Megkéseltek egy rendőrt egy etióp izraeli gyerek elgázolása miatti tiltakozáson Tel Avivban

ujkelet.live

Számos tüntető szerda este elzárta az Ayalon autópályát Tel Avivban, tiltakozásul az ügyészség ellen, amely várhatóan csak hanyagság miatt emel vádat a sofőr ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy elgázolta a négyéves Rafael Adanát májusban.

Egy tüntető vállon szúrt és közepesen súlyosan megsebesített egy rendőrt a Menachem Begin úton – közölte a rendőrség. A rendőrt kórházba szállították, a gyanúsított elmenekült a helyszínről.

A demonstráció alatt hangos robbanások hallatszottak, feltehetően a tüntetők Kiria-híd alatti robbantásai miatt. A demonstrálók tárgyakkal dobálták meg a rendőröket, és a helyszínen erőszakos letartóztatásokat hajtottak végre. A rendőrség szerint a tüntetők egy része kövekkel dobálta meg az Ayalonon áthaladó járműveket. Tíz tüntetőt letartóztattak. A tüntetésen összesen öt rendőr megsérült.

Egy rendőr üldözőbe vesz egy tüntetőt, aki 4 méter magasról leugrik és közepesen súlyosan megsérül

Binjámin Netanjahu miniszterelnök az eseményekre reagálva kijelentette: „A tüntetések szent jogok egy demokratikus országban, de nem fogadjuk el és nem tűzzük napirendre az erőszakot. Egy rendőr leszúrása egy vörös vonal átlépése. Felszólítok minden izraeli állampolgárt, hogy tartsa tiszteletben a törvényt és a biztonsági erők tagjait”.

Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter: „Egy rendőr megkéselése élénkpiros vonal. Fontos, hogy az etióp közösség tiltakozását meghallgassák, és többszörösen indokolt követeléseiket megvizsgálják, de a rendőrség és a biztonsági erők bántasa minden határt átlép.”

Rafael Adana családja: ,,Arra kérjük testvéreinket és barátainkat, hogy tanúsítsanak önmérsékletet. A fájdalom óriási, ugyanakkor nem eszkalációt akarunk, hanem megoldásokat és igazságot Rafaelnek”.

  • „Az utolsó dolog, amit szeretnénk, vagy amire szükségünk van, az az, hogy megpróbálják erőszakosnak és problémásnak ábrázolni közösségünket… Békés eszközökkel és megfelelő demonstrációkkal igazságot szolgáltatunk Rafaelnek”.

A 70 éves gyanúsított a lánya autóját vezette, aki vele utazott, amikor elütötte Rafaelt. Állítólag megpróbálták megjavítani az autót a garázsban, hogy elrejtsék a bizonyítékokat és a járműben keletkezett károkat.

A sofőr később azt állította, „nem érezte”, hogy a jármű nekiütközött volna bárminek is. Néhány órával később feladta magát a rendőrségen, és tanúvallomást tett, jelentette a 12-es csatorna. Házi őrizetbe engedték.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.