Mi lesz az elraboltakkal?

    1

    ujkelet.live

    Vaskardok hadművelet: A biztonsági kabinet tegnap este jóváhagyta a hadiállapotot, és ennek megfelelően jelentős katonai műveletek megkezdését, jelentette a Miniszterelnöki Hivatal délután. Ez összhangban van az Alaptörvény: Kormány 40. paragrafusával.

    A Polgárvédelmi Parancsnokság kiterjeszti a korlátozásokat Izrael déli és középső részének lakosaira: Beltéri összejövetelek legfeljebb 50 főig, szabadban legfeljebb 10 főig. Munkahelyek látogatása csak akkor, ha a közelben van védett helység. Tanítási szünet országszerte. A korlátozások kedd 18:00 óráig vannak érvényben.

    Az izraeli hadsereg vasárnap közölte, hogy megkezdte a civilek evakuálását a Gázai övezettel határos közösségekből.

    „Küldetésünk a következő 24 órában a Gáza környékén élő összes lakos evakuálása” – mondta Daniel Hagari katonai szóvivő az újságíróknak.

    A rakétatámadások közepette a hadsereg többek között csapást mért terrorcsoportokhoz tartozó három parancsnoki központra a Gázai övezetben:

    Eddig mintegy 600-an haltak meg a gázai rakétázás és a palesztin terroristák támadásai következtében, közülük legalább 44 katona, 34 rendőr, öt sabakos ügynök, három tűzoltó és egy mentős volt. Mintegy 2156-an megsérültek – köztük körülbelül 20 válságos állapotban van.

    Az izraeli erők továbbra is terroristák után kutatnak a határ melletti közösségekben. A terroristáknak 22 közösségbe sikerült beszivárogniuk a határtól 15 kilométeres körzetben.

    A Hamász videója az invázióról:

    Gyilkoltak, elbarikádozták magukat az otthonokban és túszokat ejtettek, majd tűzharcba keveredtek az izraeli erőkkel. Egyrészük túszokkal együtt visszament Gázába.

    ,,Több tízezer harcos katona tartózkodik a térségben. Minden egyes közösséget elérünk, és nem nyugszunk, amíg meg nem ölünk minden terroristát Izraelben” – mondta Hagari vasárnap.

    Számos terroristát likvidáltak, míg néhányuk megadta magát Játed mosávban:

    Mi lesz az elraboltakkal: Binjámin Netanjahu miniszterelnök Gal Hirsch tartalékos dandártábornokot nevezi ki, aki a 2006-os második libanoni háborúban a 91. hadosztály parancsnoka volt, hogy a foglyok és eltűntek ügyének koordinálásával foglalkozzon.

    A pozíció az elmúlt egy évben üres volt, miután Járon Blum bejelentette lemondását.

    Egy, a médiában idézett egyiptomi tisztviselő szerint Izrael segítséget kért Kairótól a túszok biztonságának biztosítása érdekében, és hogy az egyiptomi hírszerzés vezetője felvette a kapcsolatot a Hamásszal és a Palesztin Iszlám Dzsiháddal terrorszervezetekkel, hogy információkat kérjen.

    A tisztviselő szerint a palesztin vezetők azt állították, hogy még nincs „teljes képük” a túszokról, de azt mondták, hogy a Gázába hurcolt személyeket „biztonságos helyekre” vitték.

    Egy izraeli tisztviselő később cáfolta, hogy Kairó Jeruzsálem nevében tárgyalásokat folytat a foglyok ügyében.

    A Kormányzati Sajtóiroda, az izraeli miniszterelnöki hivatal alá tartozó szerv vasárnap Facebookon közölte, hogy a túszok száma meghaladja a 100-at.

    Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy létrehoztak egy válságtermet, amelynek célja a pontos információk összegyűjtése a Gázai övezetben fogva tartott izraeli túszokról.

    Az Izraeli Védelmi Erők Személyzeti Igazgatóságának vezetője, Janiv Aszor vezérőrnagy Lior Karmeli tartalékos tábornokot nevezte ki a csapat élére.

    A csapat „helyzetképet” készít a foglyok, katonák és civilek felkutatására.

    Az eltűntek és fogvatartottak rokonainak szenvedését fokozza, hogy nem kapnak tájékoztatást a hivatalos szervektől. Az elmúlt nap folyamán a közösségi médiában közzétett posztokkal és a sajtó megkeresésével próbálnak információhoz jutni:

    • ,,Ő a nagymamám, elfogták és Gázába vitték” – írta Adva Adar a közösségi médiában. ,,A neve Jaffa Adar, és 85 éves!!”
    • „A nagymamám, aki saját kezével alapította a kibucot, hitt a cionizmusban, ebben az országban, amely elhagyta őt, egy túsz”.
    • ,,Úgy látszik, kidobták valahova, súlyos fájdalmaktól szenved, gyógyszer, étel és víz nélkül, halálra rémülve, egyedül.”
    • Adar szerint minden információ ami a birtokukban van róla, a közösségi médiában keringő videókból van.

    A thaiföldi külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy 11 állampolgárát elrabolták a dél-izraeli harcok során, és feltehetően Gázába vitték őket.

    Eközben Nepál izraeli nagykövete megerősítette, hogy 17 nepáli agrárszakos hallgató keveredett a harcok sűrűjébe, és közülük 11-en megsérültek.

    Korábban Kambodzsa miniszterelnöke, Hun Manet megerősítette egy kambodzsai diák halálát, aki az erőszak kirobbanásakor az országban tartózkodott.

    Francia, ukrán és német állampolgárok is vannak az Izraelben meggyilkoltak, elraboltak között.

    Azonosítás: A rendőrség és a Polgárvédelmi Parancsnokság válságtermet hozott létre a támadásokban elhunyt személyek azonosítására a családok által biztosított DNS-minták alapján.

    Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én Új Kelet Live

    Podcast különkiadás
    1. Új Kelet Live Podcast különkiadása október 19-én
    2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 5-én
    3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 4-én
    4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 3-án
    5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 2-án
    Megosztás

    1 komment

    Leave a Reply

    Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .