A hadsereg, a Sabak és a Moszad is tagad

ujkelet.live

A biztonsági szervezetek erőfeszítéseinek részeként, hogy megfékezzék a katonaság kompetenciájában keletkezett egyre súlyosabb károkat, a vezérkari főnök, a Moszad kémszolgálat vezetője és a Sabak belbiztonsági szolgálat vezetője azt fontolgatják, hogy maguk mutatják be a valós helyzetet a nyilvánosságnak, jelentette a 12-es csatorna vasárnap.

  • A riport szerint a trió koordinációt folytat, főként azokban a lépésekben, amelyeket mindegyikük a saját szervezetében tesz, hogy megpróbálja megállítani a válságot, amely ugyan jobban érinti az Izraeli Védelmi Erőket, de árt mindkét szervezetnek.
  • Az egyik fő cél, hogy ezt még azelőtt megtegyék, mielőtt a légierő újrakezdené a gyakorlatozást – akkor a válság nagysága a terepen is megmutatkozik.

Tagadják: Órákkal később mindhárom szervezet tagadta a riport állításait, hangsúlyozva, hogy rendszeresen ismertetik álláspontjukat a politikai szinttel.

Mi lenne ha: Ha mégis előállnak egy ilyen bejelentéssel, az várhatóan még ebben a hónapban megtörténik, és bár nem közösen fogják megtenni, összehangolják egymással.

  • Ennek a lépésnek a fő szempontja a biztonsági kabinet összehívásának és a miniszterek tájékoztatásának megtagadása az Izraeli Védelmi Erők kompetenciájával kapcsolatban.

Háttér: A kabinetben a múlt héten tartott megbeszélésen több miniszter kérte, hogy tájékoztatást kaphasson a hadsereg helyzetéről, Binjámin Netanjahu miniszterelnök azonban ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy az információkat kiszivárogtatják. A fontos információ átadásának megtagadása azt jelzi, hogy Netanjahu nem bízik a kabinetben.

Aggodalom: A biztonsági megbeszéléseken úgy tűnik, hogy van ok az aggodalomra, egy biztonsági forrás még azt is közölte, hogy az operatív tervek elfogadásakor központi szempont lett a kompetencia felmorzsolódása.

  • A biztonsági szervezetek magas rangú tagjai a megbeszéléseken hangsúlyozták, hogy a válság megfékezésének felelőssége a miniszterelnököt terheli, és mivel a helyzet csak romlik, a hármas azt fontolgatja, hogy maguk tájékoztatják a lakosságot.

Más gond is van: Egy másik esemény, amellyel a hadseregnek meg kell küzdenie a következő hetekben, a hadkötelezettségről szóló törvény új változatának jóváhagyása a Kneszet közelgő téli ülésszakán.

  • Amint azt az ultraortodoxoknak ígérték, a törvény teljes mentességet ad a katonai szolgálat alól közösségük tagjainak.
  • Emellett azt is megígérték, hogy a törvény nem teszi lehetővé a bírósági felülvizsgálatot – ami az eltörlésével járhatna.
  • A hadsereg attól tart, hogy a törvény csak elmélyíti a válságot, és mélyen károsítja a néphadsereg modelljét.
  • A hadsereg határozottan ellenzi a javaslatot, és aggasztják a törvény előmozdításának következményei.

Pénteken a légierő parancsnoka, Tomer Bar vezérőrnagy mintegy 60 tartalékos katonával beszélt a különböző alakulatokból, és elmondta nekik, hogy bár a légierő alkalmas a bevetésre, ,,károsodás van, amely egyre mélyebb és mélyebb”.

  • A riportok szerint már több száz pilóta – nagy részük aktív szolgálatot teljesítő – jelentette be, hogy az igazságügyi reform miatt nem kívánja folytatni a tartalékos szolgálatot.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom !
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

A hadsereg, a Sabak és a Moszad is tagad” bejegyzéshez 5 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.