.

A Palesztin Iszlám Dzsihád terrorszervezet, mellyel Nadzsart azonosították, gondoskodott arról, hogy Egyiptomba jusson.

Nadzsar titkolta Egyiptomba való szökését, és a mai napig úgy készíti riportjait a közösségi oldalakon, mintha még mindig a Gázai övezetben lenne.


A szaúdik: Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökös nemrég találkozott a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmúd Abbászal és biztosította őt arról, hogy Szaúd-Arábia nem megy bele a normalizációba Izraellel izraeli kötelezettség vállalás nélkül a palesztinokkal folytatott békefolyamat mellett, jelentette a KAN, a régió egyik országának arab diplomatáját idézve.

A diplomata szerint a Palesztin Hatóság és Szaúd-Arábia megegyezett abban, hogy egyeztetnek az elfogadott keretről, amikor a normalizáció kérdése beérik és aktuálissá válik. A folyamatban lévő gázai háború és az Egyesült Államok elnöki választásának közeledtének árnyékában azonban úgy tűnik, ez nincs terítéken.

Abbász a találkozójukon elmondta Bin Szalmánnak, hogy a Palesztin Hatóság elvben nem ellenzi az izraeli-szaúdi normalizációt, de hozzátette, hogy fontos számára, hogy a palesztin kérdést ne felejtsék el, és ha már megkötik a megállapodást, az valódi profitot jelentsen a palesztinok számára.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Északi front, menekülési kísérlet és szaúdi ígéret” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások lezárva