Figyelmeztetések Iránnak és a légierő készültségben

Avi/ujkelet.live

A háború 311. napja, figyelmeztetések: Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország közös nyilatkozatban figyelmeztette Iránt, hogy ne támadja meg Izraelt, felszólítva, hogy kerülje el, hogy a térség totális háborúba sodródjon.

„Mélyen aggaszt bennünket a régióban felerősödött feszültség, és egységesek vagyunk a deeszkaláció és a regionális stabilitás melletti elkötelezettségünkben” – áll a közleményben.

„Ebben az összefüggésben, és különösen, felszólítjuk Iránt és szövetségeseit, hogy tartózkodjanak azoktól a támadásoktól, amelyek tovább fokoznák a regionális feszültségeket, és veszélyeztetnék a tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról való megállapodás lehetőségét” – folytatja a nyilatkozat, utalva az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti megállapodásra irányuló tárgyalásokra, amelyek a tervek szerint a héten újraindulnak.

A Vatikán szintén felszólította Iránt, hogy „minden módon” tartózkodjon a közel-keleti konfliktus súlyosbításától.

A vatikáni külügyminiszter, Pietro Parolin bíboros arra kérte Teheránt, hogy támogassa a párbeszédet, a tárgyalásokat és a békét, egy telefonbeszélgetés során Irán új elnökével, Maszúd Peszeskjánnal, gratulálva neki hivatali ideje megkezdéséhez.

A vatikáni közlemény szerint Parolin „kifejezte a Szentszék komoly aggodalmát a Közel-Keleten zajló események miatt, megismételve, hogy minden módon el kell kerülni a folyamatban lévő nagyon súlyos konfliktus kiszélesedését, és inkább a párbeszédet, a tárgyalásokat és a békét részesíti előnyben”.


Irán: Irán ügyvezető külügyminisztere, Ali Bagheri azt mondta kínai kollégájának, Wang Yi-nek, hogy Iránnak „joga van a megfelelő és elrettentő válaszlépéshez” Izrael ellen a Hamász-vezér, Iszmail Hanije július 31-i teheráni likvidálását követően. Izrael nem vállalta hivatalosan a felelősséget a támadásért.

Az iráni állami média szerint Bagheri azt is közölte Wanggal, hogy Izrael elrettentése szükséges a regionális stabilitás biztosítása érdekében.


Hezbollah: A libanoni média szerint az elmúlt napokban a Hezbollah terrorszervezet teljesen kiürítette székhelyét Bejrút Dahieh külvárosában.

Miután Izrael likvidálta a Hezbollah vezérkari főnökét, Fuad Sukrt Bejrútban és állítólag a Hamász politikai szárnyának vezetőjét Teheránban, arról számoltak be, hogy a terrorcsoport az esetleges izraeli támadásokra számítva elköltözteti magas rangú tagjait bejrúti fellegvárából.

Most azonban az Al Dzsumarije libanoni hírügynökség azt állítja, hogy a Hezbollah teljesen kipucolta a főhadiszállását Dehijében, beleértve a politikai szárnyáét is. Ez arra utal, hogy a bosszú továbbra is érvényben van, és a terrorszervezet a legrosszabb forgatókönyvre készül.

A libanoni parlament elnöke, Nabih Berri, aki közel áll a Hezbollahhoz, azt nyilatkozta az újságnak, hogy továbbra is fennáll a totális háború lehetősége, mert Binjámin Netanjahu mijiszterelnök érdekelt benne, ugyanakkor megjegyezte, hogy az Ellenállási tengely intelligens és kiegyensúlyozott módon folytatja a kampányt. Berry hangsúlyozta, hogy a válasz, amelyet Izrael feszült idegekkel vár, biztos és a bosszú hidegen tálalva a legjobb.


Készültségben: Az izraeli légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy megtiltotta a legénységnek, hogy külföldre utazzon, az Izrael elleni várható iráni támadás miatti feszültségek közepette.

Az irányelv a hivatásos tisztekre és altisztekre vonatkozik, nem a hadkötelesekre.

A hadsereg szerint a lépés egy friss helyzetértékelést követ, de a civilekre vonatkozó utasítások nem változnak.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt