Reggeli hírek  – a szerveit  felajánló katona áldozatvállalása messze túlmutat a szolgálaton

0

ujkelet.live

A republikánusok jóval kisebb izraeli katonai segélyt szavaztak meg, mint amennyit Biden kért

Az amerikai képviselőház új elnöke, Mike Johnson javaslatára megszavazta az   Izrael számára nyújtandó 14,5 milliárd dolláros katonai támogatást, amely egyben előírja az adóhivatal milliárdos csökkentésével való ellensúlyozását, amit a demokraták tavaly jóváhagytak, ugyanakkor nem tartalmaz támogatást Ukrajnának, illetve humanitárius segélyt a gázai palesztinoknak.

A szenátus demokrata többségének vezetője, és a Fehér Ház ugyanakkor világossá tette, hogy nem írják alá azt a törvényt, amely nem tartalmaz támogatást Izraelnek és Ukrajnának is. Joe Biden amerikai elnök pedig kijelentette, hogy megvétózza a törvényjavaslatot, amelyet 226-196 arányban fogadtak el, mivel a többnyire kétpárti szavazás során 12 demokrata képviselő is csatlakozott a republikánus többséghez.

Johnson érvelése szerint a republikánus csomag biztosítja Izrael számára a szükséges segítséget ahhoz, hogy megvédje magát, kiszabadítsa a Hamász által fogva tartott túszokat, valamint felszámolja a palesztin terrorcsoportot, “mindezt úgy, hogy közben a felelős kiadások biztosításán, és a szövetségi kormányzat méretének csökkentésén is dolgozunk.”

A demokraták viszont úgy vélik, hogy a javasolt republikánus megközelítés csak késleltetni fogja az Izraelnek nyújtott segítséget. Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője arra figyelmeztetett, hogy a “megdöbbentően komolytalan” törvényjavaslatnak nincs esélye a szenátusban való elfogadásra.

A republikánusok Izrael támogatására felajánlott, mindössze 14,5 milliárdos javaslata valójában messze elmarad Biden közel 106 milliárd dolláros kérésétől, amely magában foglalja Ukrajna támogatását az Oroszország elleni harcban, valamint az Egyesült Államok Kína elleni erőfeszítéseit, illetve a mexikói határ biztonságával kapcsolatos problémák kezelését.

Kevin McCarthy leváltását, és nem kis politikai harcokat követően a képviselőház újdonsült elnökeként megválasztott Johnson azt ígérte, hogy az Ukrajnának nyújtandó segítséggel külön fog foglalkozni, beleértve a mexikói határ biztonságát, mivel szerinte a republikánus törvényhozók egyre inkább visszafogottabb érdeklődést tanúsítanak Kijev támogatását illetően.

A biztonsági kabinet csütörtökön megszavazta a Palesztin Hatóság nevében beszedett adóbevételek átutalását

A döntés a védelmi miniszter javaslatára, a védelmi tisztviselők sürgetésére, illetve Betzalel Szmotrich pénzügyminiszter korábbi tiltakozása ellenére született.

Az adók átutalása révén a biztonsági vezetők egy esetleges erőszakhullám  kitörését akarják elejét venni a területeken.

Ugyanakkor a Gázának szánt pénzösszegeket, a kabinet döntése szerint visszatartják, illetve azt is határozatba foglalták, miszerint Izrael az október hetedikei mészárlás után minden kapcsolatot megszakít az enklávéval, beleértve a munkások beutazását is megszüntetik, illetve azokat, akik a háború kitörésének napján Izraelben voltak, visszaszállítják az övezetbe.

Az elmúlt napokban vita alakult a védelmi intézmény tisztviselői és Szmotrich között, aki úgy döntött, hogy visszatartja a Palesztin Hatóság nevében beszedett adók kifizetését.

Joáv Gallant védelmi miniszter szerdán felszólította a kormányt a pénzek átutalására.

Izrael Állam érdekelt a stabilitás fenntartásában Júdea és Szamáriában, mindig és különösen ezekben az időkben. A pénzeszközöket haladéktalanul át kell utalni, hogy azokat a Palesztin Hatóság működési mechanizmusa, és a Hatóság terrorizmus megelőzésével foglalkozó ágazatai felhasználhassák,” – nyilatkozta Gallant egy sajtótájékoztatón.

