Messiásra várva – Sálom Hanoch a tel-avivi tüntetésen

ujkeletlive

Tüntetések – 36. hét

A sábát kimenetele után, immár 36. alkalommal ismét több mint százezren gyűltek össze Tel-Avivban és országszerte, a kormány igazságügyi átalakítására irányuló tervei ellen tiltakozva.

A demonstrációkra néhány nappal a kormány által megszavazott ésszerűségi mérce eltörlését vitató petíciók kulcsfontosságú, Legfelsőbb Bírósági meghallgatása előtt került sor. A szervezők szerint az eheti szombati tüntetéseket válasznak szánják Amir Ohana Kneszet-elnök sajtótájékoztatón elhangzott beszédére, amely során a Likud képviselője lényegében arra utalt, hogy a koalíció nem fogadja el a bírák  döntését, amennyiben az a nemrég elfogadott „ésszerűségi” törvény megsemmisítésére irányul.


A Káplánon tartott rendezvényt a legendás izraeli rocksztár Sálom Hanoch nyitotta meg, aki a „Messiásra várva” dalának eléneklése után így szólt a közönséghez: „magamat és a hangomat adom a szabadságért és az egyenlőségért mindannyiunk számára Izraelben.”

A tel-avivi felszólalók között Juval Diszkin, a Sábák biztonsági szolgálat volt vezetője, – utalva az elmúlt napokban a kormány képviselői által hangoztatott alkotmányos válságra, azt mondta, hogy Izrael már eleve alkotmányos válságba jutott Ohana beszéde és a miniszterelnök későbbi támogatása révén, hozzátéve, hogy Binjámin Netanjahu miniszterelnök ,,súlyos és folyamatos összeférhetetlenséget idéz elő, amikor részt vesz a jogi helyzetét javító törvényhozásban.”

A demonstráció végén a tüntetők Ohana, valamint Jichák Wasszerlauf Negev és Galileai miniszter házánál folytatták tovább a tiltakozást.

Emellett, a tüntetők egy kis csoportja az Ayalon autópálya déli sávjain akadályozta a forgalmat. A héber médiában is megjelenő felvételeken látszik, hogy néhányan vitába keveredtek a tüntetőkkel az autópályán, majd egy autó gázt adva egyenesen az emberek közé hajtva több személyt elütött.

A tel-avivi központi tüntetéshez csatlakozva országszerte tartottak demonstrációkat.

Mose Jáálon volt likudos védelmi miniszter Be’erseván, az ötven évvel ezelőtti jom kippuri háborúra emlékezett, mondván, hogy ezúttal nem külső, hanem ” belső fenyegetésről van szó, egy olyan kormányról, amely nincs kapcsolatban az emberekkel, egy destruktív kormányról.”

Haifán, Eran Etzion volt nemzetbiztonsági tanácsadó-helyettes, míg Rehovotban Ram Ben Barak (Jes Atid) szólt a tüntetőkhöz, mondván: „mindenkit tisztelünk, de nem tűrjük azokat, akik szétzilálják a demokráciánkat. Nem tűrjük a rasszizmust, nem tűrjük, hogy szélsőségesek irányítsák országunkat. Nem kötünk kompromisszumot. Harcolni és győzni fogunk, mert az emberi jogok, az igazságosság és a demokrácia tekintetében nincs kompromisszum.”

Netanjahu a szombat kimenetele után a közösségi médiában közzétett bejegyzésben támadta Sikma Bresszlert, a tüntetések egyik fő szervezőjét.

,,Ez a botrányos megjegyzés holokauszt-torzítás és egyben vad uszítás a kormány minisztereinek és választott képviselőinek meggyilkolására. A tiltakozáshoz való jog nem az uszítás joga” – áll a miniszterelnök közleményében, utalva Bresszler, pénteken elhangzott megjegyzésére, amely során a kormány szélsőjobboldali partnereit „náciknak” nevezte, akikkel nem lehet párbeszédet folytatni.

Netanjahu elmarasztaló bejegyzését megelőzően, Bresszler már bocsánatot kért: ,,Hibát követtem el. Olyan szót használtam, amelynek nincs helye a beszélgetésben” – tette hozzá.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Messiásra várva – Sálom Hanoch a tel-avivi tüntetésen” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.