Riportok a közelítő iráni támadásról, és Halevi jóváhagyta ,,a különböző frontokra” vonatkozó terveket

Avi/ujkelet.live

A háború 311. napja, déli front: Az Izraeli Védelmi Erők közleményét kritika érte hétfőn, miután bejelentette, hogy kiterjeszti a zárt katonai zónát a gázai határ körül, anélkül, hogy magyarázatot adott volna az okára.

A döntés mögött az állt, hogy telepes aktivisták azt tervezték, hogy ma este a gázai határhoz mennek, hogy imádkozzanak Tisa B’Av alkalmából.

Ezt azonban az eredeti bejelentésben nem közölték, és Dél-Izraelben a lakosok megijedtek és bepánikoltak, hogy a bejelentés biztonsági fenyegetéshez kapcsolódik, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató


Északi front: Az izraeli hadsereg drónnal csapást mért a nap folyamán a Hezbollah terrorszervezet egyik rakétaindítójára a dél-libanoni Wardiyehben.

Továbbá reggel támadást hajtottak végre katonai épületek ellen Chichine-ben és Dzsebbajnban. A tüzérség pedig területeket ágyúzott Dél-Libanonban.

Számos rakétát lőttek ki hétfőn Libanonból Észak-Izraelre, sérülés nem történt.


Riportok: A KAN közrádió reggel arról számolt be, hogy amerikai tisztviselők becslése szerint ,,jelentős” válasz várható Irántól, amely megegyezik az izraeli becslésekkel. A riport ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez egy becslés és nem több, a dolgok változhatnak.

A Fox News közel-keleti forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a következő 24 órán belül iráni támadásra kerülhet sor Izrael ellen. A hálózat riportere, Trey Yingst szerint a források attól tartanak, hogy a támadás Iránból vagy annak valamelyik regionális szövetségesétől érkezik.

A Financial Times az iráni rezsim egyik bennfentesét idézte „Lehet, hogy egyáltalán nem lesz támadás, vagy lehet, hogy ma este lesz. A halálra várni nehezebb, mint maga a halál. Irán pszichológiai hadviselési kampányt indított, hogy feszültségben tartsa Izrael katonai, biztonsági és logisztikai képességeit, megtagadva a megszállt területek lakóitól a nyugalmat.”

A Walla hírportál riportere izraeli és amerikai tisztviselőket idézett este, mondván, Irán jelentős előkészítő lépéseket tett rakéta- és drónegységeiben, hasonlóan ahhoz, amit az Izrael elleni áprilisi támadás előtt tett. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy nem tudják a támadás pontos idejét.

,,Az irániak nyíltan jelzik [a terepen] eltökélt szándékukat, hogy jelentős támadást hajtsanak végre a nyilvános nyilatkozataik mellett, miszerint a támadás túlnő majd az áprilisban végrehajtott támadáson. Az iráni nyilvános nyilatkozatok nem tükröznek semmilyen meghátrálást” – idézett a Walla egy vezető izraeli tisztviselőt.

Nincs változás a lakosságnak szóló utasításokban, ha lesz, azt azonnal közlik, mondta a katonai szóvivő, Daniel Hagari ellentengernagy esti nyilatkozatában.


Készültségben: Az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy a nap folyamán helyzetértékelést tartott, és jóváhagyta ,,a különböző frontokra” vonatkozó terveket, közölte a hadsereg, miközben az ország Irán és a Hezbollah terrorszervezet bosszújára számít.

,,A vezérkari főnök hangsúlyozta a magas készültségi és helyzetértékelési erőfeszítések folytatását a támadás és a védelem terén” – mondta a hadsereg.

A megbeszélésen részt vett a vezérkari főnök-helyettes, a hírszerzési és hadműveleti igazgatóságok vezetői, az Északi Parancsnokság vezetője, a Légierő vezetője, a Polgárvédelmi Parancsnokság vezetője, valamint más vezető tisztek.


Regionális szövetség: A Pentagon egyik magas rangú tisztviselője az arab Sky Newsnak azt nyilatkozta, hogy Jordánia és Szaúd-Arábia tájékoztatta az Egyesült Államokat, hogy nem fogja engedni, hogy Irán és Izrael használja a légterét, és készek lelőni minden idegen tárgyat, amely áthalad az ország egén.


A németek is: A német kormányszóvivő szerint Olaf Scholz német kancellár arra kérte Irán új elnökét, Maszúd Peszeskjánt, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozza a további katonai eszkalációt a Közel-Keleten.

A közel-keleti erőszakspirált most meg kell törni, mivel minden más irány felbecsülhetetlen veszélyt jelentene a térség országaira és lakosságára nézve, idézte Scholz Peszeskjánnak mondott szavait.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Riportok a közelítő iráni támadásról, és Halevi jóváhagyta ,,a különböző frontokra” vonatkozó terveket” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Hozzászólások lezárva