Illegális előőrs kiürítés – Szmotrich jóváhagyásával

ujkelet.live

A biztonsági erők hétfőn reggel több házat is leromboltak a Binjámin régióbeli Aira Sahar illegális előőrsön. A környék lakói megpróbálták akadályozni az erőket és késleltetni a kiürítést. Többek között autógumikat gyújtottak fel a helyre vezető úton.

Miért fontos: A rombolásra a Védelmi Minisztériumban miniszteri posztot is betöltő szélsőjobboldali Becalel Szmotrich (Vallásos Cionizmus) pénzügyminiszter jóváhagyásával került sor, ahogy azt minden ilyen evakuálás megköveteli, a közte és Joáv Gallant védelmi miniszter közötti hatáskörmegosztás részeként.

Magyarázat: Szmotrich miniszterhez közeli források azt mondták, hogy ,,ezek új épületek, amelyek arab magánterületen épültek és nem legalizálhatók”. Továbbá az előőrs építményeivel szemben „a védelmi szervezetek és a jogi szakemberek végrehajtási követelést szorgalmaztak”.

  • „Sajnos nem tudtunk megoldást találni az áthelyezésükre a közeli állami földekre, hogy legalizáljuk őket, ahogy eljárunk és eljártunk más helyeken is, például Chomesben.
  • A mi felügyeletünk alatt soha nem látott mértékben építkezünk és legalizálunk a telepeken, és ezt bölcsen, felhatalmazással és engedéllyel tesszük”.

Nem stimmel: A hely lakója, Jedidiah Schlisszel a nyilatkozatra reagálva azt mondta, hogy „nyilvánvalóan nem igaz. Senki sem keresett meg minket, hogy csekkolja a házak átköltöztetését, és ez jó is így, mert mi aztán nem egyeznénk bele, hogy Izrael földjének akár egy milliméteréről is lemondjunk”.

Rossz emberekre mutogatva: Limor Szon Har-Melech képviselő, a szélsőjobboldali Otzma Jehudit pártból reggel ellátogatott a lerombolt előőrs helyszínére, és kezdetben Gallantot és a hadsereg Központi Parancsnokságának vezetőjét tette felelőssé az evakuálásért.

  • Látogatását követően azonban dühét fejezte ki a Szmotrichhoz közel álló forrás nyilatkozata miatt, azzal érvelve, hogy Aira Sahart nem kellett volna a kormánynak lerombolnia.
  • „Semmiképpen sem tudom elfogadni ‘a Szmotrichhoz közeliek’ megjegyzését az épületek lerombolásával kapcsolatban Izrael földjén” – írta Twitteren.
  • ,,Még ha jelenleg lehetetlen is ezt a telepet legalizálni, tilos lerombolni”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.