A terroristák azt az utasítást kapták, hogy rögzítsék a mészárlásokat

0

ujkelet.live

A Hamász haditengerészeti kommandós erője (Nukba) és az Iszlám Dzsihád több tucat terroristája ellen folytatott nyomozás során kiderült, hogy a terroristákat parancsnokaik gyilkosságra, a holttestek meggyalázására és túszok ejtésére utasították, jelentette a Kan közszolgálati műsorszolgáltató esti riportja.

Ezenkívül a terroristákat előzetesen utasították, hogy dokumentálják a civilek és izraeli katonák ellen elkövetett tömegmészárlásokat, és továbbítsák az anyagokat egy biztonságos Telegram-csoportba, amelyet néhány órával a támadás előtt nyitottak. Az atrocitások egy részét megtalálták a terroristák mobilján.

Emellett a terroristák vallomásukban azt állították, hogy parancsnokaik azt mondták nekik, hogy nem számíthatnak arra, hogy a harcok után élve visszatérnek Gázába.

Szombaton egy videót tettek közzé a Hamász brutális mészárlásában részt vevő egyik terrorista kihallgatásáról, akit az izraeli hadsereg harcosai elfogtak.

A terrorista a kihallgatásán azt állította, hogy a Hamász vezetői hátra hagyták őket.

,,Becsaptak minket. A Hamász. A házaikban ülnek, és itt hagytak minket. Azok akik Katarban és Törökországban [a Hamász vezetése] vannak, az al-Aksza és a muszlimok nevében beszélnek, és ott laknak, miközben minket ide küldenek. Iszmail Hanije, Khaled Masaal. Ők ott vannak, miközben a mi családunkat bombázzák Gázában” – mondta Muhanad Jasszer Zeid Abu Rizek, aki részt vett a Szufa-poszt elleni támadásban, és elismerte, hogy gyilkolni küldték őket.

A Kan múlt szombaton bemutatott egy dokumentumot, amelyet a terroristák egyik járművében foglaltak le Re’im kibucban. A dokumentumból kiderül, hogy a Hamász terrorszervezet előre megtervezte a gyilkosságok és a túszok elrablásának forgatókönyveit, a túszok élőpajzsként való használatát, valamint a támadás során a házak, autók és mezők felgyújtását.

A dokumentum kódneveket tartalmaz, amelyeket a Hamász adott a terepen végrehajtott lehetséges műveletekhez, nyilván azért, hogy a parancsnokság értesüljön az ott zajló eseményekről. Például az “Aszwad” (fekete) szó az összes túsz meggyilkolásának kódneve volt. Az “Ahmar” (piros) szó a Hamász terroristáinak fogságba esésének, a “Bus” autóbusz szó pedig a túszok élőpajzsként való használatának kódneve volt.

A dokumentumban más, kódnevek nélküli műveletek is szerepelnek, például a környező házak, autók és szántók felgyújtása és a terület elfoglalása. A dokumentum további bepillantást enged a Hamász valódi szándékaiba október 7-én reggel.

Egy másik dokumentumból kiderül, hogy a szervezet katonai szárnyának tagjai egyértelmű utasításokat kaptak civilek lemészárlására. A „szigorúan titkosnak” definiált dokumentumban a Hamász-osztagnak szóló utasítások szerepelnek Alumim kibuc elfoglalására.

,,Az osztag küldetése – megtámadni Alumim kibucot azzal a céllal, hogy minél több áldozat legyen, túszokat ejtsenek és felkészüljenek a kibucban, amíg további utasításokat nem kapnak” – áll a dokumentumban. ,,A szakasz küldetései – a szakasz felelősségi területének megtisztítása és biztosítása, valamint a túszok begyűjtése. Külső biztosítás, a kibuc kerületi védelme az izraeli erők betörési kísérletei ellen.”

Ennek a dokumentumnak a jelentősége azért nagy, mert a Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője, Száleh al-Aruri állításaival ellentétben azt bizonyítja, hogy a Hamász valóban civilek lemészárlását tűzte ki célul. Aruri azt állította, hogy a Hamász katonai szárnyának tagjai nem gyilkoltak és nem raboltak el civileket. Elmondása szerint azok a gázai állampolgárok, akik ezt megtették, önként léptek be a területre, miután áttörték a kerítést.

Az elmúlt két hét során több száz hamászos terroristát hallgatott ki az Izraeli Védelmi Erők és a Sabak belbiztonsági szolgálat, további információkat szerezve a terrorszervezet meglepetésszerű támadására való felkészülésről.

A Kan által megtekintett iratok szerint 2022 októberétől hadműveleti parancs szerepel a Gázai Hadosztály elfoglalására, így a támadást legalább egy éve tervezték. A Hamász pontosan tudta, hány katona van ott, és hová kell menniük a bázison belül, különös tekintettel a hadműveleti termekre és a harcosok lakótereire.

A közösségek elleni támadást is előre megtervezték, ami ellentmond annak az állításnak, hogy a Hamász csak a katonáknak akart ártani. A Mefalszim kibuc megszállását célzó hadműveletben három 11 terroristából álló sejt vett részt. A Sabak kezében több tucat terv van a települések és a kibucok elfoglalására vonatkozóan.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .