Esti hírek: UNESCO, Uman, Templom-hegy és Hebron

0

ujkelet.live

UNESCO

Egy ENSZ-konferencia vasárnap a Júdea és Szamáriában, Jerikó közelében található őskori romokat világörökségi helyszínként szavazta meg Palesztinában, ami feltehetően feldühíti Izraelt, jelentette az AP.

  • Jerikó a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa, mely az A-körzetben található, azaz a Palesztin Hatóság civil és biztonsági igazgatása alá tartozik.
  • A besorolás a közeli Tell esz-Szultán régészeti lelőhelyre vonatkozik, ahol i. e. 9000-ből származó őskori romok vannak és a városon kívül van.

A döntést az ENSZ Világörökségi Bizottságának Rijádban (Szaúd-Arábiában) tartott ülésén hozta meg az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO égisze alatt.

  • Izrael 2019-ben kilépett az UNESCO-ból, azzal vádolva a szervezetet, hogy elfogult vele szemben, és csökkenti kapcsolatát a Szentfölddel. Izrael azt is kifogásolta, hogy az UNESCO 2011-ben elfogadta Palesztinát tagországként.
  • Izrael továbbra is részes fele a világörökségi egyezménynek, és küldöttséget küldött a rijádi találkozóra.

TEMPLOM-HEGY

Három zsidót, akik megszegték a Templom-hegyen érvenyes szabályokat őrizetbe vettek, majd szabadon engedtek, közölte vasárnap a Kan közszolgálati műsorszolgáltató.

  • A Templom-hegy a zsidó vallás legszentebb helye, az első és a második templom helyszíne.
  • Az 1967 után létrejött status quo értelmében a Templom-hegyet a Waqf irányítja Jordánia védnöksége és Izrael ellenőrzése alatt. A zsidók bár látogathatják, de nem imádkozhatnak a helyszínen.
  • Az al-Aksza mecset az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templom-hegy déli oldalán található, nem messze az aranykupolás Sziklamecsettől.

A palesztin közösségi médiában azt terjesztették, hogy összecsapásokra került sor, de valójában egy incidens történt, amelyben letartóztattak egy palesztin gyanúsítottat, aki megszegte a rendet. Ezen túlmenően zsidók százai látogattak a hegyre a zsidó újév ünnepén, szokatlan incidens nélkül.

UMAN

Szombat este az ukrán hatóságok letartóztattak egy ötven év körüli izraeli állampolgárt Umanban, a breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810), a haszidizmus alapítójának sírja közelében egy járőrözés során. A férfi belépését megtagadták az országba, így amikor elkapták, letartóztatták, és megkezdődött az Izraelbe való kitoloncolásának folyamata.

  • Időközben a Külügyminisztérium tájékoztatást adott az Umanban letartóztatottak helyzetéről.
  • A kábítószer-birtoklás gyanújával letartóztatott három személy ügyvédje szerint az óvadékot kifizették, holnap reggel pedig házi őrizetbe engedik őket Umanban az eljárás idejére.
  • A közlekedési baleset ügyében a fogvatartottak továbbra is előzetesben vannak.

A múlt hét elején számos videó jelent meg, amelyeken a buszok és vonatok tele vannak szeméttel a haszid hívek utazásai után.

Az izraeli médiában idézett egyik helyi blogger megjegyezte: ,,Elnézést, de a követők, akik Náchmán rabbi sírjához jönnek, rengeteg szemetet hagynak maguk után, és úgy viselkednek, mint az állatok”.

Ukrajnában a légtér a háború miatt le van zárva, így Umán eléréséhez az Ukrajnával határos országok valamelyikébe, általában Lengyelországba vagy Moldovába kell repülni, onnan pedig tovább kell utazni Cserkasziba.

Az ukrán rendőrbiztos körbejárta Umant, és kijelentette, hogy a város ellenőrzés alatt van:

,,Megvizsgáltam a helyzetet Umánban, ahová több mint 35 ezer haszid érkezett. A nagy kockázat ellenére sokan jönnek a városba. A törvényt betartják, és nincsenek különleges események”.

HEBRON

Palesztin jelentések szerint szombatról vasárnapra virradóra összecsapásokra került sor telepesek és palesztinok között Hebron Tel Rumeida vegyes lakosú negyedében. A palesztinok azt állították, a telepesek megtámadták a környék arab lakosainak házait.

Az Izraeli Védelmi Erők szerint egy katonának a levegőbe kellett lőnie, hogy meghátrálásra késztesse a zavargókat. A hadsereg egészségügyisei elláttak egy sebesült palesztint, vizsgálják, hogy egy zsidó késelte-e meg.

Az Izraeli Védelmi Erők nyilatkozata: ,,Erőszakos összecsapás alakult ki tegnap este Hebron városában, számos izraeli állampolgár és számos palesztin között. Az Izraeli Védelmi Erők erői és a rendőrség rövid időn belül a helyszínre érkeztek, hogy feloszlassák a konfrontációt. Az incidens során a hadsereg egyik tisztje egy lövést adott le a levegőbe. Az Izraeli Védelmi Erők erői a helyszínen elláttak egy sérült palesztint, az incidens kezelését az izraeli rendőrség végezte. Erőink körében sérülés nem történt”.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén Új Kelet Live

A Kohelet Forum vezetője kritizálta a kormányt; Eltemették a Dalika család 5 tagját; Az izraeli hadsereg állítólag támadást hajtott végre Szíriában; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 1-jén
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 30-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 28-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 27-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 26-án
Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .