Avi/ujkelet.live
Vaskardok, déli aréna: Az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy kedd reggel közölte, Izrael visszaszerezte az ellenőrzést a gázai határ és a mellette lévő területek felett. ,,Az elmúlt nap során egyetlen terrorista sem lépett be a kerítésen keresztül”.
A harcmérnöki csapatok aknákat helyeznek el a kerítés réseihez közeli területeken.
A katonaság becslései szerint néhány terrorista még mindig izraeli területen bujkál.
Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy a Hamász fegyvereseinek mintegy 1500 holttestét találták izraeli területen.
Az izraeli légierő az elmúlt nap folyamán több száz izraeli katonát szállított Izraelbe, akik külföldön tartózkodtak Európa-szerte, hogy harcolni tudjanak a Hamász elleni háborúban.
Helyi idő szerint reggel 10 óra körül, hat óra szünet után, ismét megszólaltak a szirénák a Gázai határ melletti izraeli közösségekben.
Északi aréna: Mindeközben a biztonsági szervezetek továbbra is figyelemmel kísérik az északi szektor fejleményeit. A hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt este az aknavetőgránátos támadásra Libanonból. A Hezbollah terrorszervezet bejelentette öt tagjának halálát. Közzétételre engedélyezték, hogy Alim Abdullah alezredes (40), a 300. Baram Regionális Dandár helyettes parancsnoka elesett a beszivárogó terroristákkal folytatott tűzharcban a libanoni határon. Két másik katona szintén elesett, a nevüket még nem tették közzé.
Adatok: Eddig mintegy 900-an haltak meg a gázai rakétázás és a palesztin terroristák támadásai következtében Izraelben, közülük legalább 123 katona, 41 rendőr, öt sabakos ügynök, négy tűzoltó és egy mentős volt. Eddig összesen 2741-en sérültek meg, közülük jelenleg 544 van kórházban.
A terrortámadások és más katasztrófák utáni emberi maradványokat kezelő önkéntes csoport, a ZAKA szóvivője a héber sajtónak este elmondta, hogy 100 holttestet találtak a terroristák által megszállt Be’eri kibucban.
Az Izraeli Védelmi Erők ma tiszteket küld ki, hogy tájékoztassanak több mint 100 izraeli családot arról, hogy szeretteiket a Gázai övezetet uraló Hamász fogva tartja Gázában, jelentette a katonai rádió.
- Izrael úgy döntött, hogy a gázai terrorista célpontok elleni támadásait nagy erőkkel és széleskörűen hajtja végre, még annak árán is, hogy bántódása eshet a Gázában fogva tartott izraelieknek, mondta egy magas rangú kormányzati forrás az újságíróknak.
- A forrás tisztázta, hogy ha Izraelnek pontos hírszerzési információi vannak az izraeli foglyok hollétéről, akkor természetesen tartózkodik attól, hogy az adott helyen támadjon. De amíg ilyen információ nem létezik, minden hamászos célpontot támadnak.
- A Hamász szóvivője, Abu Obeida azt mondta, hogy a terrorcsoport minden izraeli bombázásért előzetes figyelmeztetés nélkül kivégez egy izraeli túszt, és ezt hang- és képanyaggal közvetíti.
- Egy, a részleteket jól ismerő gázai forrás este megerősítette a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak a katari javaslatot az izraeli női foglyok palesztin terroristanőkre való cseréjére. A javaslat a Hamász-vezetés asztalára került.
Támadásban: Izrael az éjszaka és reggel is folytatta masszív és kiterjedt légicsapásait a Gázai övezetben. Csak az éjszaka a légierő csapást mért több mint 200 célpontra.
Binjámin Netanjahu miniszterelnök este figyelmeztetett, hogy Izrael válasza a Hamász szombati mészárlására „nemzedékeken át visszhangozni fog bennük”.
A héber sajtó esti jelentése szerint Izrael 1707 célpontot semmisített meg Gázában szombat óta, köztük 475 rakétarendszer, 73 parancsnoki központ, 23 stratégiai infrastrukturális helyszín és 22 földalatti célpont szerepel.
Hét argentin állampolgár vesztette életét a Hamász terroristái által elkövetett támadásokban Izraelben és további 15 személyt még mindig nem találtak meg – mondta Santiago Cafiero argentin külügyminiszter a Reuters szerint. Mellettük legalább 11 amerikait öltek meg.
Titokban tartották: A Hamász egyik magas rangú tisztviselője, Ali Barakeh azt nyilatkozta az AP-nek bejrúti irodájában, hogy Gázában csak néhány vezető parancsnok tudott a széles körű behatolási tervről Izraelbe. Az olyan szövetségesek, mint Irán és a libanoni Hezbollah „csatlakozni fognak a csatához, ha Gázát megsemmisítő háborúnak vetik alá”.
Netanjahu esti beszéde: „A Hamász által elkövetett atrocitásokra az ISIS atrocitásai óta nem volt példa. Megkötözték és kivégezték a gyerekeket a többi családtagjukkal együtt, fiatal lányokat és fiúkat hátba lőttek, kivégezések és egyéb atrocitások, amelyeket nem fogok részletezni” – mondta Binjámin Netanjahu miniszterelnök este, a TV-ben közvetített beszédében.
„Mi mindig is tudtuk, mi a Hamász. Most már az egész világ tudja. A Hamász ISIS” – mondta Netanjahu. ,,Pontosan úgy fogjuk legyőzni a [Hamászt], ahogy a felvilágosult világ legyőzte az ISIS-t”.
Elmondta, hogy „folyamatos kapcsolatban áll” Joe Biden amerikai elnökkel, és megköszönte az Egyesült Államoknak, hogy „szóban és tettben” is támogatja Izrael biztonságát. A térségbe küldött amerikai repülőgép-hordozó (Ford) olyan üzenetet küldött, amelyet „közös ellenségeink jól értenek” – mondta. Megköszönte továbbá a világ számos más vezetőjének is a példátlan támogatást.
A faudások is bevetésen
A népszerű izraeli sorozat, a Fauda készítői, Avi Issacharoff újságíró és Lior Raz, aki a főszerepet játsza benne, az Izraeli Demokrácia Intézet elnökével, Johanan Plesnerrel csatlakoztak a Bajtársak önkénteseihez délen, akik ,,fáradhatatlanul dolgoztak a dél-izraeli lakosság segítésén. A bombázott Szderot városába küldtek minket, hogy kivonjunk 2 családot” – írta Raz X-en.
[…] – folytatta. „Az a fontos, hogy az irányelvekben nincs változás. Gyászoljuk halottainkat, döbbenten és óriási nehézségekkel nézünk szembe, de előre kell tekintenünk. A hadjárat […]
[…] Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy: Példátlan módon támadtunk Gázában, a légierő teljesen összehangolt. A esti támadások középpontjában a Rimal negyed […]