Avi/ujkelet.live
Vaskardok, 30. nap: Napközben folytatódott a gázai rakétázás a határ melletti izraeli közösségeket célozva. Sérülés vagy kár nem történt.
29. Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy tegnap a szárazföldi hadművelet során a Gázai övezetben elesett a 20 éves Jehonatán Maimon őrmester Ofakimból, aki a Nahal felderítőknél szolgált.
Halálával 29-re nőtt a Gázában megölt izraeli katonák száma.
Déli front: A Gázai övezetben vívott harcok során az izraeli katonák felfedték, hogy a Hamász terrorszervezet miként használja módszeresen a civil létesítményeket terrortevékenységéhez.
A katonák rakétavetőket lokalizáltak egy gyermekúszómedence közelében, valamint kilövőgödröket és rakétavetőket egy régi játszótéren a Gázai övezetben. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a Hamász szándékosan polgári infrastruktúrát és civileket – köztük gyerekeket – élő pajzsként használ katonai műveleteihez, hangsúlyozta a hadsereg közleménye.
Még egy próba: Az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője, Avichai Adraee alezredes bejelentette, hogy Izrael vasárnap újra megnyit egy humanitárius folyosót az övezet északi részén lévő gázai civilek számára, hogy délre menekülhessenek, annak ellenére, hogy tegnap az izraeli csapatokat megtámadta a Hamász, miközben megpróbálták megnyitni az utat.
Adraee azt írta az X-en, hogy Izrael délelőtt 10 és 14 óra között megnyitja a zSalah-al-Din utcát a délre tartó forgalom számára.
„Biztonságotok érdekében használjátok ki az időt arra, hogy délre költözzetek Wadi Gázán túl”.
Van terv: A Walla hírportál két izraeli tisztviselőt idézve arról számolt be, Izrael tájékoztatta az Egyesült Államokat egy készenléti tervről üzemanyag eljuttatására nemzetközi megfigyelés alatt Gáza déli részébe, ha több kórház kifogyna belőle.
Az izraeli tisztviselők a nemzetközi segélyszervezetek szakértőivel együtt kiszámították, hogy mennyi üzemanyagra lesz szükség a kórházak és más kritikus létesítmények rövid és korlátozott ideig történő működtetéséhez.
- A terv szerint, amelyhez az izraeli hadikabinet jóváhagyása szükséges, az egyiptomi üzemanyagszállítók meghatározott mennyiségű üzemanyaggal lépnének be a Gázai övezetbe.
- Minden üzemanyagszállítót egy ENSZ-csapat kísérne, amely szorosan figyelemmel kísérné, és gondoskodna arról, hogy az üzemanyagot a rendeltetésszerűen a kórházakba szállítsák.
- Amikor az üzemanyag ismét elfogy, a folyamat megismétlődik, rövid és korlátozott időre.
Északi front: A Vaskupola rakétavédelmi rendszer vasárnap elfogott egy Hezbollah drónt a libanoni légtér felett, miután azonosították, hogy Izrael felé közeledik.
Az izraeli hadsereg szerint számos irányított páncéltörő rakétát lőttek ki Avivimre, és rakétákat lőttek ki Malkiára. Sérülés nem történt, a hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt.
Júdea és Szamária: Az izraeli biztonsági erők a háború október 7-i kezdete óta mintegy 1350 keresett palesztint tartóztattak le Júdea és Szamária-szerte, közülük 850 a Hamászhoz köthető. Az éjszaka 36 keresett palesztint tartóztattak le, közülük 18 a Hamászhoz köthető.
Abu Díszben a csapatok megölték Nabil Halabiát, az Iszlám Állam egyik operatívját, aki néhány hónappal ezelőtt szabadult egy izraeli börtönből.
Továbbá rombolási parancsot adtak ki Kamel Abu Bakr terrorista otthonára, aki augusztusban Tel Avivban halálosan megsebesítette a 42 éves Chen Amir önkormányzati járőrt.
🇮🇱🇭🇺: Novák Katalin köztársasági elnök vasárnap szolidaritási látogatásra érkezett Izraelbe, és találkozott izraeli kollégájával, Jichák Hercog elnökkel. ,,Magyarország kiáll Izrael mellett” – írta Novák X-en.
Herzog megköszönte a szolidaritási gesztust Nováknak, mondván, ,,nagyra értékeljük barátságát és egyértelmű felhívását a túszok azonnali szabadon bocsátására, mint kulcsfontosságú humanitárius követelést”.
Foglyok: Eddig 241 fogoly családja kapott hivatalos értesítést, hogy szeretteiket Gázába hurcolták. A foglyok között van öt magyar-izraeli állampolgár.
A Hamász elengedett két túszként tartott amerikait, az 59 éves Judith Raanant és 17 éves lányát, Nathalie Raanant, illetve két izraelit, a 85 éves Jocheved Lifshitzet és a 79 éves Nurit Coopert.
Az Izraeli Védelmi Erők csapatai a szárazföldi művelet során kiszabadították a Hamász terrorszervezet fogságából Ori Megidis közlegényt.
A Népjóléti Minisztérium adatai szerint a Hamász mészárlása Izraelben 20 gyermeket hagyott árván. 96 gyerek vesztette el az egyik szülőjét. Emellett további 18, 18-25 év közötti fiatal vesztette el mindkét szülőjét a támadásban.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 335 katona és 54 rendőr. 828 civil holttestét (85%) azonosították eddig, 734-et adtak ki temetésre.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium legalább 9448 halottról számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.