Riport: A bebörtönzött francia üzletember azt mondta, ő finanszírozta Netanjahu nyaralásait, és 1 millió dollárt adott neki

ujkelet.live

Arnaud Mimran üzletember, Binjámin Netanjahu miniszterelnök ismerőse azt mondta, hogy finanszírozta a miniszterelnök és felesége nyaralását, drága órákat vett, valamint nagy összegeket, köztük egymillió dollárt utalt át neki. A Mediapart francia weboldal most közzétett jelentése, melyet a héber média is átvett, Mimran börtönben készült felvételein alapult, ahol csalásért, valamint egy rivális üzletember elrablása miatt ül. Egy hármas gyilkosság elrendelésével is gyanúsítják. Netanjahu cáfolta Mimran kijelentéseit.

A Netanjahu és Mimran közötti kapcsolat 2016-ban került leleplezésre a Haaretz és a Mediapart közös nyomozati jelentéséből.

Mimran a tárgyalása során megemlítette azt az egymillió dollárt, amelyre a vasárnap napvilágra került felvételeken utalt. A kormányfő tagadta, hogy megkapta volna ezt az összeget. Később bevallotta, hogy 2001-ben 40 000 dollárt kapott Mimrantól, amikor magánszemély nem nem pedig közalkalmazott volt.

Reakció: Hétfő este Netanjahuhoz közel álló források azt mondták, hogy „csak az izraeli média idézhet ilyen téveszmés hazugságokat egy börtönben ülő elítélt bűnözőtől, csak azért, hogy bántsa Netanjahu miniszterelnököt”.

  • Mimran két egymást átfedő börtönbüntetését tölti: az egyik 13 évre szól egy svájci-török üzletember elrablása, törvénytelen elzárása és zsarolása miatt.
  • A második 8 év börtönbüntetés az Európai Uniónak fizetett adók kijátszásában játszott szerepéért, amelyet Franciaországban az „évszázad csalásának” tituláltak.
  • Az ügyletben részt vevő három személy – köztük volt apósa – meggyilkolásának megrendelésével is gyanúsítják. Tagadta, hogy köze lenne a gyilkosságokhoz.

A felvételek a gyilkossági nyomozás részeként, 2019-ben és 2020-ban készültek, és korábban nem közölt részleteket is tartalmaztak.

2020. július 17-én Mimran részletezte, hogyan használta Netanjahut – többek között akkor is, amikor állami tisztviselő volt – számos étkezésre vendégül látva, hogy előmozdítsa üzletét és eldicsekedjen kiterjedt kapcsolathálójával.

„Amikor valakivel együtt kellett dolgoznom, meghívtam Netanjahuval vacsorázni. Minden nap vacsorát szerveztem Monacóban, és minden alkalommal meghívtam azt a személyt, akivel tovább akartam lépni az üzletemmel. Az összes pénzügyi személy, a zsidók, akikkel együtt akartam dolgozni – bingó. A legjobb formámban láttak.”

„Amikor velem volt Párizsban, oda vittem, ahova akartam. Azt csinálta, amit akartam. Amikor megkapta a pénzt, meg mindent, lerendezet üzlet volt. Már nem voltak korlátok. Bármit kérhettél tőle”.

Pontos összegeket adott meg, amelyeket Netanjahunak adott – esettől függően néha 10 000 eurót, néha 20 000 eurót. „Tudta, hogy meg fogja kapni. Bármi is volt az, mindig igent mondott.”

Egy hónappal később, augusztus 20-án Mimran ismét azt mondta, hogy „egy milliót” adott Netanjahunak egy grúz üzletemberen, Badri Patarkatsishvilin keresztül, aki 2008-ban halt meg.

,,Azt mondtam Bibinek: megtaláltam azt a személyt, aki finanszírozni fog téged.” Nem említette, hogy mikor és hogyan utalták át a pénzt, de részletesen kifejtette: „Netanjahu kért 50 000 dollárt. Kifizette a nyaralását, mondván, hogy jó volt, és a pénzből nem maradt semmi.”

2022-ben Mimran barátja egy franciaországi nyomozóbíró előtt vallott Mimran és Patarkatsishvili kapcsolatának természetéről, mondván, hogy a grúz vokt „az egyik orosz, akivel Mimran időt töltött. Mimran arról álmodott, hogy gengszterekkel éljen együtt” – mondta.

Mimran felsorolta a barátnőjének azon helyek listáját, ahol finanszírozta Netanjahu és felesége, Szara látogatásait. Ezek közé tartozott Saint Tropez, Miami, Deauville Franciaországban, Monaco, a franciaországi Courchevel síközpont és a párizsi Plaza Athenee Hotel, ahol a pár akkor szállt meg, amikor nem Mimran lakásában voltak a 16. kerületben. „Mindent én fizettem; ő nem fizetett” – mondta Mimran.

Mimran szerint egy alkalommal 2600 euró összegű kiadást kellett fedeznie a Plaza Athenee-ben, a pár háromnapos tartózkodása alatti reggelikért.

Mimran szerint Szara Netanjahu odavolt a narancsléért. Amikor kért egy második pohárral, teljes második reggeliként rendelte, mondván: „Egyáltalán nem érdekelte.”

Megjegyezte, hogy Netanjahu szereti a párizsi Brasserie Fouquet’s-ben kínált halat, a szivarokat és a Panerai luxusórákat. „Vettem egy órát magamnak. Tetszett neki, ezért vettem neki is egyet. Szeretett ajándékokat kapni; a politikusok szeretik az ingyenes üzleteket.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️A mai epizódban 5 kiemelt hírt hoztunk el a világ különböző pontjairól.Az adás témái:Áttörés az 1994-es argentínai merénylet ügyében: Hivatalosan is vádat emeltek hét iráni és egy libanoni állampolgár ellen a 85 áldozatot követelő AMIA zsidó közösségi központ elleni robbantás kapcsán. Elindulhat a tárgyalás a vádlottak jelenléte nélkül?Diplomaták és polgármesterek szópárbaja: Zohran Mamdani New York-i polgármester szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alapján le kellene tartóztatni az ENSZ-be érkező Netanjahut, bár elismerte, hogy nincs jogköre erre. Az izraeli miniszterelnök éles videóüzenetben válaszolt.Szélsőjobboldali követelések Izraelben: Itamar Ben-Gvir a Védelmi Minisztériumot, Tally Gotliv az Igazságügyi Minisztériumot követeli az október 27-i választások előtt. Milyen radikális változtatásokat terveznek?A félbehagyott és nem használt alagút: Állami pénzből épült légkondicionált átjáró Netanjahu otthona és a zsinagóga között Jóm Kipurra, de végül senki sem használta.9000 életmentő műtét: Egy kilencéves malawi kislány lett a Save A Child’s Heart szervezet 9000. megműtött gyermeke.És a szokásos bónusz téma.Ne felejts el feliratkozni a csatornára!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.