Nők felvonulása Bnei Brak utcáin a diszkrimináció és a vallási kényszer ellen

ujkelet.live

Többezer liberális nőjogi aktivista vonult fel csütörtök este az ultraortodox Bnei Brak utcáin, tiltakozva a diszkrimináció és a „vallási kényszer” ellen, amelyet a szervezők és a tüntetők szerint a radikális jobboldali kormánykoalíció pártjai tovább szítanak.

A tiltakozás összhangban volt az országszerte zajló, a kormány igazságügyi átalakítására irányuló tervei elleni tüntetések alapvető ideológiájával. A női felvonulás résztvevői közül néhányan a tiltakozó mozgalmak pólóit viselték, ugyanakkor szolidaritásból férfiak is csatlakoztak a mozgalomhoz.

Az izraeli rendőrség, bár ritkán engedélyezi a tüntetéseket az ultraortodox közösségekben a várható súrlódások miatt, ezúttal nem mondott nemet, és bejelentette, hogy Bnei Brak több főútvonalát 23 óráig lezárják.

Az országszerte egyre gyakoribbá váló diszkriminációs esetek után életre hívott kezdeményezés egyben lehetőséget jelenthetett volna a háredi közösség és a szekuláris izraeliek közötti párbeszédhez, miközben az elmúlt hónapok során az egyes társadalmi csoportok között egyre érezhetőbben mélyült a szakadék.

A nem túl sok eséllyel kecsegtető párbeszéd első nekifutásra történő lehetősége, egy rövid ideig tartó diskurzus után parázs vitává alakult, miközben a feszültséget a figyelemfelkeltő hangos zene, és a dübörgő dobolás tovább tetézte. Emellett, mint olaj a tűzre a jobboldali ellentüntetők „balos árulók” skandálása közepette kialakult lökdösődés és kisebb dulakodás szerencsére sérülések és letartóztatások nélkül ért véget.

A felvonuló nők sérelmezték azokat az eseteket, amelyekről az elmúlt hetekben alapvetően csak a liberális média számolt be, a nőkkel vagy lányokkal szembeni megkülönböztető bánásmódot dokumentáltva a tömegközlekedési eszközökön. Emellett szót emeltek a rabbik tiltása ellen a nők zenélése, illetve éneklésére vonatkozóan, ugyanakkor szóba került a háredi férfiak sorozási mentessége is.


A tüntetés szervezőinek közleménye szerint a „Nők Menete” – az ultraortodox vezetésű kormány azon kísérlete ellen irányul, amely az igazságügyi puccs égisze alatt arra törekszik, hogy megváltoztassa Izrael liberális jellegét azáltal, hogy az országot vallásosabbá, diszkriminatívabbá és egyenlőtlenebbé teszi.”

Miközben a női mozgalomhoz számos támogató csatlakozott, többen kritikát fogalmaztak meg, provokációnak nevezve az ultraortodoxok közösség utcáin zajló menetet. A reformfeministaként ismert Cipi Lavi azt nyilatkozta a héber médiának, hogy a tüntetés ,,fájdalmas minden ultraortodox számára, mert a mi csoportunk ellen irányul, de egyben tiszteletlen is a háredi körökben működő feministák erőfeszítéseivel szemben,”- majd hozzátette, hogy ,,olyan előrelépéseket teszünk, amit ti kívülről nem láthattok, és amit az ehhez hasonló felvonulások visszafordítanak.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.