Avi/ujkelet.live
Vaskardok – 35. nap: Gázai terroristák helyi idő szerint délután fél 2-kor rakétazáport küldtek a déli Asdodra, valamint Tel Aviv nagyvárosi területére és más közép-izraeli városokra. A média szerint Tel Aviv felett több rakétát elfogtak a legvédelmi rendszerek. A Magen David Adom mentőszolgálat közölte, egy harmincas éveiben járó nő – egy ápoló, aki épp befejezte a műszakot a kórházba és hazafelé tartott – közepesen súlyos, egy negyvenes éveiben járó nő pedig könnyű sérüléseket szenvedett repeszek következtében. A mentősök szerint több személyt elláttak, akik az óvóhelyre sietve elestek.
- A háború kezdete óta mintegy 9500 rakétát és aknavetőt, valamint több tucat drónt küldtek Izrael felé, többnyire a Gázai övezetből.
37. Az Izraeli Védelmi Erők közzétételre engedélyezte, hogy a 21 éves Jehonatan Jichák Szemo törzsőrmester Karmel Tzurból belehalt a Gázai övezetben november 8-án szerzett sérüléseibe. A tiszt a 202. ejtőernyős zászlóaljnál szolgált.
Déli front: Az izraeli hadsereg katonái a 7. páncélos dandárban az elmúlt nap folyamán rajtaütöttek egy Hamász-előőrsön és kiképzőtáboron a Gázai övezet északi részén, több tucat fegyvert foglalva le, és megölve mintegy 30 terroristát.
A csapatok gépkarabélyokat, rakétákat, aknavetőket, drónokat, térképeket, kommunikációs berendezéseket és egyéb technológiai berendezéseket foglaltak le a helyszínen.
Továbbá razziát tartottak Muhammad Szinwar, a Hamász vezetőjének, Jechíje Szinwar testvérének irodáiban is, lefoglalva fegyvereket és egyéb anyagokat.
Egy másik hadműveletben, amelyet a 7. dandár az elit harcmérnöki Jahalom egység tagjaival hajtott végre, a csapatok lerohanták a terrorcsoport Szabra negyedben lévő zászlóaljához tartozó Hamász-előőrsöt.
A csapatok légvédelmi rakéta bevetési és -kalibrációs rendszereket, több drónt, egy kilövésére kész rakétavetőt, technológiai berendezéseket és hírszerzési dokumentumokat találtak az előőrsön.
Északi front: Irányított páncéltörő rakétát lőttek ki pénteken Libanonból az izraeli hadsereg egyik posztjára a határon, Menara északi közösségéhez közel. A hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt.
Júdea és Szamária: Az izraeli biztonsági erők a háború október 7-i kezdete óta mintegy 1540 keresett palesztint tartóztattak le Júdea és Szamária-szerte, közülük 930 a Hamászhoz köthető. Az éjszaka 41 keresett palesztint tartóztattak le, közülük 14 a Hamász tagja.
A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma szerint több mint 175 palesztint – többségében terroristát – öltek meg az izraeli erők, és néhány esetben telepesek október 7. óta.
A hadsereg továbbá megerősítette, hogy a csapatok lerombolták Szaqer és Mohammed a-Santer testvérpar hebroni otthonát, akiket azzal vádolnak, hogy megölték Batseva Nigrit egy augusztusi lövöldözős terrortámadásban.
Foglyok: Eddig 238 fogoly családja kapott hivatalos értesítést, hogy szeretteiket Gázába hurcolták. A foglyok között van öt magyar-izraeli állampolgár.
A Hamász elengedett két túszként tartott amerikait, az 59 éves Judith Raanant és 17 éves lányát, Nathalie Raanant, illetve két izraelit, a 85 éves Jocheved Lifshitzet és a 79 éves Nurit Coopert.
Az Izraeli Védelmi Erők csapatai a szárazföldi művelet során kiszabadították a Hamász terrorszervezet fogságából Ori Megidis közlegényt.
A Népjóléti Minisztérium adatai szerint a Hamász mészárlása Izraelben 20 gyermeket hagyott árván. 96 gyerek vesztette el az egyik szülőjét. Emellett további 18, 18-25 év közötti fiatal vesztette el mindkét szülőjét a támadásban.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 351 katona és 59 rendőr. A mészárlás áldozatainak száma 1210. Eddig 843 civil holttestét azonosították.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium legalább 10569 halottról számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.