Biden: a gázai válság október 7-én kezdődött a Hamász terrorcsoport által elkövetett mészárlással

1

ujkeletlive


Biden kongresszusi éves beszámolójában kitért a gázai háborúra

A kongresszus együttes ülésén az Unió helyzetéről szóló éves beszámolójában (SOTU) Joe Biden amerikai elnök, a néhány órával korábban kiszivárogtatott előrejelzéseknek megfelelően bejelentette egy olyan semleges kikötő létrehozását a Gázai övezet partjainál, amely hozzájárul majd a humanitárius segélyek eljuttatásához az övezetbe.

A gázai helyzettel kapcsolatban Biden hangsúlyozta, hogy „ez a válság október 7-én kezdődött a Hamász terrorcsoport által elkövetett mészárlással. Ezerkétszáz ártatlan embert, nőket, lányokat, férfiakat és fiúkat mészároltak le, sokakat szexuális erőszak által. A holokauszt óta ez volt a leghalálosabb nap a zsidó nép számára. Kétszázötven túszt ejtettek” – tette hozzá és a kongresszusi ülésteremben az alkalomra megjelent amerikai túszok hozzátartozóihoz (is) fordulva azt mondta, – „ígérem minden családnak, hogy nem nyugszunk addig, amíg haza nem hozzuk összes szeretteiket.”

Továbbá, azt követően, hogy az elnök hangsúlyozta Izrael támogatásának fontosságát, hozzátette – „a Hamász még ma véget vethet ennek a konfliktusnak a túszok elengedésével, fegyverletétellel és az október 7-i felelősök átadásával,” – majd  hangsúlyozva, hogy Izraelnek joga van a Hamászt felelősségre vonni, kijelentette:

Izraelre további teher hárul, mivel a Hamász a polgári lakosság körében rejtőzködik és tevékenykedik. Izraelnek alapvető felelőssége is van arra vonatkozóan, hogy megvédje az ártatlan gázai civileket.”

Folytatva beszédét Biden hangsúlyozta, hogy a gázai háború nagyobb áldozatot követelt az ártatlan civilektől, mint az összes korábbi konfliktus együttvéve, megjegyezve, hogy az elmúlt hónapok során több mint 30 000 palesztin halt meg, kiemelve, hogy „sokan közülük nem Hamász-tag. Ezrek és ezrek, ártatlan nők és gyerekek. Lányok és fiúk is árvultak el, és közel 2 millióan vannak bombázás alatt vagy kitelepítve.” Az elnök megjegyezte, hogy házak, városrészek, városok állnak romokban, családok pedig élelem, víz, gyógyszer nélkül.

„Ez szívszorító. Izrael vezetésének azt mondom: a humanitárius segítségnyújtás nem lehet másodlagos szempont vagy alku tárgya. Az ártatlan életek védelme és megmentése prioritás kell legyen,” – közölte az elnök, majd hozzátette, hogy megállás nélkül egy azonnali, legalább hathetes tűzszünet létrehozásán dolgoznak, amely hazahozná a túszokat, és enyhítené az elviselhetetlen humanitárius válságot.

A háború utáni időszakra utalva, Biden arra hívta fel a figyelmet, hogy „az egyetlen valódi megoldás a kétállami megoldás. Ezt úgy mondom, mint Izrael élethosszig tartó támogatója. Nincs más út, amely garantálná Izrael biztonságát és demokráciáját. Nincs más út, amely garantálja a békét Izrael és arab szomszédai között – beleértve Szaúd-Arábiát is,” – tette hozzá.

Ma este utasítottam az amerikai hadsereget, hogy vezessen sürgősségi missziót egy ideiglenes kikötő létrehozására a Földközi-tengeren a Gázai övezet partjainál, amely nagy mennyiségű élelmiszert, vizet, gyógyszert és ideiglenes menedéket szállító mennyiséget tud fogadni,” – jelentette be Biden, hangsúlyozva, hogy „a földre nem lépnek amerikai bakancsok,” – utalva arra, hogy az amerikai katonák a parton kívülről fognak megépíteni egy pontom hidat, amely lehetővé teszi a Gázába naponta beérkező humanitárius segélyek mennyiségének hatalmas növelését, a kirakodást azonban szintén nem katonai, hanem kereskedelmi vagy szerződéses hajók számára biztosítanák. A tengeri megközelítés lehetőségét a beszéd előtt a védelmi minisztérium szóvivője, Pat Ryder vezérőrnagy is megerősítette, azt viszont még nem tudni, hogy a küldeményeket ki veszi át, és hogyan biztosítja zavartalan és arányos elosztásukat a lakosság körében, mivel az amerikai hadsereg közvetlenül ebben sem vehet részt.

Az izraeli háború említésén kívül, az Unió helyzetéről szóló beszédének elején, Biden ismertette mondanivalója célját, miszerint, hogy „felébressze a kongresszust és figyelmeztesse az amerikai népet arra,” hogy a demokrácia veszélyben van.

A Fehér Ház által a beszédből közzétett részletek szerint az elnök azzal támadta a novemberi választásokon újrainduló Donald Trump volt elnököt, hogy „bosszút és megtorlást” tervez, emellett felidézte korábbi megjegyzéseit, amelyek révén arra biztatta Oroszországot, hogy „tegyen, amit akar” minden olyan NATO-országgal, amely nem felel meg a védelmi kiadásokra vonatkozó iránymutatásoknak.

Szerintem ez felháborító, veszélyes és elfogadhatatlan,” – minősítette Biden Trump megjegyzéseit, akit név szerint ugyan nem említett, hanem „elődömnek, egy korábbi republikánus elnöknek” nevezte.

A történelem három évvel ezelőtt, január 6-án végignézte, amikor lázadók megrohamozták ezt a fővárost, és tőrt szegeztek az amerikai demokrácia torkának. Önök közül sokan itt voltak azon a legsötétebb napon, mindannyian a saját szemünkkel láttuk. A lázadók nem voltak hazafiak – azért jöttek, hogy megakadályozzák a hatalom békés átadását, hogy megdöntsék a nép akaratát. A 2020-as választásokkal kapcsolatos január 6-i hazugságok és a választások ellopására irányuló összeesküvések a polgárháború óta a legsúlyosabb fenyegetést jelentették az amerikai demokráciára. De kudarcot vallottak,” – mondta Biden, arra utalva, hogy Trump és szövetségesei megpróbálják eltussolni január 6-át.

A továbbiakban az ukrajnai háborút illetően kijelentette – „ha bárki ebben a teremben azt hiszi, hogy Putyin orosz elnök megáll Ukrajnánál, biztosíthatom, hogy nem fog,” – hozzátéve azt is, hogy „Ukrajna meg tudja állítani Putyint, amennyiben Ukrajna mellett állunk, és biztosítjuk számára a védekezéshez szükséges fegyvereket,” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az amerikai katonák bevetése Ukrajnában nincs napirenden.

1 komment

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .