Avi/ujkelet.live
A háború 270. napja: Egy tartalékos katona meghalt, egy másik súlyosan megsérült egy útszéli bomba következtében tegnap reggel a Nur Samsz menekülttáborban, Júdea és Szamáriában, közölte az Izraeli Védelmi Erők tegnap este,
Az elesett katona Jehuda Geto főtörzsőrmester Pardesz Hanna-Karkurból, sofőrként szolgált és 22 éves volt.
A két katona egy Panther páncélozott csapatszállítóban (APC) voltak, amikor a bomba felrobbant. Geto volt a sofőr, és a súlyosan megsérült katona a Duvdevan kommandós egység egyik parancsnoka volt.
A hadsereg kezdeti vizsgálata szerint a jármű Nur Samsz azon részén várakozott, ahol a hadsereg úgy vélte, nem helyeztek el robbanószerkezeteket. A Duvdevan harcosai kiszálltak az APC-ből, hogy gyalogos hadműveletet hajtsanak végre.
Az APC-t a nagy robbanás működésképtelenne tette, később kivontatták Nur Samszból. A távolról élesített bomba a hadsereg feltételezése szerint házilag készített volt, több tucat kilogramm robbanóanyag felhasználásával.
A palesztin média dokumentációja: ,,Ez nem Gáza – ez a tulkaremi Nur al-Samsz tábor romjai az izraeli hadsereg tevékenysége után”
A két katona kiemelése közepette a hadsereg megpróbált dróncsapást végrehajtani egy csoport fegyveres terrorista ellen a környéken, bár a rakéta nem robbant fel. Később több fegyveres megpróbálta megpiszkálni a rakétát, de az felrobbant, és a hadsereg vizsgálata szerint meghalt egy közelben álló palesztin nő.
A Duvdevan-csapatok lelőttek egy fegyveres terroristát is, aki tüzet akart nyitni az erőkre.
A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma két halottról – egy nő és egy gyerek – számolt be Nur Samszban.
Déli front: A politikai és katonai kör üléseinek részleteit ismerő források szerint a politikai szint jóváhagyta, hogy Izrael július hónap folyamán fokozatosan átálljon a háború C szakaszára, jelentette tegnap este a KAN közszolgálati műsorszolgáltató. Zöld utat adtak, de a részleteket ismerő források szerint maga az átmenet magában foglalja a túszok szabadon bocsátásáról szóló tárgyalásokat – és a Libanonnal való tárgyalásokat is.
Az izraeli hadsereg a harcok harmadik szakaszában is erőket kíván hagyni a Philadelphi-folyosón és az övezetet ketté választó Nettzarim-folyosón, és ezzel egyidejűleg küldetéseket és hadműveleteket hajt végre az övezetben.
Joáv Gallant védelmi miniszter a múlt héten az Egyesült Államokba utazott, hogy megvitassa az amerikai kormánnyal a gázai harcok végső szakaszába való átmenetelt. Ezen túlmenően a magas rangú amerikai tisztviselőkkel tartott találkozókon prezentálásra került a védelmi szervezet háború utánra vonatkozó programja.
Északi front: Izrael július második felében kezdi meg offenzíváját Libanon ellen, hacsak a Hezbollah terrorszervezet nem áll le támadásaival, jelentette a német Bild hétfőn diplomáciai forrásokra hivatkozva. A lap szerint a Hezbollahnak nem áll szándékában leállítani Izrael elleni támadásait a gázai háború befejezéséig.
A német Lufthansa Airlines korábban a nap folyamán bejelentette, hogy július végéig felfüggeszti éjszakai járatait Bejrútba az Izrael és a Hezbollah közötti teljes körű háború miatt. A nappali járatok továbbra is járni fognak.
A német kormány sürgette állampolgárait, hogy hagyják el Bejrútot, ahogy más országok is, köztük Hollandia, Kanada, Kuvait és Macedónia is tették. Az amerikai bejrúti nagykövetség felszólította polgárait, hogy gondolják át a tervezett libanoni látogatásokat, és a már az országban tartózkodókat, hogy kerüljék el a szíriai és izraeli határokat.
Rang: Az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivőjét, Avichai Adraeet tegnap alezredesi rangról ezredesire emelték.
Gyász: Liora Argamani, a nemrégiben kimentett túsz, Noa Argamani édesanyja agydaganat következtében elhunyt, hosszan tartó betegség után.
A tel-avivi Ichilov kórház, ahol Argamanit kezelték, közölte, hogy „utolsó napjait lánya, Noa mellett, aki hazatért a fogságból, és közeli családjával töltötte”.
Argamani videóban kérte a lánya szabadon bocsátását a múlt hónapban végrehajtott hadművelet előtt, amelyben három másik túszt is kiszabadítottak a gázai fogságból, mondván, hogy már nem él sokáig, és látni akarja Noát, mielőtt meghal.