Izrael kutató-mentő misszió küldésére készül Marokkóba

ujkelet.live

Binjámin Netanjahu miniszterelnök szombaton elrendelte, hogy minden minisztérium és erő vizsgálja meg a humanitárius segélynyújtás lehetőségeit és egy kutató-mentő misszió küldését Marokkóba, az országot sújtó földrengést követően. Netanjahu továbbá közölte, hogy ,,Izrael népe kezét nyújtja barátaink, a marokkói nép felé a nehéz időkben, és imát mond a biztonságukért”.

Joáv Gallant védelmi miniszter utasította az izraeli hadsereget és a védelmi minisztériumot, hogy „készüljenek fel azonnali sürgősségi segítségnyújtásra a Polgárvédelmi Parancsnokság mentőszervein keresztül” – áll a hivatal közleményében.

A Magen David Adom mentőszolgálat közölte, hogy kész segíteni, és Eli Bin igazgató levelet küldött a Marokkói Vörös Félhold vezetőjének, amelyben orvosi és humanitárius segítséget ajánlott fel a földrengés által érintetteknek.

Az izraeli misszió része lehet egy tábori kórház felállítása is, ha a marokkóiak kérik. A végső döntés a misszió hatásköréről diplomáciai csatornákon keresztül zajló párhuzamos megbeszélések után születik meg, közölte a hadsereg.

A Külügyminisztérium, a Helyzetelemző Központ és a rabati izraeli követség továbbra is azon dolgoznak, hogy kapcsolatot létesítsenek az országban tartózkodó összes izraelivel és megbizonyosodjanak biztonságukról. A jelenlegi információk szerint izraeli állampolgár nem sérült meg az incidensben, de 34 polgárral még nem sikerült felvenni a kapcsolatot.

Ezzel egy időben az izraeli biztosítótársaságok bejelentették egy segélyhívó központ megnyitását és egy válságterem létrehozását a biztosítottak és családjaik kezelésére.

A társaságok 72 órával hosszabbították a Marokkóban tartózkodók biztosítását, sőt magánmentő missziók bevetését is vizsgálják.

A marokkói belügyminisztérium szombat reggel bejelentette, hogy legalább 820 ember meghalt, főként Marrakes turisták felkapott pontján és öt tartományban a földrengés epicentruma közelében, további 672 ember pedig megsérült, közülük 205 állapota súlyos.

Izrael és Marokkó 2020-ban írt alá normalizációs megállapodást, és a kapcsolatok azóta gyorsan fejlődnek.

Izrael segít 

Az izraeli hadsereg gyakran az elsők közötti ország, amely humanitárius delegációt küld a természeti katasztrófák által sújtott országoknak.

Az izraeli katasztrófaelhárítási küldöttségek segítséget nyújtottak 1999-ben és 2023-ban a földrengéseket követően Törökországban, Haitin 2010-ben, a 2013-as Fülöp-szigeteki tájfunt, a 2015-ös nepáli és a 2017-es mexikói és a 2019-es albániai földrengést követően.

2016-ban az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Világszervezete megállapította, hogy Izrael rendelkezik a világ legjobb sürgősségi orvosi csoportjával.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.