Háború, diplomácia és politika

0

ujkeletlive

Háborús diplomácia – Biden Netanjahut és Abbászt is felhívta

Joe Biden amerikai elnök szombaton ismét beszélt Binjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és hivatalba lépése előtt először Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Az amerikai elnök sürgette a humanitárius segélyek számára a zöld utat, illetve megerősítette, hogy támogatja a polgári lakosság védelmére irányuló erőfeszítéseket.

Az izraeli kormányfővel folytatott beszélgetés hivatalos amerikai olvasata szerint Biden ismét hangsúlyozta az Egyesült Államok megingathatatlan támogatását, emellett tájékoztatta az Netanjahut a civil lakosság élelmiszerhez, vízhez és orvosi ellátáshoz való hozzáférésének biztosítására irányuló regionális erőfeszítésekről.

Hivatala szerint a miniszterelnök megköszönte Biden mély elkötelezettségét, valamint Antony Blinken amerikai külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter közelmúltbeli látogatását. Illetve, megállapodtak abban, hogy továbbra is tartják a kapcsolatot, – áll az izraeli közleményben.

Az amerikai elnök, és a Hamász riválisa, a területeket ellenőrző Palesztin Hatóságot vezető palesztin elnök között történt beszélgetés során, Abbász tájékoztatta Bident azon erőfeszítésekről, melyek célja, hogy segélyt juttassanak el a palesztinoknak, különösen a Gázai övezetben.

Az amerikai részről kiadott közlemény szerint Biden megismételte, – “a Hamász nem képviseli a palesztin nép méltósághoz és önrendelkezéshez való jogát.”

A Palesztin Hatóság által működtetett WAFA hírügynökség szerint Abbász hangsúlyozta a támadások leállításának és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának szükségességét Gázában, ugyanakkor a humanitárius folyosók engedélyezésére szólított fel a víz, az áram, az üzemanyag és az orvosi ellátás eljuttatása érdekében.

Az Egyesült Államok széles körű erőfeszítései a veszélyeztetett civilek száma, és egy elhúzódó háború lehetséges következményei miatti nemzetközi aggodalmakat tükrözik. Ugyanakkor a Biden-kormányzat nem sürgeti Izraelt, annak érdekében, hogy az egy héttel ezelőtti brutális Hamász mészárlás után visszafogja válaszlépéseit, de hangsúlyozta a háborús szabályok betartása melletti elkötelezettségét.

Washington legfrissebb adatai szerint a megölt amerikai állampolgárok száma 29-re emelkedett, illetve 15, valamint egy állandó lakost nem találnak.

Politika

A Likud elkiabálta

Nem sokkal azt követően, hogy a Likud a miniszterelnök nevében bejelentette, Avigdor Liberman, a Jiszráél Bejtenu vezetője szombat este cáfolta, hogy csatlakozna Benjámin Netanjahu vészhelyzeti kormányához.

Liberman kijelentette, miszerint nem elégedett Netanjahu ajánlatával, ilymódon nem csatlakozik koalíciójának széles körű biztonsági kabinetjéhez, ugyanis az újonnan létrehozott hadikabinetben kért helyet, amelynek Netanjahu, Joáv Gallant védelmi miniszter, és az újonnan beiktatott tárca nélküli miniszter, Beni Gantz a tagja.

“Kész vagyok csatlakozni a háborús kabinethez a győzelem érdekében, a lehető leggyorsabban. Nem áll szándékomban fügefalevélként a kormány 38. minisztere lenni,” – írta Liberman az X-en.

“Támogatjuk és továbbra is támogatni fogjuk a kormány intézkedéseit, amelyek célja a Hamász és a Hamász-vezetők felszámolása,” – tette hozzá.

Elsietve a bejelentést, szombat este a Likud közleményt adott ki, amelyben azt állította, hogy Liberman azonnali hatállyal csatlakozik a nemzeti szükségkormányhoz és annak széles körű – Netanjahu koalíciós partnereit magában foglaló – biztonsági kabinetjéhez.

A bejelentés azt követően történt, hogy a múlt héten Liberman, aki korábban Netanjahu védelmi minisztere volt, felajánlotta csatlakozását, azzal a feltétellel, hogy Izrael a Hamász teljes mértékű felszámolására törekszik, és azt követően, hogy az ellenzék vezetője Jáir Lapid elutasította a hadi kabinetben számára fenntartott helyet.

A Likud elképzelése szerint Liberman a biztonsági kabinetbe – de nem a szűk háborús kabinetbe – került volna be tárca nélküli miniszterként, a kormánykabinetben pedig a Jiszrael Bejtenu egy második tagja kapott volna helyet.

Közvélemény

A Hamász terrorszervezet mészárosai által egy hete elkövetett sokkoló gyilkosságok, és emellett az ország ellen indított támadást követően, amely során több mint száz foglyot hurcoltak át a gázai övezetbe, a gyászoló családok és szeretteikért kétségbeesetten harcoló hozzátartozók csalódottsága mellett a kormánnyal szembeni elégedetlenség országos méretű.

Egy pénteken közölt felmérés szerint a Netanjahu által vezetett koalíció támogatottsága összeomlott, és a szavazók inkább bíznak az ellenzéki Beni Gantzban (Nemzeti Egység), aki úgy döntött, hogy a biztonsági helyzetre való tekintettel csatlakozik egy szigorúan a háborús stratégiákra összpontosító vészhelyzeti kabinethez.

Amennyiben most lennének a szavazások, a Maariv héber média által közzétett felmérés szerint a Gantz által vezetett centrista Nemzeti Egység 41 mandátumra lenne jogosult, a jelenlegi 12 helyett. A Likud 19 helyre esne vissza, a jelenlegi 32 helyett. A keményvonalas Otzma Jehudit és a Vallásos Cionizmus pártoknak öt, illetve négy mandátuma lenne, a jelenlegi összesített 14-el szemben. A Jáir Lapid által vezetett Jes Atid 15, az ultraortodox pártok: a Jahadut HaTora és a Sász 7-7; az Avigdor Liberman által vezetett Jiszráél Bejtenu 6, az arab frakciók: a Hadas Ta’al és a Ra’am 5-5 mandátumra számíthat. A Munkapárt és a Balad nem jutna be, míg a jelenlegi Kneszetből kimaradó, szélsőbaloldali Merec 6 helyre számíthatna.

Az eredmények szerint az ellenzék blokkja 78 mandátumot tudna szerezni, ami az iszlamista Ra’am és a Merec nélkül is elegendő lenne a kormányalakításra, míg a jelenleg kormányzó Likud által vezetett koalíció mindössze 42 mandátumra lenne jogosult.

Emellett, a miniszterelnöki pozícióra a válaszadók 48 százaléka Gantzot részesíti előnyben, a mindössze 29 százalék által támogatott Netanjahuval szemben.

A hadsereg főnökének, Herzi Halevinek 57, Joáv Gallant védelmi miniszternek 54, ezzel szemben Netanjahunak csak 42 százalék a támogatottsága.

A szombati támadás során nyilvánvalóvá vált súlyos problémák ellenére a megkérdezettek 71%-a nagyon vagy valamennyire bízik abban, hogy a hadsereg megvédi az országot.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .