„Isten és én még nem állunk készen a beszélgetésre”

ujkelet.live

A katonai rabbinátus feladata, hogy azonosítsa a háborúban megölteket. Tagjai saját szemükkel látják a katasztrófa mértékét, a horrort, és maguk is segítségre, mentális támogatásra szorulnak.

Nem telt el olyan nap az október 7-i mészárlás óta, hogy a halottak azonosítási folyamata szünetelt volna. Legyen szó katonai színtérről, polgári színtérről és a munka még nem ért véget.

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató által készített interjú egy részlete:

Sura-tábor, Josh százados, tisztiorvos a Polgárvédelmi Parancsnokságnál: ,,Azt mondja nekem: ‘Ez egy halachikus rendelet. Ebben az évben mindannyiótoknak böjtölnötök kell. Holttesteket érintettetek meg. Ti teljes egészében Chevra Kadisa vagytok, nem csak részben’.”

,,Az egyik rabbi, aki itt volt, tényleg a kezdetektől fogva… Emlékszem, hogy körülbelül 72 órát dolgoztunk egyfolytában, és egyszer odamentem hozzá: ‘Rabbi, hébe-hóba van egy ima. Soha nem csatlakozol hozzánk. Mire azt mondta nekem: ‘Isten és én még nem állunk készen a beszélgetésre’. Ez nagyon súlyos mondat, de még mindig itt van. Része ennek a küldetésnek… Létezik egy úgynevezett ‘gyászoló’ fogalom, ami azt jelenti, hogy aki nem temette el halottait, hozzátartozóját, az mentesül a Parancsolat betartása alól. Vagyis valami olyannal van dolgod, ami elkülönül az egész általános vallási történettől. És nem akarjuk, hogy bármi elvonja a figyelmed erről.”

Mose Glasner százados, századparancsnok-helyettes a Sura-táborban: ,,A helységben, amikor egy halott katonáról gondoskodnak, szentként kezelik. A tónusú megváltozik, egy szükségtelen szó nem hangzik el, lélekgyertya ég a szobában. A folyamat során ezerszer bocsánatot kérünk az elhunyttól. valahányszor megmozdítjuk… mindenért. Ugyanilyen küldetéstudattal és hatalmas tisztelettel gondoskodunk nem zsidó elhunytakról is. Olyan érzés, hogy tényleg valami szentet, valami nemest, valami valódit teszel… Egy hónappal ezelőttig én sem hittem, hogy képes leszek megbirkózni azzal, amit itt láttam”.

Nati rabbi, rangja őrnagy, a Polgárvédelmi Parancsnokság azonosítási missziójának vezetője: ,,Amikor egy hét után hazamentem és reggel bementem a zsinagógába, mindenki azt kérdezte: ‘Mi történt veled? Egy hét alatt megsápadtál’. Most akkor magyarázd el min mentél keresztül, miket láttál… Én egyébként soha nem beszéltem pszichológussal, elárulok nektek egy titkot, most először volt dolgom ilyesmivel. Leültem és pszichológusokkal beszélgettem. És nekem kicsit furcsának tűnt. Őszintén szólva nekem nagyon furcsának tűnt. De tudtam, hogy muszáj, ez a küldetés része, nem úszhatod meg. Leültem és beszéltem”.

Josh százados: ,,Mindannyian megtapasztaljuk ezt, abban a pillanatban, amikor hazatelefonálunk, és otthon két szót kérdeznek: ‘Hogy vagy?’ Ez az, ami igazán nehéz. Amikor a való világ, az értékeid és erkölcseid, és annak megértése, hogy mi a normális, mi az a világ, ahol a szabályok egymás mögött felsorakoznak. Hirtelen nincs itt, nem találod”.

,,A szolgálat előtt egy mentálhigiénés tiszt készítette fel őket, és amikor a műszaknak vége lett, nem mentek enni, nem mentek zuhanyozni. Egy mentális tiszt leült velük, és ‘erőforrás-beszélgetést’ folytattak. Vagyis beszélgetnek, egymás szemébe néznek, mindenki, mindenki. Elmondják, mi volt nehéz nekik, mi nem volt nehéz nekik. Mi segített egymással, és mi segíthet legközelebb”.

Jehuda őrnagy, tiszt a rabbinátus ellenállóképességi részlegénél: ,,Nem arról van szó, hogy itt terápiát végzünk. Érintünk dolgokat. Ebben a szakaszban szinte nincs terápia… Aki ezt a küldetést nem tudja elvégezni, az általában az első-második nap kéri az áthelyezését. Voltak néhányan, és ez teljesen érthető, rendben van. Egyébként arra törekedtünk, ha már a rezilienciáról beszélünk, hogy ezek az emberek ne menjenek haza, hanem más feladatokat végezzenek itt. Mert az egyik nagyon fontos dolog a reziliencia és a poszttraumák megelőzésének folyamatában a hasznosság érzése, illetve a tehetetlenség érzésének megelőzése”.

További anyagok a lemészároltakról és elraboltakról: itt.