Avi/ujkelet.live
Vaskardok, déli aréna: Az Izraeli Védelmi Erők este közölte, hogy megölte a Hamász terrorszervezet khan juneszi hírszerzési parancsnokát.
Helyi idő szerint este 8 órakor, a nap folyamán harmadszor, megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák Tel Aviv nagyvárosi területén. Sérülésről nem érkezett jelentés. Antony Blinken amerikai külügyminiszter éppen Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott tárgyalást a városban a támadás idején.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett hétfőn, hogy a Gázai övezetben már csak „24 órára elég víz, áram és üzemanyag” maradt, mielőtt „igazi katasztrófa” következne be.
A WHO kelet-mediterrán régióért felelős regionális igazgatója, Ahmed Al-Mandhari szerint lehetővé kell tenni, hogy az övezet segélyszállítmányokat fogadhasson, amelyek jelenleg az egyiptomi Rafah határátkelőnél várakoznak.
Ha nem érkezik meg a segítség, az orvosoknak „halotti anyakönyvi kivonatokat kell készíteniük pácienseik számára” – állította az AFP-nek nyilatkozva.
Északi aréna: A libanoni határon több izraeli katonai posztra tüzet nyitottak, és egy harckocsit eltalált egy irányított páncéltörő rakéta, jelentette a hadsereg. Sérülés nem történt.
Az izraeli tüzérség válaszul célba vette a területet, ahonnan a támadásokat végrehajtották.
A Hezbollah terrorszervezet korábban a nap folyamán magára vállalt egy fegyveres támadást az izraeli erők ellen.
Fenyegetés: Irán „a háborús frontok kiterjesztésével” fenyeget, ha a gázai háborúnak nem vetnek véget, mondta Hosszein Amirabdollahian külügyminiszter az Al-Dzsazírának adott interjújában.
,,Irán nem nézheti tétlenül a helyzet kibontakozását” – tette hozzá, megjegyezve, hogy minden órában növekszik egy új háborús front megnyílásának lehetősége, tekintettel az Irán által támogatott Hezbollah izraeli célpontok elleni támadásaira.
Korábban a nap folyamán Binjámin Netanjahu miniszterelnök beszédet mondottt a Kneszetben, amelyben felszólította a világot, hogy egyesüljön a Hamász legyőzése érdekében, és figyelmeztette a Hezbollahot és Iránt: „Ne teszteljetek minket – nagyon fog fájni nektek.”
Felelősségvállalás: A Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője, Ronen Bar először reagált a Hamász meglepetésszerű támadásával kapcsolatban.
,,Az általunk végrehajtott akciók sorozata ellenére sajnos szombaton nem tudtunk elegendő figyelmeztetést generálni, amely lehetővé tette volna a támadás meghiúsítását. Mint a szervezet vezetője – a felelősség ezért engem illet. Lesz idő a vizsgálatokra. Most harcolunk.”
Bar az ellenségeskedés nyolcadik napján írta ezt a levelet, amelyet tegnap este küldött el a Sabak alkalmazottainak és családjaiknak.
A 7. páncélosdandár 77. zászlóaljának csapatai tüzet nyitnak az első hamászos terroristákra, akik október 7-én megpróbáltak behatolni Izraelbe:
Néhány órával az október 7-i támadás előtt a védelmi szervezetek szokatlan mozgást észleltek a Gázai övezetben, ami egy késő esti telefonhíváshoz vezetett a vezető tisztviselők között, mely során arra jutottak, hogy valószínűleg csak gyakorlatról van szó a terrorszervezetek részéről, jelentette korábban a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.
Ennek ellenére Bar bement a szolgálat központjába, és elrendelte egy kis csapat bevetését a gázai határnál, egy kisebb léptékű támadásra számítva.
A szolgálat szerint a Sabak legalább 10 tagja meghalt az október 7-i támadások során.
Blinken: Az amerikai külügyminiszter megismételte, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael jogát ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász terrorizmussal szemben, amikor hétfőn Jeruzsálemben találkozott Jichák Herzog elnökkel – közölte a külügyminisztérium.
Blinken megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét, hogy bármilyen katonai segítséget megad Izraelnek, hogy megvédje magát – olvasható az amerikai közleményben, amely hozzáteszi, hogy a miniszter megvitatta a gázai civilek biztonságának biztosítására irányuló nemzetközi koordinációs erőfeszítéseket, valamint a Gázába hurcolt túszok szabadon bocsátása érdekében tett erőfeszítéseket.
Foglyok: A hadsereg eddig 199 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1400, közülük 299 katona és 54 rendőr, a sérülteké pedig 4121, közülük 344 van jelenleg kórházban. 936 meggyilkolt civilből 615-öt azonosítottak. A Hamász terroristái olyan borzalmas dolgokat tettek áldozataikkal, melyek megnehezítik azonosításukat.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 2450 halottról és 9200 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.