Esti rövidek: Kiszáradás és bojkott

ujkelet.live

146

Egy 50 éves férfit, Dib Dzsarbant agyonlőtték szerda reggel Dzsiszr az-Zarka-i otthona bejáratánál. Halálával 146-ra nőtt idén az arab közösségben dúló erőszak áldozatainak száma.

A férfit a haderai Hillel Jaffe kórházba szállították, ahol az orvosok halottnak nyilvánították.

A rendőrök megkezdték a gyanúsítottak felkutatását. A gyanú szerint az incidens alvilági hátterű.

KISZÁRADÁS

Legalább hat katona, akik a hőhullám közepette Hillel Nehemiah Ofan (20) tizedessel tréningeztek, aki a gyakorlat közben meghalt, szintén kiszáradt, és néhány orvosi ellátásra szorult.

  • Ofan az elit Jahalom harcmérnöki egységben szolgált. Hétfőn egy gyakorlat során, amikor a katonák mintegy 300 métert kúsztak a földön, összeesett.
  • Az incidens egy erdőben történt Elad közelében. A katonaság közölte, az előzetes vizsgálat hőgutára és kiszáradásra utal.
  • Állítólag 30 percbe telt, amíg a parancsnokok észrevették, hogy Ofan összeesett, és megkezdődött az ellátása.

Noha Ofan hajnali 4 és 5 óra között halt meg, a hőmérséklet a térségben még az éjszaka folyamán is magas maradt. Az egység katonái szerint, több társuk kimerülten indult a gyakorlatra, miután egy teljes napon át a sátrukban lévő légkondicionáló nem működött.

„Nem [Ofan] volt az egyetlen, aki kiszáradt, további hatan voltak, akik közül néhányan elájultak, és orvosi ellátásra szorultak” – idézte az egyik katonát a 12-es csatorna.

VILLAMOS

Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere kijelentette, hogy a kormány elleni tiltakozásul bojkottálni fogja a villamosvonal elindításának holnapi megnyitó ünnepségét.

„Ez az én tiltakozásom” – mondja Huldai, megjegyezve, hogy Miri Regev közlekedési minisztertől (Likud) csak ma reggel kapott meghívást.

Próbaút

Huldai azt mondta, ennek ellenére az első utasok között lesz, amikor a piros vonal, amely Bat Jamtól Petach Tikváig fut 34 állomással, pénteken hivatalosan is megnyílik a nagyközönség számára.

Huldai történelminek nevezte a megnyitót, megjegyezve, hogy már 23 éve vár erre a napra. Továbbá megismételte arra irányuló felhívását, hogy a villamos szombaton is járjon, „ahogyan egy liberális és demokratikus országban kell”.

A villamos jelenleg szombaton csak kevesebb mint egy órát fog közlekedni, a járatokat a sábát kimenetele után indítják el.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.