ujkeletlive
Meghiúsult egy Irán által támogatott Hezbollah terrorsejt, a 120 ezer fős brazil zsidó közösség tagjai, illetve izraeli célpontok ellen tervezett támadása, közölte szerdán a brazil média, amit a Miniszterelnöki Hivatal is megerősített.
Brazil szövetségi nyomozók közölték, hogy izraeli hírszerző ügynökségekkel közös erőfeszítéseik célja, hogy felszámolják azokat a csoportokat, amelyek “terrorcselekmények elkövetésére készültek, illetve brazilokat toboroztak szélsőséges cselekmények véghez vitele érdekében, amelyek célpontjai a brazíliai zsidó közösség épületei voltak.”
“A Moszad, illetve más izraeli, és nemzetközi biztonsági, és bűnüldöző szervek a brazil hatóságokkal együttműködve meghiúsítottak egy olyan brazíliai támadást, amelyet a Hezbollah tervezett, és amelyet Irán irányított, illetve finanszírozott,” – áll a Miniszterelnöki Hivatal közleményében, hozzátéve – ” a Moszad aktív és továbbra is változatos taktikákat alkalmaz, hogy megakadályozza ezeket a próbálkozásokat, és ott tevékenykedik, ahol szükséges.”
Továbbá, a “Hamász terrorszervezet elleni gázai háború hátterében a Hezbollah, és az iráni rezsim világszerte folytatja tevékenységét, hogy izraeli, zsidó és nyugati célpontokat támadjon,” – hangsúlyozza a Miniszterelnöki Hivatal, azt ígérve, hogy a Moszad nemzetközi szinten és “ahol szükséges, különböző módszerekkel” fog tevékenykedni, hogy megállítsa a tervezett támadásokat.
Brazília közölte, hogy terrorizmusellenes akciója során két személy került letartóztatásra a legnagyobb zsidó közösséget számláló Sao Paulóban. Emellett, a rendőrség 11 házkutatási és lefoglalási parancsot hajtott végre a Brazília délkeleti részén található Minas Gerais államban, és szövetségi körzetében. A nyomozások során beigazolódott a gyanúsítottak kapcsolata a Hezbollah terrorszervezetettel.
Az O Globo brazil média tudomása szerint, az egyik Libanonból érkező gyanúsítottat a Sao Paulo-Guarulhos repülőtéren vették őrizetbe.
A brazil szövetségi rendőrség közleménye szerint, a terrorszervezetek toborzásában vagy terrorista szervezetekhez való csatlakozásban részt vevő személyek súlyos jogi, többek között hosszú börtönbüntetésre számíthatnak.
Az elmúlt időszakban az antiszemita incidensek riasztó növekedéséről számoltak be világszerte így Brazíliában is, ami fokozza a feszültséget a zsidó közösségek körében. Helyi jelentések szerint a brazil iskolai antiszemita incidensek 760%-os növekedését tapasztalták az elmúlt három évben, ami fokozza a potenciális fenyegetésekkel kapcsolatos aggodalmakat, és hangsúlyozza a bűnüldöző szervek megelőző akcióinak szükségességét.