
Avi/ujkelet.live
Vaskardok, déli aréna: 10 óra csend után délelőtt megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák a Gázai övezettel határos közösségekben, Szderotban és Askelonban. A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet azt állította, az első sorozatban 150 rakétát lőtt ki Askelonra.
Askelonban rakétabecsapódás miatt több autó lángra kapott és egy épületben is károk keletkeztek. Sérülés nem történt.
Szderotban öt közvetlen rakétabecsapódásról számoltak be. Sérülés nem történt.
A 13-as csatorna riportere szerint Szderot evakuálása vasárnap kezdődik. A város a Gázai övezet közelében található, legközelebbi pontja 840 méterre van a határtól.
Helyi idő szerint délután 3-kor megszólaltak a rakétára figyelmeztető szirénák az ország északi részén. Mint kiderült nem Libanonból, hanem a Gázai övezetből indított nagyhatótávolságú rakéta indította be a riasztást, melyért a Hamász vállalta a felelősséget. A Dávid parittyája rakétavédelmi rendszer fogta el a lövedéket. Izraeli tisztviselők szerint ez volt a Hamász valaha indított legnagyobb hatótávolságú rakétatámadása.
- A Dávid Parittyája egy izraeli fejlesztésű rakétavédelmi rendszer, amely a 40-300 kilométer hatótávolságú rakétákat és lövedékeket fogja el.
- Izrael légterét többrétegű pajzs védi. A Vaskupola a rövid távról, 40 kilométernél közelebbről érkező rakétákat lövi le, a Dávid Parittyája a közepes hatótávolságú rakétákat, míg a nagy hatótávolságúakat a Nyíl 2 és 3 és a Patriot fogja el.
- Az első sikeres bevetése 2023. május 10-én volt egy Tel Avivra kilőtt rakéta elfogásakor. A rendszert ezt megelőzően 2018-ban vetették be, amikor két rakétát lőttek ki Szíriából. Az elfogás azonban sikertelen volt.
Szemek a határokon: A Kan közszolgálati műsorszolgáltató palesztinügyi tudósítója, Elior Levy arról számolt be X-en, hogy a Hamász felszólította a palesztinokat (és nem csak őket) Jordániában, Szíriában és Júdea és Szamária területén, hogy menjenek az Izeaeli határhoz és szálljanak szembe az izraeli biztonsági erőkkel.
Riportok szerint a jordániai tüntetők, akik megpróbálták elérni az izraeli ellenőrzés alatt álló jordán határt Júdea és Szamáriával, összecsaptak a rendőrséggel. A Jordán erőket megerősítették a határnál.
Evakuálás: Az Izraeli Védelmi Erők felszólította a Gázaváros lakóit, hogy meneküljenek délre, előkészítve a megtorlócsapások mélyítését.
A Hamász elutasította Izrael figyelmeztetését és felszólította a lakosságot, hogy maradjanak a helyükön.
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász a Wafa palesztin hírügynökség által közzétett nyilatkozata szerint kijelentette, „teljesen elutasítom népünk kitelepítését a Gázai övezetből, mert az egy második Nakbával ér fel népünk számára”.
- A Nakba vagy katasztrófa, a palesztinok gyásznapja, melyen “kitelepítésük” évfordulójára emlékeznek. Izrael függetlenségének hivatalos kinyilvánítására 1948. május 14-én került sor a Gergely-naptár szerint.
Támadások: Az Izraeli Védelmi Erők délelőtt közölte, hogy több tucat drónindító állomásra mért csapást a Gázai övezetben, amelyek lakóépületek tetején voltak.
„Ez egy újabb példa arra, hogyan használja a Hamász terrorcsoport a Gázai övezet polgárait élőpajzsként” – áll a hadsereg közleményében.
A Hamász azt állítja, hogy a harcok hétvégi kezdete óta több drónt küldött Izraelre.
Elhárítás: A háború október 7-i kezdete óta az izraeli csapatok 220 keresett palesztint tartóztattak le Júdea és Szamária-szerte, köztük 130 a Hamászhoz kötődött.
Északi aréna: Az Izraeli Védelmi Erők zárt katonai övezetté nyilvánította Metula északi közösség egyes területeit.
A katonai rádió szerint a rendelet csak a közösség libanoni határkerítéshez közeli szakaszaira vonatkozik.
Az Irán által támogatott libanoni Hezbollah terrorszervezet pénteken azt mondta, hogy kész csatlakozni a Hamászhoz a háborúban, a megfelelő időben.
„Teljesen felkészültünk, és amikor eljön a cselekvés ideje, megtesszük” – mondta Naim Kasszem, a Hezbollah helyettes vezetője a Bejrút déli külvárosában tartott palesztin-barát tüntetésen.
Rendkívüli lépés: A vonatok szombaton, a zsidó pihenőnapon is közlekedni fognak az országban kialakult rendkívüli helyzet miatt.
A vonatok a Ben Gurion repülőtér és Tel-Aviv, valamint Beerseva között pénteken 18 órától indulnak. Szombaton Beersevából Naharijába óránként egyszer közlekednek reggel 7 és este 9 óra között.
USA: Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pénteken azt mondta, úgy véli, hogy a Hamász sok szempontból rosszabb, mint az Iszlám Állam.
„Önnel vagyunk, miniszterelnök úr, és ahogy az elnök mondta, önök mögött állunk” – mondta Austin Binjámin Netanjahu miniszterelnöknek a Tel Avivban tartott találkozón. „Szörnyű hét ez… undorító cselekedetei ennek a terrorista csoportnak.”
Joáv Gallant védelmi miniszter Austinnak: „Megdöntjük a Hamász uralmát Gázában. El fogjuk törölni a katonai képességét. Gondoskodunk arról, hogy ez a fenyegetés megszűnjön a határunkon”.
Fenyegetés: Az iráni külügyminiszter szerint más felek is bekapcsolódhatnak, ha nem szűnnek meg Izrael támadásai a Gázai övezetben.
„Ha ezek a szervezett háborús bűnök, amelyeket a cionista entitás követ el, nem szűnnek meg azonnal, akkor minden lehetőséget el tudunk képzelni” – mondta Hosszein Amirabdollahian.
Foglyok: A hadsereg eddig 120 családot értesített arról, hogy szeretteiket elrabolták és Gázába hurcolták.
„Ez ébren tart minket éjszaka, és sok erőfeszítés erre az ügyre összpontosul” – mondta reggel az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy.
Azokra az állításokra hivatkozva, miszerint túszok haltak meg az izraeli csapások során: „Sok kijelentés van a Hamásztól, mi csak megbízható információkat közlünk”.
Adatok: A meggyilkoltak száma a háború kezdete óta Izraelben több mint 1300, közülük 257 katona, a sérülteké pedig 3436, közülük 394 van jelenleg kórházban.
A Hamász vezette gázai egészségügyi minisztérium 1799 halottról és 6388 sérültről számolt be. Az izraeli hadsereg megölt mintegy 1500 terroristát Izraelben.
Helyzetértékelés: „A Hamász kihasználja a Gázai övezet lakóit, katasztrófát hoz rájuk, és arra szólítja a Gázai övezet lakosait, hogy ne hallgassanak a hadsereg ajánlásaira” – mondta Hagari a reggeli sajtótájékoztatón. „A Hamászt terheli a felelősség azért, ami azokkal történhet, akiket nem evakuálnak”.
Hagari szerint az Izraeli Védelmi Erők „készül a háború következő szakaszaira”, és „felkészült arra, hogy az egész Közel-Keleten és mindenütt, ahol biztonsági igény mutatkozik” bevessék.