Nagyra értékelem a védelmi minisztert, és támogatom őt abban, hogy éjjel-nappal Izrael biztonságáért dolgozik. A Palesztin Hatóságnak történő pénzátutalással kapcsolatos álláspontja azonban súlyos hiba. Nem áll szándékomban hagyni, hogy Izrael Állam finanszírozza azon ellenségeinket Júdea és Szamáriában, akik támogatják a Hamászt és finanszírozzák a 10/7-es terroristákat, akik meggyilkoltak és lemészároltak minket. A Palesztin Hatóság nem a megoldás, hanem a probléma része. Nem fogjuk megismételni ugyanazt a hibát és koncepciót, ami az arcunkba robbant,” – közölte Szmotrich.

Az életmentő szerveit felajánló katona áldozatvállalása Izrael államért messze túlmutat a szolgálaton

Soham Ben Harus, a Nahal felderítő egység 20 éves katonája az október hetedikei háború első napján, a Kerem Salomnál vívott harcok során súlyosan megsebesült. A jeruzsálemi Hadassza egészségügyi központban halottnak nyilvánították, kérésének megfelelően családja hozzájárult szerveinek életmentő átültetésébe.

Ilymódon, Soham szívét a Siba kórház 48 éves súlyos betegébe ültették át, egy különleges kockázatú, egyedülálló transzplantáció során. Ezenkívül, egy szaruhártya-átültetés, egy veseátültetés, illetve egy 61 éves beteg májátültetése szintén Sohamnak köszönhető, közölte az izraeli Nemzeti Transzplantációs Központ.

Soham az ötödik gyermekünk a hatból. Jóképű és jószívű, vidám és alázatos fiatalember volt. Tudtuk, hogy harci egységekben akar szolgálni. A Nahal-dandár felderítő egységében szolgált, és Szimchát Tórára sábátkor is ott maradt. Hallottam történeteket, hogy bátran harcolt a Kerem Salom előőrsnél, hogy megakadályozza a terroristák beszivárgását. Áldozatvállalása Izrael államért messze túlmutatott a szolgálaton,” – mesélte gyászoló édesapja.

Szerveinek adományozását illetően, azt nyilatkozta: “dilemmában voltam az ügy fontossága, és az érzelmi reakció között, de amikor feleségemtől, Soham édesanyjától hallottam, hogy a fiú fel akarta ajánlani szerveit, rájöttem, hogy ő túl lát azon, amit én látok, és bíztam a döntésében. A tudat, hogy életeket mentett meg, vigaszt nyújt a nagy fájdalom mellett.”

Egyenlő jogok a katonaságnál az azonos nemű párok esetében 

A Kneszet plénuma szerdán első körben jóváhagyta azt a módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Védelmi Minisztérium hivatalosan elismerje az azonos nemű párokat az elesett katonák családjaira vonatkozó törvények alapján.

A törvény első olvasatban 17 igennel,  ellenszavazat nélkül ment át, és amennyiben teljesíti a további két fordulós szavazást, a javaslat az elesett vagy elrabolt katona házastársára  változtatja meg a juttatásokra jogosult családtag fogalmát. A korábbi meghatározás a férfi katonák női partnereire, és fordítva, vonatkozott, míg az új meghatározás az azonos nemű partnereket is magában foglalja.

A törvény módosítására irányuló kezdeményezés Szági Golán, a Be’eri kibucban meggyilkolt tiszt halála után került napirendre, mivel párját nem ismerték el családtagként. Golán halála után vita alakult ki azt követően, hogy a hadsereg képviselője azt mondta párjának, – akivel október 20-án akartak összeházasodni, miszerint a Védelmi Minisztériumhoz kell fordulnia ahhoz, hogy házastársként ismerjék el.

Joáv Gallant védelmi miniszter a múlt héten megerősítette, hogy a változtatást Amir Ohana, a Kneszet elnökének kérésére fogják végrehajtani.

Ohana megerősítette, hogy további megkereséseket kapott azonos nemű katonáktól, akik féltek a diszkriminációtól, amennyiben a legrosszabb történik velük.

Néhányan erős aggodalommal fordultak hozzám, hogy esetleg rosszul bánnak velük. Lényeges hangsúlyozni azt a magától értetődő igazságot, hogy nincs különbség az egyik élet és a másik között, és nincs különbség a törvény által biztosított jogok között, függetlenül a kontextustól,” – közölte Ohana, bár azt nem említette, hogy a törvénymódosítás csak haláluk esetén ismeri el azonos nemű katonák párját családtagként.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .