ujkelet.live
Mintegy ötvenezer hívő jelenlétében hangzott el hétfőn a Siratófalnál a Birkát Kohanim (kohén áldás). Ez volt az 53. alkalom, mióta a Siratófalat felszabadították. A második kohén áldásra szerdán kerül sor.
A papi áldás Jeruzsálem óvárosában kétszer hangzik el egy évben, pészach és szukot ünnepén.
Az eseményre fokozott biztonsági intézkedések mellett került sor.
Rendőrök állomásoznak a tömeg ellenőrzése és irányítása érdekében, a helyszínen megengedett maximális létszámra vonatkozó biztonsági korlátnak megfelelően. Az ünnep kezdete óta 1844 zsidó ment fel a Templom-hegyre, köztük rabbik, közéleti személyiségek és szervezett telepes csoportok.
Három évvel ezelőtt a koronavírus miatt mindössze húsz meghívott jelenlétében hangzott el a Siratófalnál a kohanita áldás, amit egy másik ima követett Donald Trump akkori amerikai elnök felépüléséért a két főrabbi, David Friedman akkori amerikai nagykövet és Mose Lion Jeruzsálem polgármestere részvételével.