Etika és kérdőjelek: Hogy jutottak a gázai riportek olyan gyorsan a helyszínre?

0
A határkerítés átszakitása a behatoláshoz Izraelbe 2023. október 7.

ujkelet.live

A HonestReporting Izrael-barát médiaszervezet szerdán arról számolt be, hogy nem csak a mészárlásokat végrehajtó terroristák, hanem az AP-nek és a Reuters-nek dolgozó fotóriporterek is rögzítették a háborús bűnök egy részét. Felvételeik az október 7-i események első óráit tárták fel, amelyeket a világ számos médiája felhasznált.

Az HonestRiporting furcsának találta, hogy a szóban forgó fotósok olyan gyorsan megjelentek a helyszíneken, és feltette a kérdést: Vajon koordináltak a Hamásszal? Továbbá etikai kérdést vet fel szerinte, hogy azok a médiák, melyek lehozták a képeiket, rendben valónak találták, hogy ellenséges területen tartózkodnak terrorista behatolókkal?

Az AP a képek forrásánál négy fotóst jelölt meg: Hasszán Eszlaiah, Juszef Maszud, Ali Mahmud, és Hatem Ali.

Eszlaiah szabadúszó, aki a CNN-nek is dolgozott, behatolt Izraelbe, fotókat készített egy égő izraeli tankról, majd megörökítette, ahogy a terroristák bemennek Kfar Azzába. Nem viselt sajtómellényt vagy sisakot. Az X-en közzétett – azóta törölt – bejegyzésének arab felirata: „Élőben a Gázai övezet telepeiről”.

Eszlaiah az október 7-i mészárlás elrendelőjével azaz a Hamász terrorszervezet de-facto urával, Jechíje Szinwarral valamint az említett tankos felvétel

A CNN úgy döntött, hogy felfüggeszti a kapcsolatot vele, annak ellenére, hogy nem találtak „semmi okot arra, hogy kétségbe vonjuk az általa nekünk végzett munka újságírói hitelességét”.

Juszef Maszud, aki a The New York Times-nak is dolgozik, szintén bement izraeli területre, és tankos képeket készített.

Ali Mahmud és Hatem Ali szintén képeket csinált izraeliek Gázába hurcolásáról.

Mahmud lefotózta a kisteherautót, amely a német-izraeli Sani Louk holttestét szállította, akit mint később kiderült lefejeztek és maradványait még nem találták meg teljes egészében.

Az AP válasza: ,,Az ügynökség szabadúszók által készített fényképeket használ szerte a világon, beleértve Gázát is.”

A Reuters képeket közölt Mohammed Fayq Abu Mosztafa fotóriportertől, aki egy tankból kirángatott izraeli katona holttestét meglincselő tömegről készített fényképeket.

A Reuters a brutális tartalom miatt figyelmeztetést fűzött a képaláíráshoz, de „A nap képei” közé sorolta szerkesztői adatbázisában.

  • A Reuters délelőtt visszautasított minden olyan felvetést, amely szerint előzetesen tudott volna a Hamász október 7-i Izrael elleni támadásáról, vagy hogy újságírókat épített volna be a Hamász soraiba.
  • „A Reuters két gázai szabadúszó fotóstól szerzett fényképeket, akik október 7-én reggel a határon tartózkodtak, és akikkel korábban nem állt kapcsolatban. A Reuters által közzétett fényképek két órával azután készültek, hogy a Hamász rakétákat lőtt ki Dél-Izraelre, és több mint 45 perccel azután, hogy Izrael azt mondta, fegyveresek lépték át a határt”.
  • ,,A Reuters munkatársai nem tartózkodtak a helyszínen a HonestReporting cikkében említett helyszíneken.”
  • HonestReporting: ,,Nem vádoltuk a Reuters-t összejátszással. Joggal vetettünk fel komoly etikai kérdéseket a hírügynökségek ezekkel a szabadúszókkal való kapcsolatával kapcsolatban, és fontos és releváns kérdéseket tettünk fel, amelyekre mindenki választ érdemel”.

A HonestReporting a riportban rámutatott, hogy még ha a fotóriporterek nem is tudták pontosan, mi fog történni, „amint kiderült, nem tűnt fel nekik, hogy határt sértenek? És ha igen, értesítették a hírügynökségeket?”

Beni Gantz miniszter (Nemzeti Egység) csütörtök reggel reagált a riportokra, amelyek szerint újságírók előzetesen tudhattak a mészárlásokról.

,,Ha voltak újságírók, akik tudtak a mészárlásról, mégis tételnül álltak és felvették gyermekek lemészárlását, nem különböznek a terroristáktól, és annak megfelelően kell kezelni őket.”

A Miniszterelnöki Hivatal egyik osztálya, a Nemzeti Információs Rendszer csütörtöki közleménye szerint „nagyon komolyan veszi azt a jelenséget, amikor a nemzetközi médiával együttműködő újságírók csatlakoznak [a támadókhoz], hogy tudósítsanak a Hamász terroristái által 2023. 10. 07-én szombaton a Gázát körülvevő közösségekben elkövetett brutális mészárlásokról”.

A Kormányzati Sajtóiroda ,,sürgős levelet intézett azon médiák vezetőihez, akii ezeket a fotósokat alkalmazzák, és felvilágosítást kért az ügyben”.

A nyilatkozat megjegyzi, „ezek a médiaemberek bűnrészesek az emberiség elleni bűncselekményekben”.

„Ez a szakmai etikai szabályok megsértése… a Nemzeti Információs Rendszer azonnali intézkedést követel.”

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .