Vaskardok: Amerikai stratégiai segítség és kétségek

0
Herci Halevi a parancsnokokkal beszélve északon 2023. október 23. Fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

A Biden-kormány a közelmúltban a tengerészgyalogság háromcsillagos tábornokát és több más amerikai katonatisztet küldött Izraelbe, hogy tanácsokkal segítsék az izraeli vezérkart a gázai hadműveletben, idézett a Walla hírportál két amerikai és két izraeli tisztviselőt, akiket tájékoztattak az ügyről.

Egy magas rangú izraeli tisztviselő szerint a tisztek között van James Glynn altábornagy is. Glynn korábban a tengerészgyalogság különleges műveleteit vezette, és részt vett az ISIS elleni iraki műveletekben.

Glynn és a többi amerikai katonatiszt nem irányítja a műveleteket, de katonai tanácsokat adnak az Izraeli Védelmi Erőknek a gázai terveivel kapcsolatban. Ez elsősorban Izrael várható szárazföldi inváziójára összpontosít. Az amerikai tisztek megosztották az ISIS ellen Moszulban folytatott harc tanulságait.

Glynn várhatóan nem marad Izraelben a szárazföldi invázió alatt, nyilatkozták a források.

John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője hétfői tájékoztatóján azt mondta, hogy ,,néhány amerikai katonatiszt megfelelő tapasztalattal az izraeliek által végrehajtott hadművelethez, azért van ott, hogy megosszák álláspontjukat és nehéz kérdéseket tegyenek fel – ugyanezeket a nehéz kérdéseket tesszük fel izraeli kollégáinknak a kezdetek óta.”

Míg a Pentagon szóvivője a következőt nyilatkozta a Wallának: ,,Több, releváns tapasztalattal rendelkező tisztet kértünk fel, hogy segítsenek az izraeli tiszteknek átgondolni az előttünk álló nehéz kérdéseket, és megvizsgálni az opciókat. Az Izraeli Védelmi Erők, mint mindig, maga hozza meg a döntéseit”.

Kétségek

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter közötti beszélgetésekben előbbi leírta azt a súlyos hadjáratot, amelyet az amerikaiak az ISIS ellen folytattak a szíriai Rakkában és az iraki Moszulban 2016–2017-ben, és felhívta a figyelmet a háború lebonyolításának nagy nehézségeire városi környezetben. Ezekből és más beszélgetésekből az amerikaiaknak az a benyomása támadt, hogy az Izraeli Védelmi Erőknek nincs világos terve a Gázai övezetet uraló Hamász megsemmisítésének politikai vezetés által kitűzött céljának eléréséhez, jelentette a The New York Times éjszaka.

Az USA szerint Izraelnek el kell döntenie, hogy a célt a kommandós egységek célzott rajtaütései mellett szisztematikus légi csapásokkal éri-e el, ahogyan az USA tette Moszulban, vagy pedig gyalogsággal és harckocsikkal behatol szélesebb körben a területre, mint ahogy az amerikaiak és britek 2004-ben az iraki Fallúdzsában.

A jelentés szerint a Pentagonban sokan úgy vélik, hogy a kommandós razziákkal kombinált légicsapások hatékonyabbak az ilyen típusú hadviselésben, és kevesebb áldozatot eredményeznek mind a katonák mind a civilek részéről.

Az amerikai kormány ugyanakkor hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy kétségeik vannak Izrael tervezési szintjével és a hadsereg képességével a kitűzött cél elérésére, nem szólítják fel Izraelt a szárazföldi akciók elkerülésére, és nem mondják meg Izraelnek, hogyan intézkedjen.

Készen állunk

Az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn azt mondta, a szárazföldi erők „nagyon jól felkészültek” a Gázai övezetben való offenzívára.

„A Hamászt a szétesés pontjára akarjuk juttatni. A vezetését, a katonai szárnyát. Ezért támadunk nagy erőkkel. Megöljük a magas rangú parancsnokokat, megöljük az operatívokat, tönkretesszük az infrastruktúrát, és nagy elszántsággal cselekszünk” – mondta Halevi a 146. hadosztály parancsnokainak északon.

„A déli manővert nagyon jól előkészítették” – hangsúlyozta Halevi.

A szárazföldi offenzíva látszólagos késéseire utalva megjegyezte: „Vannak taktikai, operatív és stratégiai megfontolások, amelyek több időt adtak nekünk, és azok az erők, amelyeknek több idejük van, jobban felkészülnek, és ezt teszik most az erők.”

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .